Ezeket látta már?

Száz százalékban nem lehet kiszűrni az erőszakos cselekményekre készülőket

2010.03.19. Módosítva: 2015.11.04.

A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint száz százalékban nem lehet kiszűrni azokat az embereket, akik erőszakos cselekményre készülnek, a pszichiátriai ellátórendszer hiányosságai miatt kikerülhetnek az orvosi kontroll alól mentális zavarokkal küszködők.

Kurimay Tamást annak kapcsán kereste meg szerdán az MTI, hogy az elmúlt időszakban több olyan bűncselekmény történt, amelynek elkövetőjével szemben felmerült beszámíthatóságának kérdése. Hétfőn a Győr-Moson-Sopron megyei Tényőn irtotta ki családját egy pszichiátriai kezelés alatt álló férfi, aki önmagával is végzett.

A pszichiáter szerint a mentális betegellátás az egészségügyön belül indokolatlanul hátrányos helyzetben van Magyarországon; a pszichiátriai gondozók finanszírozása tíz év alatt egynegyedére csökkent, alacsony az ezen területen dolgozó orvosok és szakasszisztensek bérezése, illetve rezidensnek is kevés orvos jelentkezik.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI) a korszerűtlenségére hivatkozva szüntették meg, ami Kurimay Tamás szerint egy "nagyon félreértelmezett demagógia" volt. Megjegyezte, az ott végzett szakmai munka - kutatás, információgyűjtés - egy része átkerült ugyan az Országos Pszichiátriai Központhoz, de az OPNI bezárása előkészítetlen volt.

Ezért történhetett meg, hogy sok, mentális problémával küszködő beteg kikerült a rendszerből, az orvosi kontroll alól, sokan közülük hajléktalanok lettek, nőtt az agresszív cselekmények száma és többen váltak munkanélkülivé - hívta fel a figyelmet a szakember.

A társadalmi problémák önmagukban is növelik a pszichiátriai megbetegedések lehetőségét. Ez egy olyan össztársadalmi probléma - mondta Kurimay Tamás -, amelyet nem csak az egészségügyi rendszerrel kell megoldani.

Bizonyos társadalmi változások befolyásolják például az öngyilkosságok számának alakulását. Megfigyelhető, hogy amennyiben egy társadalomban nő az agressziószint, azzal párhuzamosan a pszichiátriai betegeknél is növekszik az agresszió. Ha a társadalmi elégedetlenség, a szociális lemaradás, a gazdasági válság hatásai összeadódnak, növelik annak valószínűségét, hogy sokkal több lesz az agresszív cselekmény, és sokkal több mentális betegséggel élő lesz áldozata az erőszakos eseményeknek - magyarázta.

Az elmúlt hónapok eseményei - a pécsi lövöldöző egyetemista, illetve a 22 ember megölésére készülő S. Ábel, vagy a tényői családi tragédia - kapcsán Kurimay Tamás kifejtette: egy jobban működő ellátórendszer korábban kiszűrhette volna ezeknél az embereknél, hogy baj van, de száz százalékban megakadályozni, megelőzni ezeket az erőszakos cselekményeket nem lehet. Kurimay Tamás egyben hangsúlyozta, megállapítani azt, hogy ezek a cselekmények elkerülhetők lettek volna, ha az elkövető szakemberhez kerül, csak a konkrét esetek ismeretében lehetséges. Az viszont nem kétséges, hogy a kezelés sikerességéhez a páciens együttműködése is szükséges - mutatott rá a pszichiátriai társaság elnöke.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához