Ezeket látta már?

Figyelem: látássérülteknek új látásjavító eszköz!

Részlegesen visszanyerte a látását nyolc vak páciens. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen kidolgozott módszer segítségével nyolc vak ember részlegesen visszanyerte a látását. A páciensek egy érzékelést helyettesítő eszköz (SSD) használatával képesek felismerni látásvizsgálat során alkalmazott szimbólumokat.

A nyolc, születésétől fogva vak résztvevő mindegyike megfelelt a hagyományos Snellen-féle látásvizsgálaton, és a korábbi, vak minősítés helyett gyengénlátó minősítést kaptak, ugyanis kisebb betűket is felismertek, mint ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által is elfogadott, vakságot meghatározó méret.

Figyelem: látássérülteknek új látásjavító eszköz!

A Snellen teszt egy hagyományos látásvizsgálat, melyben nagy E betűk szerepelnek, különböző irányokba elforgatva, lefelé haladva egyre kisebb méretekben. A páciens 6 méterre ül a táblától, és meg kell határoznia az egyre csökkenő méretű E betűk irányát.

A normál látást egységesen 20/20 értékben határozták meg, ami egyaránt utal a táblától való távolságra, és a szimbólumok mértére. A születésüktől fogva vak résztvevők a Héber Egyetemen végzett teszten átlagosan 20/360-as értéket értek el, ami azt jelenti, hogy 20 láb (6 méter) távolságból voltak képesek felismerni úgy a szimbólumokat, ahogy egy normálisan látó ember 360 láb távolságból tudná. A 20/360-as érték pedig egyértelműen jobb eredmény, mint a WHO által is elfogadott, vakságot jelentő 20/400-as érték.

Dr. Amir Amedi, az Edmond és Lily Safra Agytudományi Központ és a Héber Egyetem Izraeli-Kanadai Orvosi Kutatóintézet munkatársa a holland Dr. Peter Meijer által kifejlesztett érzékelést helyettesítő eszközt használta a kísérletben. A "The vOICe" névre keresztelt speciális eszköz egy miniatűr kamera segítségével egy speciális algoritmust alkalmazva átalakítja a képeket hangokká, így a felhasználó a hallás alapján képes interpretálni a vizuális információkat.

Az új módszer azért is különösen figyelemreméltó, mert nem igényel sebészi beavatkozást és ráadásul nagyon olcsó is, ezért komoly segítséget nyújthat a jövőben a világszerte élő 39 millió vak ember számára, nyilatkozta Dr. Amedi.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához