Ezeket látta már?

Dohányipar, bírságok, jogbiztonság...

Amióta a bírságok összege megemelkedett - az eddig következetes és kiszámítható jogalkalmazás összeomlott.

Az elmúlt két évben az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) és a Füstirtók Egyesület kezdeményezésére több mint egy milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot fizetett meg a dohányipar.

Dohányipar, bírságok, jogbiztonság...

Amióta a bírságok összege megemelkedett - az eddig következetes és kiszámítható jogalkalmazás összeomlott.

Korábban egy esetre nagyon alacsony, de mindig ugyanaz az 50.000 forintos bírság volt alkalmazva.

Az elmúlt két évben viszont egy esetre számítva éppen úgy volt egy millió forintos bírság, mint nulla forint 38 filléres bírság. Mindkét esetben a Határozat indokolásában a komoly visszatartó erejű szankcióra hivatkozott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH).

Egymással harcban áll az első fokon eljáró NFH és a fellebbezési szinten ügyködő NFH.

Az NFH elsőfokán kiszabott 300 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság helytállt még a Legfelsőbb Bíróságon is. Ezt követően egy négy hónappal az előbbi eset előtt lezajlott, de teljesen azonos tényállást megvalósító eljárás folytán az NFH elsőfokán kiszabott ugyancsak 300 millió forintos bírságot a másodfokon eljáró NFH lecsökkentette 100 millió forintra. Ezzel 200 MILLIÓ FORINTTAL KÁROSÍTOTTA MEG AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉST.

Az első fokon eljáró NFH erre úgy reagált, hogy, a legközelebbi eljárása folyamán egy másik ügyre nulla forint 38 filléres bírságot állapított meg. A másodfokon eljáró NFH a nulla forint 38 filléres bírságot minden nehézség nélkül jóváhagyta. Azóta nevetségesen alacsony bírságokat szab ki az elsőfokon eljáró NFH.

Az elmúlt 8 évben soha nem fordult elő, hogy a közigazgatási szabálysértési ügyekben eljáró bíró a felülvizsgálati szakaszban a bírság összegét csökkentette volna. A korábbi bírók nem vették el a NFH-tól a mérlegelési hatáskört.

Jelenleg a korábbi bírók helyébe fiatalabb bírák kerültek és most már RENDSZERESSÉ VÁLT A BÍRÓK ÁLTAL A BÍRSÁG ÖSSZEGÉNEK DRASZTIKUS CSÖKKENTÉSE.

Az viszont az elmúlt 8 évben soha nem fordult elő, hogy a bíróság a NFH által kiszabott bírság összegét megemelte volna.

Teljes a fejetlenség a káosz, oda lett a jogbiztonság, a jogegyenlőség a kiszámíthatóság.

Most, hogy sok milliós bírságok is voltak, a dohányipar mindent elkövetett, hogy az elsőfokon kiszabott bírságok alapos csökkentését elérje, vajon KIZÁRHATÓ-E A KORRUPCIÓ?

Az egészségkárosító esetekben a bírságoknak nincs felső határa.

Az Alkotmány is úgy rendelkezik, hogy az egészségügyi szempontot minden más szempont elé és fölé kell helyezni. Az Európai Unió most jelentette be, hogy uniós szinten fogja keményíteni a dohányzás elleni harcot.

A dohányiparnak viszont élet-halál kérdés a dohányreklámok közzétételének minden áron (akár 300 millió forintos bírságok kifizetése mellett is) történő folytatása.

Közben a dohányzás következményeként minden 15 percben meghal egy (naponta 100) magyar állampolgár és a dohányzás naponta több mint 2 milliárd forint kiadást jelent az adófizető állampolgároknak.

Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE)

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához