Ezeket látta már?

116 millió gyermek születik a világon a koronavírus járvány idején

várandósság, születés, koronavírus, afrika

Nagyjából 116 millió gyermek születik a COVID-19 világjárvány idején - jelentette az UNICEF. Várhatóan ennyi kisbaba jön világra március 11-ét követő 40 hétben.

A frissen szült anyákat és csecsemőiket rideg valóság várja, hangsúlyozta a gyermekjogi szervezet. Ide tartoznak a vírus terjedésének megállítását célzó, világszerte bevezetett kijárási korlátozások, valamint az egészségügyi intézmények túlterheltsége is.

Megváltozott az anyaság élménye

“Világszerte anyák milliói vágtak bele a családalapításba abban a világban, amilyennek korábban ismertük. Most egy olyan világban kell életet adniuk, amilyenné azóta vált – egy olyan világban, ahol a várandós anyák félnek bemenni a kórházba, mert attól tartanak, hogy elkapják a vírust, vagy nem jutnak sürgős segítséghez az egészségügy túlterheltsége és a kijárási korlátozások miatt” - mondta Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója. “Még belegondolni is nehéz, hogy a koronavírus-járvány mennyire megváltoztatta az anyaság élményét.”

Az UNICEF arra hívja fel a figyelmet, hogy a vírus visszaszorítását célzó intézkedések kockára tehetik az olyan életmentő egészségügyi szolgáltatásokat, mint a szülészeti ellátás, várandós anyák és csecsemők millióit sodorva így komoly veszélybe. A COVID-19 világjárvánnyá nyilvánítását követő 9 hónapban a következő országokban a legmagasabb a várható születésszám: India (20.1 millió), Kína (13.5 millió), Nigéria (6.4 millió), Pakisztán (5 millió), Indonézia (4 millió). Ezek közül a legtöbb országban már a járvány előtt is magas volt a csecsemőhalandóság és a koronavírus okozta körülmények hatására ez az arány még tovább nőhet.

Gazdagabb országokat sem kímél ez a válság. Az USA-ban, amely a világon a 6. helyen áll a várható születésszám tekintetében, előre láthatóan több mint 3.3 millió gyermek születik március 11-től december 16-ig. New York-ban a hatóságok alternatív szülőotthonok felállítását mérlegelik, mivel sok várandós anya tart a kórházi szüléstől.

Az UNICEF hangsúlyozza, hogy bár az eddigi tapasztalatok szerint a várandós anyákat nem veszélyezteti jobban a koronavírus, mint másokat, minden országnak gondoskodnia kell arról, hogy a szülés előtt, alatt és után az anyák megfelelő ellátásban részesüljenek.

várandósság, születés, koronavírus, afrika Dél-Afrikában különösen nehéz megszervezni a szüléshez a megfelelő körülményeket Forrás: Shutterstock

A kormányoknak világszerte cselekednie kell

Az édesanyák nevében az UNICEF sürgős felhívást intéz a kormányokhoz és az egészségügyi szolgáltatókhoz, hogy a következő hónapokban az alábbi intézkedésekkel mentsenek életeket:

  • Biztosítsák a szakszerű ellátást a szülés előtt, alatt és után, illetve szükség esetén a COVID-19 vírussal kapcsolatos ellátást is
  • Lássák el megfelelő védőfelszereléssel az egészségügyi dolgozókat és biztosítsák, hogy amint a vírus elleni védőoltás elérhetővé válik, az egészségügyi dolgozók elsőbbséget élvezzenek mind a tesztelés, mind az oltás tekintetében, hogy magas szintű ellátást nyújthassanak a várandós anyáknak és az újszülötteknek a járvány idején is
  • Garantálják a fertőzésmegelőzési és –ellenőrzési intézkedéseket az egészségügyi intézményekben a szülés alatt és után
  • Teremtsenek lehetőséget arra, hogy az egészségügyi dolgozók a kismamákat a szülés előtt és után otthonukban felkeressék, hogy a lakott területtől távol élő várandós anyák a kórházhoz közeli szálláson várakozhassanak a szülés beindulásáig, erősítsék a telefonos konzultáció lehetőségét megfelelő stratégiával
  • Az egészségügyi dolgozókat készítsék fel, óvják egészségüket és lássák el őket a szükséges felszereléssel a biztonságos otthonszülés levezetéséhez, amennyiben a helyi egészségügyi intézmények zárva vannak
  • Csoportosítsanak át forrásokat az anyák és csecsemők egészségvédelméhez szükséges szolgáltatásokra és felszerelésekre

Olvasson tovább! Gyermekvállalás 40 felett? Erre figyeljen!

várandósság, születés, koronavírus, afrika Vizsgálat egy elefántcsontparti várandós anyán Forrás: Shutterstock

Mivel egyelőre nem világos, hogy a vírust az édesanya átadhatja-e gyermekének a várandósság és a szülés alatt, az UNICEF az alábbiakat javasolja a várandós anyáknak:

  • Tegyenek meg minden óvintézkedést, hogy a vírusfertőzéstől megóvják magukat, figyeljék, hogy jelentkeznek-e rajtuk a koronavírus fertőzés tünetei, és forduljanak tanácsért a területileg illetékes intézményhez, amennyiben kétségeik vannak, vagy a vírus tüneteit tapasztalják-e magukon
  • Tegyék meg ugyanazokat az óvintézkedéseket a vírus elkerülésére, mint bárki más, kövessék a távolságtartás szabályait, kerüljék a társas összejöveteleket és éljenek az online egészségügyi szolgáltatások nyújtotta lehetőségekkel
  • Mielőbb forduljanak orvoshoz láz, köhögés, vagy nehézlégzés esetén, amennyiben a vírus által érintett vagy veszélyeztetett területen élnek
  • Folytassák a szoptatást akkor is, ha vírusfertőzöttek, vagy erre gyanakszanak, mivel a vírust eddig még nem mutatták ki az anyatejben. A COVID-19 vírus által fertőzött édesanyák viseljenek maszkot a gyermek táplálása közben, mossanak kezet mielőtt és miután a gyermekhez nyúlnak és rendszeresen tisztítsák és fertőtlenítsék a különböző felületeket
  • Tartsák fenn a testkontaktust a gyermekkel
  • Kérjék ki szülésznőjük vagy orvosuk tanácsát a szülés legbiztonságosabb helyét illetően, legyen tervük arra, hogy hol fognak szülni, így nyugodtabban várhatják a szülést és megtervezhetik, hogy időben odaérjenek majd
  • A kisbaba születése után is maradjanak a szakellátás keretében, beleértve a védőoltások beadatását is

Becslések szerint a COVID-19 világjárvány kitörése előtt is 2.8 millió várandós anya és csecsemő vesztette életét minden évben, vagyis minden 11 másodpercben meghalt valaki, a legtöbben megelőzhető okokból.

Az UNICEF Magyarország a maga eszközeivel próbálja segíteni a kórházi gyerekosztályokat, gyerekkórházakat, anyaotthonokat és gyermekotthonokat.

Erről további információ és csatlakozás itt: https://unicef.hu/koronavirus

Forrás: unicef
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához