Ezeket látta már?

Ajándékkal kedveskednek a frissen szült kismamáknak

Mostantól minden édesanya kézhez kap gyermeke születése után egy ajtódíszt, amelyet otthonuk bejáratára kifüggesztve jelezheti kisbabája érkezését. Az első ajtódíszeket hétfőn, a népesedési világnapon Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át a budapesti Szent Imre Kórházban.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom tavasszal meghirdetett kezdeményezéséhez csatlakozott az első ajtódíszek átadásával.

Ajándékkal kedveskednek a frissen szült kismamáknak

A Simon András grafikus által tervezett, szívbe foglalt újszülöttet ábrázoló, Isten hozott! feliratú ajtódíszeket elsőként Soltész Miklós adta át kismamáknak a Szent Imre Kórház szülészeti osztályán.

Az államtitkár ezt követően a sajtó képviselőinek elmondta: az ajtódísszel is minél több gyermek vállalására kívánják biztatni a fiatalokat, az édesanyákat. "A jelzés értékű kis tábla is tükrözi az anyaság szépségét" – tette hozzá.

Soltész Miklós hangsúlyozta, hogy az anyagi és a törvényi támogatások mellett "ugyanúgy fontos az érzelmi megerősítés, hogy a társadalom is melléálljon" a gyermekvállalásnak. Arra hívta fel a szülőket: aki részesülhet a gyermekáldás örömében, ossza meg a környezetével is ezt a boldogságot, gyermeke születésének örömét.

Rákóczi István professzor, a Szent Imre Kórház szülészeti osztályának vezető főorvosa arról beszélt, hogy a nő életében meghatározó esemény a szülés. Arra törekszenek, hogy a kórházban otthonos légkört és környezetet biztosítsanak, s minden kismama pozitív élménnyel térjen haza, ezért is csatlakoztak örömmel a kezdeményezéshez.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, Túry Krisztina elmondta, hogy az újszülöttek megérkezése a közösségnek is öröm, ezért az ajtódísz motívumát viselő, fehér alapú zászlót is megrendelhetnek az önkormányzatok, kórházak, hogy a gyermekek születését minél szélesebb körben hirdessék, ne csak az elhalálozásokat.

Fejérdy Zsófia, az édesanyáknak a kórházak szülészeti osztályain ingyenesen babacsomagot átnyújtó PromoBox Kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta, hogy mostantól minden babacsomagba beleteszik az újszülött megérkezését hirdető ajtódíszt is.

Az ajtódísz megtervezésére felkért Simon András grafikus azt hangsúlyozta, hogy az egyetlen, éppen ezért "megszakíthatatlan" vonallal megrajzolt embléma "jelképezi a házasság, a gyermek iránti örökkévaló felelősséget".

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához