Ezeket látta már?

Igaz, vagy sem, hogy a jó alvás megszépít? Itt a válasz!

rossz jó alvás szépség kialvatlanság szépség

Kutatók azt vizsgálták, hogy a kialvatlanság meglátszik-e az arcon. Érdekes eredményekre jutottak.

Svéd kutatók kísérletekkel bizonyították, hogy az alvás időtartama pozitív hatással van az ember külsejére. A kipihent ember tényleg szebbnek és egészségesebbnek hat embertársai számára, mint a kialvatlan.

Egyre gyakoribban az alvászavarok

John Axelsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csapata kutatásukkal hangsúlyozni kívánták az alvás jelentőségét, és felhívni a figyelmet az alvászavarok egyre fokozódó problematikájára. Eredményeiket a British Medical Journal című szaklapban tették közzé.

Huszonhárom, 18 és 31 év közötti férfi és nő vett részt a kísérletben, amelynek során két különböző állapotban fényképezték le őket. Egyszer hét órával azután, hogy 23 és 7 óra közt aludtak, másodszor pedig miután csupán 5 órát töltöttek alvással.

Mindkét alkalommal ugyanúgy készítették elő és állították be őket, valamint lehetőleg azonos arckifejezést is kellett mutatniuk. A fényképeket a kutatók végül 65 személynek mutatták meg, minden képet mindössze hat másodperc erejéig. Egy skálán kellett megítélniük, mennyire vonzó, egészséges és kipihent a képen látható ember.

A kialvatlanság látható az arcon

Kialvatlan állapotban az alanyok összességében alacsonyabb értékelést kaptak, mint a nyolc órás alvást követően. Az eredmény a kutatók szerint alátámasztja, hogy az emberek pontosan felismerik az arcon az alváshiányra utaló jeleket.

Megint képtelen elaludni? Ezt olvassa el!

Az alváshiány és az egészség romlása közti összefüggést már számos kutatás bizonyította, éppúgy, mint az egészségi állapot és a vonzerő közti párhuzamot. A kutatók tehát ebben a láncolatban látják azon képességünk hátterét, hogy felismerjük az alváshiányt, és az taszítólag is hat ránk.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ>

Rossz alvó, és rendszeresen fáj a feje? Ezt az ásványi anyagot érdemes pótolnia!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Alvászavar

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához