Ezeket látta már?

A bűnös: a vörös hús!

2011.10.08. Módosítva: 2015.11.04.

A Vanderbilt-Ingram Rákközpont és a Veterans Affairs Orvosi Központ rákkutatói arra a felfedezésre jutottak, hogy a vörös húsok és a különféle húskészítmények – főleg azok, melyeket magas hőfokon készítettek el – növelhetik a vastagbélpolip kialakulásának kockázatát.

A Cancer Prevention Research című szaklapban megjelent tanulmány vezetője Wei Zheng, aki munkatársaival több mint hatezer 40 és 75 év közötti beteget vizsgált meg. A résztvevők 2003 és 2006 között estek át kolonoszkópiás vizsgálaton, és majdnem a felüknél találtak vastagbélpolipot, a többiek pedg kontrollcsoportként működtek közre a tanulmány során. Valamennyi résztvevőt kikérdezték étkezési szokásaikról, kitérve arra is, mennyi vörös húst, illetve feldolgozott húskészítményt fogyasztanak, és ezeket mennyire átsütve fogyasztják.

A bűnös: a vörös hús!

Zhenming Fu, a tanulmány szerzője arról számolt be, hogy a túl sok vörös hús fogyasztása, főleg, ha az magas hőfokon készült, megnövelte a vastagbélpolip kockázatát az alanyokban, ami azzal magyarázható, hogy a nagyon átsütött húsok mutagéneket – például heterociklikus aminokat - tartalmaznak, amik tumort idéznek elő.

Zheng arról is beszámolt, hogy a dohányosok esetében a fenti kockázat még tovább növekedett. Egy átlagos amerikai rendkívül sok vörös húst fogyaszt, többnyire magas hőfokon elkészítve, ami magyarázatot adhat a húsbevitel és a vastagbélpolip közötti összefüggésre, vonta le a következtetéseket Fu.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához