Ezeket látta már?

Mellrák: ezzel a vizsgálattal már korán kimutatható az emlődaganat

méhnyakrák, méhtestrák, petefészekrák, mellrák

A tüdőrák után az emlőrák a nők leggyakoribb daganatos megbetegedése, amely megközelítően minden 10. nőnél kialakulhat. Magyarországon évente mintegy 5000 új esetet diagnosztizálnak, míg a halálesetek száma 2200 körül van.

Dr. Vértes András főorvos szerint azonban a tendencián sokat lehetne javítani azzal, ha a veszélyeztetett csoport tagjai rendszeresen járnának olyan komplex emlőszűrésre, amelynek része az MR vizsgálat is.

MR mammográfia már a kezdeti stádiumban lévő daganatot is kimutatja

A legújabb kutatások bebizonyították, hogy az MR mammográfia elsősorban a magas rizikójú betegeknél segíti a kezdődő mellrák kiszűrését. Az MR-rel ugyanis a más módszerekkel még nem észlelhető kis méretű daganat is kimutatható – ennek köszönhetően eredményesebb lehet a gyógyítás, ami összefügg a bekövetkezett halálesetek számának csökkenésével is.

1985. óta október világszerte a mellrák elleni küzdelem hónapja. A kezdeményezés a nők egyik leggyakoribb daganatos betegségére hívja fel a figyelmet, amely – a tanulmányok szerint – évről évre egyre több halálos áldozatot követel.

Dr. Vértes András prevencióval is foglalkozó főorvos, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ vezetője szerint a hagyományos mammográfia pontosságát bizonyos esetekben növeli az MR-rel elvégzett diagnosztikai vizsgálat. Az emlőrák jelentős részben az 50 éven felüli nőknél, a menstruációs vérzés elmaradása után fordul elő, de egyre gyakoribb a fiatalkorban kialakult emlődaganat, különösen azoknál a nőknél, akiknél családi öröklődés igazolható, illetve, akiknél úgynevezett denz, azaz tömött, feszes emlő mutatható ki Esetükben a magyar és európai szakmai ajánlás is javasolja az MR mammográfiás vizsgálatot.

A kisebb elváltozások is kimutathatók

Dr. Vértes András megemlített egy nemzetközi, a Familial MRI screning trial (FaMRIsc) program keretében végzett tanulmányt, amelyben olyan nők vettek részt, akiknek a családjában már volt olyan személy, akinél daganatot diagnosztizáltak – az ő esetükben a szakmai ajánlások gyakori, évenkénti ellenőrzést javasolnak. A kutatás részeként 675 nőnél MR mammográfiát, 680 nőnél pedig hagyományos mammográfiát végeztek. A 6 éves utánkövetés során átlagosan 4,3 vizsgálat történt betegenként.

A tanulmány eredményeként beigazolódott, hogy az MR esetében a betegeknél koraibb stádiumban kerültek felfedezésre a daganatos elváltozások, mint a hagyományos mammográfia esetében. Az MR-rel diagnosztizált emlőrák aránya 48%, míg a hagyományos mammográfiánál 7% volt.

A szűrések során az MR vizsgálat több daganatot mutatott ki, mint a hagyományos mammográfia, mivel segítségével a kisebb, kezdetlegesebb elváltozások is előbb felfedhetők voltak.

Természetesen a hagyományos mammográfia szerepe is kiemelten fontos - hangsúlyozta dr. Vértes András, aki egy új szűrőprogramra is felhívta a figyelmet.

"A RadiVert Lady emlőszűrő program – a nemzetközi szakmai ajánlásokra és a hollandiai adatok alapján közölt Familial MRI screning trial (FaMRIsc) program eredményeire épül a magas rizikójú nők esetében. A program célja a tüneteket és panaszokat még nem okozó daganatok kiszűrése, és a daganat előtti állapotok felismerése a későbbi, súlyosabb következmények megelőzése érdekében a veszélyeztetett nők esetében." – fogalmazott.

Mint kiderült, a RadiVert MR Diagnosztikai Központ az emlődaganatok következtében kialakuló halálozás csökkentése érdekében indította el prevenciós kezdeményezését. „A RadiVert Lady egy hatékony, női MR operátor által végzett MR-szűrőprogram az emlődaganat korai felismerésére. A szakemberek egyetértenek abban, hogy a teljesen biztonságos, többször is ismételhető vizsgáltnak köszönhetően a mellrák szempontjából magas rizikójú csoportba tartozó nők korai halálozása rendszeres szűrővizsgálatokkal megelőzhető” – emelte ki dr. Vértes András.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ilyen tünetek jelzik, ha a túl sok inzulin miatt borulnak fel a női hormonok

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#méhnyakrák

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához