Ezeket látta már?

Életveszélyes kiszáradás: ezek a dehidratáltság első tünetei

kiszáradás, tünet, hőség, szédülés, vízháztartás, folyadékpótlás, dehidratáltásg

Az utolsó csepp: ne vegye félvállról a kiszáradást, komoly probléma lehet belőle!

A szervezet sót és vizet veszít kiszáradáskor. A víz alapvető szükséglet a szervezet a vér- és nedvkeringés egyensúlyának fenntartásához, és a vérnyomás normális értéken tartásához egyaránt. A vízzel együtt elektrolitok is szükségesek, azaz sók, amelyek a sejtekben, a vérben és egyéb testfolyadékokban a normális só-vízháztartás egyensúlyát biztosítják.

Hogyan vesztünk folyadékot?

Kiszáradás: ezért szükséges a víz a szervezet számára

A felnőttemberi szervezet mintegy 60 százaléka víz, az agyban ez az arány kb. 85 százalékos. Ha naponta kb. 6–8 pohár vizet/folyadékot fogyasztunk, az hatásosan segíti szervezetünk működését. Kiszámították, pl. hogy ha a test víztartalmának 1/10-ét elveszítjük, már nem tudunk egy helyben megállni.

Nehéz fizikai munka során erőteljes a folyadékvesztés, de egyszerűbb munkák során is fennáll, pl. kerti munka, séta, biciklizés stb. Forró, vagy erősen nedves környezetben is nagy lehet a folyadékveszteségünk.

A kisbabák sokkal érzékenyebbek a külső hőhatásokra, és szervezetük válasza is gyorsabb, mindez súlyosabb következményekkel járhat. Tipikus példa a "gyermek az autóban" eset, mert a napon a parkoló, lezárt autók rendkívül gyorsan átmelegszenek. Soha nem szabad így az autóban hagyni a gyermeket, mert ennek bizony súlyos, akár végzetes következményei lehetnek a túlhevülés és a gyors kiszáradás miatt!

Legnagyobb kockázat az egy év alatti életkor, és főként ha még hányás, esetleg hasmenés is fennáll a babánál.

A kiszáradás tünetei

A dehidratáció korai fázisában nincsen jellemző tünet vagy jel, esetleg az ajak kiszáradása, a szomjúságérzet. Egyéb tünetek az enyhébb dehidratáció: a bőr száraz és meleg, az illető szédül, a karokban, lábakban görcsös érzés lehet. A kiszáradás fokozódásával a tünetek is felerősödnek:

  • az arc kipirul,
  • gyorsabb pulzus,
  • a vizelet sötétsárga (koncentrált),
  • kevesebb vizelet ürül,
  • a szemek besüppedtek,
  • babákon besüpped a kutacs a fejtetőn,
  • a megcsippentett bőr elveszti rugalmasságát, lassan tér vissza az eredeti helyzetébe,
  • irritabilitás, álmosság,
  • szokatlan, irracionális viselkedés
  • síráskor nincs könnyezés

Ha látjuk, hogy (főleg) egy gyermek, kamasz a szabadban a nagy melegben, forróságban furcsán kezd viselkedni, hány, elgyengül, azonnal vigyük árnyékba, vagy ha lehet zártabb épületbe. Kínáljuk vízzel, és próbáljuk lehűteni langyos zuhannyal, lemosással. Ha a tünetek romlanak, vagy egy óra után is fennállnak, azonnal keressünk orvosi segítéget.

Hogy éljük túl a hőséget? Ezt tanácsolják a sürgősségin

Ha a szabadban lévő személy bőre száraz, vörös, pulzusa gyors, szédül és forróságot érez, akkor keressünk azonnali orvosi segítséget, magunk a fenti módon segíthetünk, amíg az orvos, a mentő megérkezik. A nagyon súlyos kiszáradás sokkhoz és halálhoz vezethet.

Hogyan védekezhetünk a kiszáradás ellen?

Mindig legyen nálunk víz. Előbb kell innunk, minthogy elérjük a szomjúság állapotát! Jó, ha tudjuk, hogy az üditő, a kávé, az alkoholos italok nem pótolják a vizet. Bizonyos mértékig dehidrálnak – főként az alkohollal kell vigyázni.

Hasznosak lehetnek még az ún. izotóniás sportitalok, az erőteljesebb fizikai megterhelés, vagy sportolás esetén. Nagyon intenzív izzadás, hányás, erősebb hasmenés esetén szükségesek lehetnek az ún. orális rehidratációs oldatok. Ezek már az orvosi ellátás körébe tartoznak.

A forróságban legalább igyunk félóránként 1-2 dl vizet, ill. a várható sporttevékenység, vagy fizikai munka előtt mintegy félórával. Egyéb tanácsok, tippek a kiszáradás elkerülésére:

  • A déli órákban kerüljük a direkt napsütést, a szabadban való tartózkodást, ha ez lehetséges.
  • Viseljünk napszemüveget, kalapot vagy sapkát a napon, a napégés is hozzájárulhat a dehidratációhoz – mivel a bőr állapota károsodik.
  • Viseljünk vékony, lazább ruházatot, ezt jobban átjárja a levegő, könnyebb a párologtatás.
  • Kerüljük a sötét ruházatot, mivel ez több hőt szív magába, a világos ruházat visszaveri a napfényt.

Figyeljünk a hőségben a kiszáradás tüneteire, és tegyük meg az egyszerű – de megfelelő intézkedéseket, hogy kellemes nyarunk, nyaralásunk lehessen!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Folyadékpótlás ételekkel: ezek a fogások kifejezetten jót tesznek

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához