Ezeket látta már?

Ezekkel az apró, fehér foltokkal, pöttyökkel jelzi a köröm a májbetegséget

fehér foltok, köröm, körömbetegség, vitaminhiány

A körmön megjelenő fehér foltoknak, pöttyöknek számtalan oka lehet, amellyel szinte mindenki találkozik valamikor élete folyamán.

A körmökön megjelenő fehér elszíneződés (ún. leukonychia) jelentkezhet pontokként, vonalakként, de az is előfordulhat, hogy az egész köröm kifehéredik. A körmön megjelenő foltok a leggyakrabban nem adnak okot különösebb aggodalomra: rövid időn belül maguktól is elmúlnak. Bár a foltok, pöttyök súlyosabb betegségeket is kísérhetnek, ezen esetek meglehetősen ritkák, és általában egyéb tünetek is utalnak az alapbetegségekre, nincs szükség arra, hogy csak körmön megjelenő jelekből következtessünk a diagnózisra.

Allergia és sérülés is lehet a fehér pöttyök hátterében

A leggyakoribb okok közé tartozik a köröm vagy a körömágy sérülése, az allergiás reakció, a vitaminhiány, illetve a köröm gombás fertőzése. Ha a köröm megsérül, az befolyásolhatja a köröm növekedését, és ez fehér foltokként jelenhet meg. Azonban, mivel a körmünk meglehetősen lassan növekszik, a folt gyakran csak hetekkel a sérülés után jelenik meg, amikor talán már el is felejtettük, hogy korábban megütöttük a kezünket.

Allergiás reakciók is kiválthatják a pöttyök megjelenését: a körömlakkok, lakklemosók és körömerősítők is okozhatnak allergiát, de azok is észrevehetik magukon a foltokat, akik a műkörmökre, esetleg az azok rögzítéséhez használt ragasztókra allergiásak. A műköröm emellett károsíthatja is a körmöket, sőt előfordulhat az is, hogy a manikűr közben megsérül a köröm vagy a körömágy, és ezek következményeként alakulnak ki a fehér foltocskák. A "sérüléseket" olyan teljesen hétköznapi tevékenység is okozhatja, mint a körömrágás.

A gombásodás okozta fehér foltok főként a lábujjak körmein alakulhatnak ki a fertőzés első tüneteként. A gombás fertőzés egyéb tünetei között találhatjuk a körmök megvastagodását, törékennyé válását, sárgássá színeződését. Bár a körömgombásodás viszonylag lassan alakul ki, a gyógyulás is hosszú időt vesz igénybe, éppen ezért rendkívül fontos, hogy minél hamarabb elkezdjük a kezelést, még mielőtt a fertőzés a többi körömre is átterjed.

Vitamin- és ásványianyag-hiány is okozhat fehér foltokat a körmön. Ez elsősorban a kalcium, a vas illetve a cink hiányára utalhat.

Így azonosíthatjuk a problémát

Jóval ritkább, hogy a körmökön megjelenő pöttyök hátterében egyéb, súlyos betegségek álljanak. Ezek között találhatjuk a szívbetegségeket, a veseproblémákat, az ekcémát, illetve a pszoriázist, a tüdőgyulladást, a gyulladásos bélbetegségeket és bizonyos mérgezéseket. Ezek azonban más tünetekkel is együtt járnak.

A körömgombásodás lassan alakul ki, de a gyógyulás is hosszú időt vesz igénybe. A foltok, pöttyök nagysága, kiterjedése, száma egyaránt utalhat az alapproblémára. Előfordulhat, hogy az egész köröm kifehéredik, ez azonban ritka, és olyan súlyos betegségre utalhat, mint a vese- vagy májelégtelenség. A körmök teljes kifehéredése bizonyos antibiotikumok mellékhatásaként is jelentkezhet. Az egy-egy körmön megjelenő pötty, folt a köröm sérülésére utal, míg ha (majdnem) minden körmön észlelhetőek az elváltozások, az inkább vitaminhiány következménye. A gombás fertőzés miatt kialakuló foltok egy körmön jelennek meg, és általában több apró pötty jelentkezik.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A körmön kialakuló fehér foltokkal akkor érdemes orvoshoz fordulni, ha azok hosszabb időn keresztül megtalálhatóak a körmünkön (ügyeljünk arra, hogy a sérülés miatt kialakuló foltoknak akár fél év is kellhet, hogy eltűnjenek), vagy ha a számuk, kiterjedésük nő, esetleg ha más tüneteket is észlelünk a körmünkön, például a köröm töredezővé válását vagy megvastagodását. A szakorvos esetenként laborvizsgálatot is kérhet, hogy az esetleges májbetegség, vesebetegségek rizikóját kizárja.

A fehér foltok a legtöbb esetben saját maguktól elmúlnak, igaz, ez hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben allergia okozza a foltokat, az allergiát kiváltó szer használatának abbahagyása javíthat a körmünk állapotán, a körömgombásodás ellen pedig szájon át szedhető gyógyszerek és helyileg ható készítmények is a rendelkezésünkre állnak.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-e

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezzel a 3 módszerrel kiderítheti, hogy beteg-e a mája

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

körömgombásodás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához