Ezeket látta már?

Ki lehet gyógyulni az IR-ből? Az endokrinológus elmondja

inulinrezisztencia, IR, cukorbetegség, diabétesz, orvos válaszol

Az inzulinrezisztencia (IR) esetén ha jók az értékek azt jelenti, hogy az illető meggyógyult? Az orvos elmondja.

Az IR körül még mindig sok a tévhit. Dr. Borús Hajnal, a Budai Endokrinközpont endokrinológus szakorvosjelöltje cáfolta a leggyakoribbakat.

Mindig túlsúllyal jár

Az inzulinrezisztencia gyakori tünete a súlyfelesleg. Sokszor előfordul, hogy pont emiatt merül fel az érintettekben a gyanú, hogy IR lehet a háttérben. Az inzulinrezisztenciával küzdők túlsúlyára jellemző, hogy kemény próbálkozások ellenére is nagyon nehezen indul meg a fogyás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vékony testalkatúak ne lehetnének IR -esek. A zsír ugyanis nem csak látható helyeken jelenhet meg, hiszen előfordulhat zsigeri zsír formájában is (vagyis amikor a belső szervek körül rakódik le). Ez igen veszélyes, mert számtalan szövődményt okozhat, ezért érdemes komolyan venni!

Csak divatbetegség

Sokszor húzzák rá az IR-re a divatbetegség címkét. Az igaz, hogy egyre többet hallani róla és egyre több embert diagnosztizálnak vele. Ennek több oka is van.

  1. Egyrészt, a terheléses vércukor vizsgálatnál már többnyire az inzulin szintek is levételre kerülnek, így a betegség már egy korábbi stádiumban diagnosztizálható.
  2. Másrészt, a modern nyugati életforma következtében (mozgáshiány, stressz, sokszorosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztása), egyre korábbi életszakaszban jelentkezik a betegség. Szervezetünk egyszerűen már nem tud kompenzálni, s ekkor megjelennek a jellemző tünetek, melyekkel sokan szakemberhez fordulnak. Az IR a prediabetes egyik formája, de már a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása előtt sok problémát okoz a szervezetben.

Elég csak a vércukor értékeket figyelni

Az IR diagnosztizálása általában 3 pontos (éhomi, 60 és 120 perces értékek) terheléses vércukorvizsgálattal történik (OGTT). Mindhárom időpontban meg kell határozni mind a glükóz, mind az inzulin értékeket. Az IR kezdeti stádiumában a glükóz szintek még a normál tartományon belül mozoghatnak, viszont az inzulinnál már megfigyelhetőek kilengések. Így, ha az inzulin értékek vizsgálata kimarad, úgy rejtve maradhat az inzulinrezisztencia; ami miatt a megfelelő terápia is várat magára- mondja dr. Borús Hajnal, a Budai Endokrinközpont endokrinológus szakorvosjelöltje.

Csak a fogamzókorúakat érinti

Ez a tévhit valószínűleg onnan származik, hogy legtöbbször a fogamzókorúak körében diagnosztizálják - főleg a sikertelen teherbeesések miatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gyerekeknél vagy menopauza után ne lehetne jelen. Ezekben az esetekben kevesebbszer kerülnek felismerésre a legzavaróbb tünetek - mint a menstruációs zavar vagy a meddőség- hiány miatt. Sokan összekeverik a menopauza okozta panaszokkal is. Ha azonban valaki fáradékony, túlsúlyos és nehezen tud fogyni, cukoréhsége van, hajhullással küzd, valamint étkezések után ólmos fáradtság tör rá, akkor érdemes gyanakodni a problémára, bármely életszakaszban is.

Jók az értékeim, meggyógyultam

A megfelelő terápia hatására (életmódterápia és ha kell, gyógyszer) az értékek előbb-utóbb normalizálódnak. Azonban természetesen ezután sem szabad visszatérni a korábban már az IR kialakulását okozó életmódhoz. A gyógyszer sokszor elhagyható, s olykor-olykor egy kis “ bűnözés” beleférhet, de a személyre szabott életmódprogramot követni kell!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a prediabétesz 7 tünete, az alvászavar az egyik

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Cukorbetegség

Forrás: Budai Endokrinközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához