Ezeket látta már?

Alacsony a vérnyomása, szédül? Ezt tegye, hogy jobban legyen!

alacsony vérnyomás szédülés ellen gyógymód

Bár sokkal több szó esik a magas vérnyomás káros szövődményeiről, a túlságosan alacsony vérnyomás sem tesz jót a szervezetünknek.

A legtöbb esetben az alacsony vérnyomás nem okoz semmilyen problémát (sőt tüneteit sem érzékeljük), mindenkivel előfordulhat, hogy a szokásosnál egy kicsit alacsonyabb a vérnyomása. Azonban akkor, ha az alacsony vérnyomás kellemetlen tünetekkel – pl. fejfájással, szédüléssel, szívdobogás-érzéssel – jár együtt, vagy krónikussá válik, mindenképpen el kell gondolkozni azon, hogyan is lehet a vérnyomást normalizálni.

Az alacsony vérnyomás miatt ugyanis a szerveink nem jutnak elegendő oxigénben és tápanyagokban dús vérhez, ez pedig funkcióromlással, károsodásokkal is együtt járhat.

Gyógyszert az alacsony vérnyomásra?

Szerencsére ritka az az eset, amikor valakinek gyógyszerre van szüksége az alacsony vérnyomás normalizálásához. A legtöbbször elég az életmód megváltoztatása, egy-két új szokás felvétele. A gyógyszerek és az alacsony vérnyomás kapcsolatát azonban más szempontból is lehet vizsgálni: vannak olyan szerek, melyek hozzájárulhatnak az alacsony vérnyomás kialakulásához.

Ezek közé tartoznak például az antidepresszánsok vagy a vízhajtók. Ha új gyógyszert kezdtünk szedni, és utána tapasztaljuk, hogy túl alacsony a vérnyomásunk, érdemes egyeztetni az orvosunkkal arról, van-e lehetőség a gyógyszerváltásra.

Természetes módszerek a vérnyomás emelésére

Ha valaki normalizálni szeretné a túlságosan alacsony vérnyomását, érdemes egy kicsit tanulmányozni azokat a tanácsokat, melyeket a magas vérnyomással küzdők kapnak. Mindazok a dolgok ugyanis, melyek a magasabb vérnyomásúaknak "tiltottak", az alacsonyabb vérnyomású embereknek kifejezetten előnyösek lehetnek.

A sószegény étrend például nem javasolt azoknak, akiknek gyakrabban alacsony a vérnyomása. Lehetőleg együtt többször kisebb adagokat, így megelőzhetjük, hogy evés után hirtelen lecsökkenjen a vérnyomás.

Sok ember számára a vérnyomás emelése egyenlő azzal, hogy gyorsan megiszik egy erős kávét. Ez valóban jót tehet az alacsonyabb vérnyomásúaknak, ráadásul, a kávéban számos olyan hatóanyag van, amelyek hozzájárulhatnak az egészségünk megőrzéséhez és a betegségek megelőzéséhez.

Nem árt azonban figyelembe venni, hogy a kávé nem mindenkinek előnyös, például irritálhatja az érzékenyebb gyomrot. Az alkoholt azonban érdemes kerülnie az alacsony vérnyomásúaknak! A folyadékbevitel, vagyis az elegendő víz nagyon fontos, az enyhe mértékű kiszáradás az alacsony vérnyomás egyik oka.

Nagyon gyakori, hogy valaki akkor tapasztalja meg az alacsony vérnyomás tüneteit, amikor hirtelen pozíciót vált. Például megszédül, ha feláll a székből vagy felkel az ágyból. Ha hajlamosak vagyunk az alacsony vérnyomásra, mindenképpen kerüljük ezeket a gyors mozdulatokat!

Egy igen egyszerű módszer az alacsony vérnyomás emelésére, ha keresztbe tesszük a lábainkat, de az is hatásos lehet, ha (még ülve) elvégzünk néhány könnyű tornagyakorlatot, például bokakörzéseket vagy lábemeléseket.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így függ össze a magas vérnyomás és a demencia

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#vérnyomás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához