Ezeket látta már?

Bizarr öregedésgátló módszer a láthatáron: a fiatalok vére kell hozzá

izomregeneráció, fiatalság, örgedésgátló, kutatás

A fiatalok vére – „vérátömlesztésként” - megfiatalíthatja a korosabbak számos sejtjét és szövetét - legalábbis az egereknél. Így van ez az embereknél is?

Tényleg gyógyító erejű a fiatalok vére?

Évtizedek óta kutatják, hogy a vér mely komponensei és miként hozzák meg a fiatalságot az öregebb egereknek. Nemrégiben felfedezték a „varázserejű” összetevőt.

Friss vér a keringésben

Úgy tűnik, hogy a friss vér az egereknél mind a testi, mind a szellemi működésre előnyös hatású lehet. Ha fiatal egerek vérét fecskendezik idős egerekbe, javul azok kognitív teljesítménye, agyi működése,- erről már korábban beszámoltak. Most friss eredmények láttak napvilágot az ifjú egerek vére jótékony hatásai kapcsán: a fiatal egerek vére az élemedett korú fajtársaik izomműködésére, izomregenerációjára is kedvezően hat. Sőt, az is kiderült, hogy mindezért a vér melyik összetevője felel.

A fiatal vérben rejtőző potenciál: varázserő vagy tudományosan bizonyított tény?

Egyelőre állatkísérletekkel alátámasztott kezdeti eredményekről van szó csupán, de ezek alapján igencsak kecsegtetőek a fiatalkorú egyedek vérével vagy az abból kivont bizonyos összetevőkkel elérhető terápiás hatások.

A Pittsburgi Egyetem kutatói nemrégiben találták meg és azonosították azt a faktort a fiatal egerek vérében, ami hiányzik az idős egerek véréből, és ami – ha kellő mennyiségben jelen van - az egérizmok fiatalosságát biztosítja.

A Nature Aging szakfolyóiratban közölt eredmények rámutatnak arra, hogy a vérben keringő úgynevezett extracelluláris vezikulák (EV), azaz sejtek kívüli „csomagocskák” beltartalma kulcsfontosságú, ha a cél az egérizmok fiatalosságának a megőrzése. Az extracelluláris vezikulák genetikai anyagot szállítanak, mégpedig hírvivő ribonukleinsav, azaz mRNS formájában. Ez az mRNS kódolja a Khoto nevű fehérjét, ami az izomsejtek élettartamának a meghatározásáért felel.

Ezt kell tennünk az öregedés ellen! Meglepő, és köze van a bélflórához - olvasson tovább!

A tudósok megállapították, hogy az extracelluláris vezikulákban lévő mRNS mennyisége az állatok életkorának előrehaladtával csökken. Ezt azt jelenti, hogy az idő múlásával egyre kevesebb a vérben keringő genetikai kód, amivel összefüggésben egyre kevesebb Khoto-fehérje képződik, és ebből fakadóan csak alig-alig van jelen a szervezetben az izmok fiatalosságát biztosító Khoto-fehérje, azaz öregszenek az izmok, akadozik az izomregeneráció.

Akár egy palackba zárt üzenet, úgy működik az extracelluláris vezikulák beltartalma

Az idősebb egereknél sérüléseket követően az izmok regenerációja nehézkes. Ahelyett, hogy az eredeti izomstruktúra kialakulna, hegesedés történik. Ahhoz, hogy ne hegesedés, hanem regeneráció történjen, szükség lenne a Khoto-fehérjére. A Khoto-fehérje képződéséhez pedig genetikai kód kell, amit az extracelluláris vezikulák szállítanak a vérben és a testfolyadékokban.

Izomregeneráció, izommegújulás kapcsán tehát az extracelluláris vezikulák beltartalma a döntő: ma már tudjuk, hogy fiatal egyedeknél az extracelluláris vezikulák dúskálnak Khoto-fehérjét kódoló mRNS-ben, idősebbeknél pedig viszonylag szegények abban.

A jövő gyógyszereihez vezető első lépcsőt jelenthetik a fiatal egérvérrel nyert ismeretek

A kutatók nagyon lelkesek a friss eredményeik kapcsán. Az új ismeretanyag ugyanis tág perspektívákat nyit a jövő öregedéssel kapcsolatos alapkutatásai, valamint az izomműködés terápiás befolyásolását célzó kutatások irányába.

Az egerekkel szerzett eredmények humán vonatkozásainak a vizsgálata a jövőben talán ahhoz is elvezethet, hogy a fiatalok véréből kinyert összetevőkkel lehet regenerálni az időskorúak izomműködését, vagy gyógyítani lehet bizonyos izomkárosodásokat.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Természetes szíverősítő: napi 50 lépcsőfok nagymértékben csökkenti a szívinfarktus veszélyét

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

örgedésgátló

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához