Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

Fontos tennivaló év elején: így válogassa át a házi patikáját!

shutterstock 1585351684

Lecsengtek az ünnepek, és így év elején ideje lesz rendet tennünk a rejtett fiókokban is: többek között ellenőrizzük az otthoni gyógyszerkészleteket! Mit dobjunk ki a házi patikából, milyen gyógyszereket és egyéb készítményeket szükséges pótolni, illetve mielőbb beszerezni? Segítünk!

Nézzük át, milyen gyógyszereket tartunk otthon!

Ha a gyógyszeres szekrényünkben – vagy dobozunkban – olyan készítményre lelnénk, amiről nem is sejtjük, mire való, azt inkább ne is tartsuk meg. Kíméletlenül selejtezzük le továbbá az összes lejárt gyógyszert. Ha pár szem antibiotikumot találnánk valamelyik fiola alján, mert esetleg nem szedtük végig a legutóbb előírt kúrát, az ilyen „maradék” piruláktól ugyancsak gondolkodás nélkül szabaduljunk meg!

Ne a szemetesbe: a megsemmisítendő gyógyszereket átveszik a patikában

A feleslegessé vált vagy lejárt gyógyszereket azonban semmiképpen se a szemetesbe dobjuk ki, hanem egy zacskóba gyűjtve vigyük el a legközelebbi gyógyszertárba. Ne aggódjunk, a patikus szó nélkül át fogja venni tőlünk, hiszen ő tudja a legjobban, mennyire fontos, hogy az ilyen típusú hulladékot szelektíven gyűjtsék és semmisítsék meg. Azt ugyanis mindenképpen el kell kerülni, hogy a gyógyszerek a szennyvízbe jussanak, mivel a gyógyszermaradványokat a hagyományos szennyvízkezeléssel nem mindig lehet eltávolítani, így azok visszajuthatnak a természetbe, károsítva akár az ivóvízkészletet is. És ha már ellátogattunk a gyógyszertárba, egyúttal beszerezhetjük azokat a recept nélkül kapható készítményeket, amelyek esetleg még hiányoznak az otthoni patikánkból.

Mit tartalmaz az ideális házi patika?

A téli időszakban különösen fontos, hogy felkészültek legyünk meghűlés, nátha kezelésére, ezért legyen otthon

- fájdalomcsillapító (ez máskor is jól jöhet!),

- lázcsillapító gyógyszerek,

- meghűlés esetére javasolt forró italpor,

- orrspray,

- köptető (hurutos köhögésre),

- köhögéscsillapító (száraz köhögésre).

A női intim problémák kezeléséről se feledkezzünk el. Jó, ha szükség esetén azonnal van kéznél

- hüvelygomba elleni kúp és/vagy kenőcs

- hüvelyi pH-regeneráló készítmény (ezt pl. antibiotikum-kúra idején és azt követően is ajánlott használni, hogy elkerüljük a hüvelyflóra károsodását, és ezzel a bakteriális hüvelyfertőzés kialakulását!)

- hólyaghurut kezelésére alkalmas gyógynövényes készítmény (pl. ami medveszőlőlevelet, aranyvesszőt, tőzegáfonyát stb. tartalmaz)

Gyakran alakulhatnak ki odahaza emésztéssel kapcsolatos problémák is, ezért jó, ha tartunk a házi patikában

- hasmenés és székrekedés elleni szert,

- széntablettát,

- illetve hányáscsillapítót is.

Télvíz idején mindenképpen tartsuk kéznél az olyan fontos vitaminokat, mint a C- és a D-vitamin, mivel ezeket érdemes ilyenkor napi rendszerességgel szednünk.

Ugyancsak legyen mindig a gyógyszeres dobozunkban elegendő kötszer, sebtapasz, valamint sebfertőtlenítő, és természetesen lázmérő!

Forrás: Phytotec Hungária
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához