Ezeket látta már?

Nyelvtanulás - és agyműködés

2012.10.11. Módosítva: 2015.11.04.

Intenzív nyelvtanulás hatására növekszenek az agy egyes területei - állapították meg svéd kutatók tanulmányukban, amelyben mágneses rezonanciás képalkotó berendezéssel követték nyomon, hogy miként változik a szuperintenzív nyelvtanfolyamok résztvevőinek agymérete.

Uppsalában, a Svéd Fegyveres Erők Fordítói Akadémiáján az erre érdeklődést mutató fiatal katonák 13 hónap alatt tanulnak meg egy-egy nyelvet a folyékony beszéd szintjéig. A szuperintenzív képzés heti hét napon át, naponta reggeltől estig tart, minden más nyelvtanfolyamhoz és képzéshez képest is példátlan ütemben.

Nyelvtanulás - és agyműködés

A hallgatók agyának mérésével a képzés előtt és után a kutatók egyedülálló lehetőséghez jutottak annak megfigyelésére, hogy mi történik az emberi aggyal ilyen intenzitású tanulás során. A kontrollcsoport tagjai orvostanhallgatók voltak, akik szintén keményen tanultak a vizsgált időszakban, de nem kizárólag nyelvet,

hanem a szokásos orvosegyetemi tárgyakat.

A három hónapos eltéréssel készült MRI-felvételek azt mutatták, hogy a kontrollcsoport tagjainak agyi szerkezete nem változott az eltelt idő alatt, a nyelvtanuló ifjak egyes agyterületei azonban nagyobbak lettek. A megnövekedett területek között volt a hippokampusz - egy mélyen fekvő agyi szerkezet, amely a tanulási és a térbeli navigációs folyamatokban vesz részt -, valamint az agykéreg három területe.

"Meglepődtünk, hogy az agy különböző részei különböző mértékben fejlődtek attól függően, hogy a hallgatók milyen jól teljesítettek, illetve mekkora erőfeszítést kellett tenniük, hogy együtt haladjanak a csoporttal" - idézte Johan Martensson kutatásvezetőt, a Lundi Egyetem munkatársát a Science Daily című ismeretterjesztő portál.

A jó nyelvi készségekkel rendelkező diákoknál a hippokampusz és az agykéreg superior temporal gyrus (STG) nevű területe, míg a képzéssel nehezen lépést tartó diákoknál az agykéreg motoros régiójának egyik része növekedett nagyobb mértékben.

http://www.sciencedaily.com

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához