Ezeket látta már?

Szponzorált tartalom

„A kórházban dolgozók mosolya sokat segített a műtét utáni fájdalom csökkentésében” – Túlesett a mellplasztikai műtéten a pályázat nyertese

Bernadett a műtét előtt és a műtét után

Idén áprilisban a Budapest Plasztikai Intézet meghirdette az ingyenes mellplasztikai műtétre szóló pályázatát, amelyre a jelentkezők a történetük leadásával nevezhettek be. A szerencsés nyertes Szabó Bernadett kétgyerekes édesanya lett, aki május 30-án át is esett a műtéten. Most a tapasztalatairól kérdeztük.

Szabó Bernadett egy Gyöngyösön élő, 41 éves családanya, és már régóta foglalkoztatta a mellplasztika gondolata. A szülések utáni súlyingadozások miatt a mellei megereszkedtek, az ebből fakadó önbizalomhiánya pedig a párkapcsolatára is rányomta a bélyeget – a jelentkezéséről, a történetéről és a kiválasztásáról a korábbi cikkünkben számoltunk be.

Bár régi álma vált valóra, amikor pályázata alapján őt választották ki, nem titkolta előttünk, hogy bizony, izgult a beavatkozás előtt. Ez az érzés azonban az orvosa, Dr. Molnár Béla Ákos megjelenésével, majd a műtő felé indulva el is tűnt. „A műtét előtt a doktor úr berajzolta a szükséges vonalakat, amely alapján kialakult a végeredmény. A műtétet altatásban végezték és pozitív jel volt számomra az is, hogy éppen a korábban megismert aneszteziológus doktornő figyelt rám a műtét alatt” – emlékezett vissza Bernadett.

Bernadett dr. Molnár Béla Ákos plasztikai sebésszel a műtét utáni kontrollvizsgálaton Bernadett dr. Molnár Béla Ákos plasztikai sebésszel a műtét utáni kontrollvizsgálaton Forrás: Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet

A műtétet követően Bernadett csupán izomlázszerű, kis feszítő érzést tapasztalt a mellkasában, ám ahogy mesélte, a fájdalomcsillapítók mellett „a kórházban dolgozók mosolya sokat segített a friss műtét utáni fájdalom csökkentésében”. Az első hetekben még idegennek érezte az új külsejét, hiszen a sok év alatt hozzászokott a kis mellmérethez, ám mostanra az implantátum kezd teljesen természetes formát adni a testének. „A varratok is szinte teljesen felszívódtak, a doktor úr észrevehetetlen vonalakkal dolgozott. Az itthon, gyógyulással eltöltött napokban a párom, a gyerekeink és a húgom is segítettek mindenben, így pihenhettem. Gyorsan eltelt egy hét, és már újra dolgoztam” – mesélte.

Bernadett a műtét utáni változásokról mesél Bernadett a műtét utáni változásokról mesél Forrás: Dr. Rose Budapest Plasztikai Intézet

Egy hónap telt el. Bernadett azóta egyre magabiztosabban jár-kel az utcán, lopva belenéz a kirakatokba is, és a visszatükröződő látvány mindig elégedettséggel tölti el. „Igazán hálás vagyok az orvosomnak, hogy egy teljesen természetes, vonzó nő tekint vissza ilyenkor. Magabiztosabb, mosolygósabb és nőiesebb lettem, amit a környezetem is örömmel fogad” – mondta ragyogva.

Az operációt követően csak néhány alkalommal kell kontrollra mennie, de nincs szükség semmilyen utókezelésre. Ahogy mondta: a Mentor-implantátum kiváló választás volt. A jövőbeni terveit illetően Bernadett hozzátette azt is, hogy szeretné folytatni a futást, amely sok energiát ad számára, majd újra rajthoz állni egy versenyen. Tervei között szerepel a nyelvvizsga megszerzése is, valamint az építkezéssel kapcsolatos teendők elvégzése.

„Mindenkinek köszönöm, aki bármilyen formában jelen volt a műtétem során, mert hihetetlenül sok pozitív energiát adtak a kedvességükkel, a törődésükkel. Álmomban sem mertem gondolni, hogy ilyen csodában lesz részem” – tette hozzá a boldog győztes. 

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához