Ezeket látta már?

Daganat a szemen: ilyen folt jelzi a rákos elváltozást

Szemdaganat rák jelei tünet

A szemet érintő daganatok közül a melanoma a leggyakoribb.

A szem daganatos megbetegedését sajnos, még nem tudjuk, pontosan mi okozhatja, de a megfelelő napszemüveg viselésének nagy szerepe lehet abban, hogy a kialakulásának a rizikóját csökkenteni tudjuk.

A szemet érintő daganatok lehetnek elsődlegesek (vagyis magából a szemből, illetve az azt körülvevő szövetekből, szervekből kiindulók), illetve másodlagosak (vagyis a szemdaganat már áttétként jelentkezik). A szemet magát érintő daganatok közül a melanoma a leggyakoribb, mely azokból a sejtekből indul ki, melyek a szemünk színét adják.

A szemdaganat kialakulásának rizikófaktorai

Mint minden daganatos betegségnél, a szemdaganatnál is meghatározhatóak bizonyos rizikófaktorok. Ezek egy részén nem tudunk változtatni, másokon, melyek az életmódunkkal vannak összefüggésben, igen. A nem megváltoztatható tényezők közé tartozik például a szemszín, az életkor vagy a genetikai örökségünk. A szemet érintő melanoma valamivel gyakoribb a férfiaknál, a világos szeműeknél, illetve azoknál, akiknek sok anyajegye van. A szemfehérjén található, barnás színű ún. Ota-foltok megléte is növeli a szem melanomájának a rizikóját.

A melanoma gyakoribb az idősebb korosztály tagjainál (a gyermekeknél általában más típusú szemdaganatok alakulnak ki). Bár előfordulhat, hogy egy család több tagjánál is megjelenik ez a betegség, ez rendkívül ritka. Ugyanakkor egy ritka örökletes betegség, a BAP1 daganat szindróma esetén a szemet és a bőrt érintő daganatok, illetve más tumoros megbetegedések kockázata is nő.

szemdaganat, melanóma, napszemüveg, szemvédelem, szembetegség A szemfehérjén megjelenő folt melanóma jele lehet Forrás: shuttertock.com

A szemdaganat kialakulásának külső okai

A külső, befolyásolható tényezők megléte nem egyértelműen bizonyított, de egyes szakemberek szerint szerepet játszhat a betegség kialakulásában a túl sok napfény, hiszen ez ugyanúgy hathat a szemünkre, mint a bőrünkre. Nem bizonyított a bőrrák és a szemdaganat közötti összefüggés sem, bár előfordulhat, hogy valakinél a szemdaganat kialakulását a bőrt érintő melanoma megjelenése előzi meg.

A napfény káros hatásai ugyanakkor egyértelműen bizonyítottak: az UV-sugarak gyorsítják az öregedési folyamatokat és jelentősen megnövelik a bőrrák kockázatát is. A bőrünket tehát érdemes védeni, például fényvédő krémek, széles karimájú kalapok, megfelelő, világos színű ruházat segítségével. Emellett az ajánlások szerint napszemüveget is javasolt viselni, többek között azért, mert így a szem körüli érzékeny bőrterületet védjük.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ilyen tesztek, tumormarkerek és vizsgálatok igazolják a rosszindulatú daganatokat

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szembetegség

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához