Ezeket látta már?

Jó hír az üvegtalp-szemüvegeseknek!

2011.12.16. Módosítva: 2015.11.04.

Szódásüveg szemüveg? Most már így is lehet lézeres műtétet végezni. Nagy-Britanniában közel félmillióan nem végeztethetnek lézeres szemműtétet, mert túl magas dioptriára van szükségük, vagy túl vékony a szaruhártyájuk. A 45 esztendős, kétgyermekes édesanya, Kal Chauhan volt az első brit állampolgár, aki átesett az ezen a csoporton is elvégezhető új eljáráson.

A rossz látás öröklődő jelenség a családjában. Kilencéves korától hordott szemüveget, ennek ellenére a középiskolában tovább romlott a látása. Mínusz 11,5 dioptriás szemüvegre volt szüksége, ezért nagyon vastag lencsét kellett a szemüvegbe tenni, ami nem a legideálisabb egy érzékeny kamaszlánynak.

Jó hír az üvegtalp-szemüvegeseknek!

16 éves korában kontaktlencsére váltott, ami eleinte jól bevált, de a 30-as éveiben a szemei érzékennyé váltak, és a lencsétől kivörösödtek. Miután különféle kontaktlencsékkel próbálkozott, eredménytelenül, végül három évvel ezelőtt elment egy lézeres szemklinikára. Az orvosok a vizsgálatok után közölték vele, hogy nem alkalmas a beavatkozásra, mert a szaruhártyája túl vékony. Mivel emiatt nem tudták garantálni, hogy a műtét után elhagyhatja a szemüveget, lemondott a beavatkozásról.

Idén aztán egy ismerőse mesélt neki egy Dan Reinstein nevű professzorról, aki egy olyan műtétet végez, ami számára is beválhat. Az új eljárás során nem kell belevágni a szaruhártyába, ezért vékony szaruhártya esetén is elvégezhető. Az egyik szemét áprilisban, a másikat májusban műtötték. A beavatkozás olyan jól sikerült, hogy körülbelül a harmadik napra már szemüveg nélkül tudott autót vezetni, mostanra pedig jobb, mint 20/20-as a látása.

Dan Reinstein, a Harley Street-i Londoni Szemészeti Klinika professzora elmondta, közel félmillió olyan ember esetében alkalmazható az új lézeres eljárás, akik korábban nem voltak alkalmasak lézeres szemműtétre. Az egészséges szemben a fénysugarak a retinán összpontosulnak. A retinán alkotott képet aztán az agy feldolgozza. Rövid- és távollátás esetén a szaruhártya alakja eltorzul, így a kép a retina előtt vagy mögött összpontosul.

A lézeres szemműtét a szaruhártya alakját korrigálja, hogy a betegek szemüveg nélkül is jól láthassanak. A hagyományos eljárás során lézerrel egy kör alakú lemezt metszenek le a szaruhártya felszínéről, ami lehetővé teszi a sebésznek, hogy a szaruhártya alsóbb rétegét elpárologtatva megváltoztassa annak formáját. Ehhez azonban a szaruhártyának elég vastagnak kell lennie, hogy a látásjavításhoz szükséges szövetmennyiséget el lehessen távolítani.

Az új eljárás során azonban egy kis lyukon keresztül távolítják el a szövetet a szaruhártya belsejéből, így a szaruhártya felszíne érintetlen marad. A módszer ráadásul a lézeres szemműtét gyakori mellékhatását, a szemszárazságot is kiiktatja, ami a hagyományos beavatkozás után akár hónapokig is jelentkezhet.

A ReLex nevű eljárás alatt egy nagyon pontos lézersugárral apró bemetszést ejtenek a szaruhártya felszínén, majd ezen keresztül távolítják el az előzetes vizsgálatok során kiszámított szövetmennyiséget. A beteg rövid pihenés után hazamehet, és már aznap este megtapasztalhatja a látásjavulást. Másnap reggelre a látása 90-100 százalékos.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához