Ezeket látta már?

Vágyfokozók: hatnak - vagy nem?

Valóban fokozzák a vágyat az afrodiziákumok? Egyes ételek, például az eper, az osztriga és a csokoládé fogyasztása már önmagában is szexivé tesz. De valóban igaz a mítosz, miszerint ezek a vágyat is fokozzák?

"Az afrodiziákumokat már több ezer éve használják szerte a világon, de a hatásukra vonatkozó tudományos bizonyítékok még nem állnak rendelkezésre" - mondta el Massimo Marcone, a kanadai Guelph Egyetem Élelmiszertudományi Tanszékének professzora.

Vágyfokozók: hatnak - vagy nem?

A merevedési zavarokat általában szintetikus gyógyszerekkel, például Viagrával kezelik, azonban ezek a gyógyszerek számos mellékhatást okozhatnak, így fejfájást, izomfájdalmat vagy látászavart, továbbá más gyógyszerekkel együtt szedve veszélyesek lehetnek. Ráadásul a libidóra nem is hatnak.

Marcone és John Melnyk mesterképzésben résztvevő hallgató több száz olyan tanulmány adatait elemezte, amelyek a gyakran fogyasztott vágyserkentők hatását vizsgálták. Közleményük a Food Research International folyóiratban jelent meg.

Kiderült, hogy a ginzeng, a sáfrány és a Nyugat-Afrikában honos yohimbe fa egyik vegyülete, a yohimbin javítja a nemi működést. A bor és a csokoládé bár ugyanilyen hatással bír, de ezt teljes egészében pszichológiai okok magyarázzák. A nálunk is kapható Spanish Fly és a varangyos békából készült termékekről a forgalmazók azt állítják, fokozzák a vágyat, azonban a kísérletekben épp ellenkező hatást tapasztaltak, sőt ezek akár mérgezőek is lehetnek.

Fokozott nemi vágyról számoltak be egyesek a dél-amerikai muira puama, az Andokban növő macagyökér, illetve csokoládé fogyasztása után is. Ugyan a csokoládét vágyfokozónak tartják, a vizsgálatok szerint nem áll összefüggésben a szexuális izgalommal vagy a kielégüléssel. "Lehetséges, hogy néhányan érzik a csokoládé egyes összetevőinek hatását, főként a feniletilaminét, amely befolyásolja az agy szerotoninszintjét" - magyarázta Marcone.

Az alkohol bár serkenti a vágyat, de negatívan befolyásolja a szexuális teljesítményt. A szegfűszeg, a szerecsendió, a fokhagyma, a gyömbér és az ámbra mind összefüggést mutat a fokozott szexuális tevékenységgel – állatokban.

"Jelenleg még nem áll rendelkezésünkre elegendő bizonyíték ahhoz, hogy széles körben javasolhassunk élelmiszereket, mint hatékony vágyfokozókat" - foglalta össze a kutató. "Ehhez még több klinikai kísérletre van szükség."

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához