Ezeket látta már?

A negatív kritika néha többet ér

A közelmúltban megjelent két tanulmány érdekes szempontokra hívta fel az olvasók figyelmét a negatív gondolkodással kapcsolatban. Úgy tűnik, előfordulhat, hogy amikor az az érzésünk, minden a lehető legrosszabbul alakul körülöttünk, váratlanul minden a legjobbra fordul.

Az egyik megdöbbentő felismerés szerint a panaszkodás nem hogy ártalmas lenne, de kifejezetten hasznos, mivel segíthet abban, hogy változtassunk valamin, ami rossz.

A negatív kritika néha többet ér

India Johnson, az Ohio Állami Egyetem hallgatója, aki a Psychological Science című lapban megjelent tanulmány létrehozásában is aktívan közreműködött, úgy véli, ahhoz, hogy változtatni tudjunk egy adott helyzeten, először is rá kell jönni, mi is a baj vele.

A tanulmányban résztvevők egy, az Ohio Egyetemen tanuló diák történetével ismerkedhettek meg, aki elégedetlen volt azzal, ahogy az első évfolyamosokat segítik az egyetemen való eligazodásban. A kísérleti alanyok egy része a történetnek egy olyan verziójával ismerkedett meg, mely szerint a diáknak sikerült változást elérnie, másik részük azonban egy olyan változattal találkozott, melyből az derült ki, hogy a diák próbálkozásai kudarcot vallottak. Ezután a jelentkezők betekinthettek az egyetem életébe, és választhattak, hogy pozitív vagy negatív kritikát kívánnak-e olvasni az intézményről.

Meglepő módon, azok a diákok, akik a sikeres változtatási kísérletről olvastak, nagyobb valószínűséggel választották az elmarasztaló beszámolót, amit Johnson azzal magyarázott, hogy az emberek csak akkor érzik igazán, hogy hatással vannak a világra, ha változtathatónak látják azt.

A második tanulmány, amely a Journal of Consumer Research című lapban olvasható, arra a szintén meglepő következtetésre jutott, hogy míg az újoncok szívesen veszik a pozitív visszajelzéseket, az öreg rókák azzal motiválhatóak jobban, ha őszintén megmondják nekik a véleményüket.

A kísérlet során Stacey Finkelstein és Ayelet Fishbach a Chicago Egyetemről egy francia nyelvcsoport kezdő és haladó tanulóinak a reakcióit figyelte meg. Kiderült, hogy azok, akik épp, hogy csak elkezdték tanulni a nyelvet, jobban fejlődtek, ha tanáruk kedvesen biztatta őket, a haladóbbakat azonban inkább az motiválta, ha nyers kritikával szembesültek, vagyis a negatív kritika pozitív változásokat eredményezett náluk.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához