Ezeket látta már?

Húsmentes étkezés: ilyen nem várt következményei lehetnek

vegetáriánus,, vegán, stroke, szív

Egy brit tanulmány érdekes összefüggéseket állapított meg.

Köztudott, hogy a vegetáriánusok több zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonafélét és olajos magvakat fogyasztanak, ezzel pedig jó néhány egészségügyi probléma rizikója csökkenhet.

Megnőhet a stroke kialakulásának kockázata

Egy vizsgálatból azonban az derült ki, hogy bár a szívbetegségek rizikója 22 százalékkal csökken az esetükben, a stroke kockázata mintegy 20%-kal nő. Ugyanakkor, akik csak halat fogyasztanak, más húst nem, vagyis peszkatariánus étrendet követnek, a szívbetegségek rizikóját 13 százalékkal csökkenthetik, a stroke rizikója pedig nem nő náluk.

"A szívbetegségek alacsonyabb rizikója legalább részben az alacsonyabb testsúllyal, az alacsonyabb vérnyomással, alacsonyabb vérzsírszinttel van összefüggésben" - mondta a kutatás vezetője, Tammy Tong, az oxfordi egyetem Nuffield Department of Population Health részlegének táplálkozással foglalkozó epidemiológusa.

A kutatásban 48 188, 45 éven felüli férfitól és nőtől gyűjtöttek adatokat. A vizsgált személyeknek korábban nem voltak szívproblémái. A résztvevők mintegy fele rendszeresen fogyasztott húst, nagyjából 16 000 közülük vegetáriánusok vagy vegánok voltak, 7500-an pedig csak halat ettek. A vizsgálat 18 éve alatt 3000 embernél alakult ki szívbetegség, több mint 1000-nél pedig stroke. Ezek közül körülbelül 300 volt vérzéses stroke, melynél egy meggyengült agyi ér elpattan, és a vér az agyba szivárog belőle. A vérzéses stroke-ot a szakemberek veszélyesebbnek tartják, mert több visszafordíthatatlan károsodást okozhat, és a halálozás rizikója is nagyobb.

A koleszterin a hibás?

A legújabb kutatási eredmények szerint a nagyon alacsony koleszterinszint összefügghet a vérzéses stroke rizikójának növekedésével. A vegetáriánusok és vegánok ráadásul bizonyos tápanyagok, például a B12-vitamin hiányával is szembe kell, hogy nézzenek, hiszen ez a vitamin az állati eredetű élelmiszerekben található meg.

Tong azt is kiemelte, hogy ez a vizsgálat nem bizonyítja, hogy a húsfogyasztás elhagyása csökkenti a szívbetegségek rizikóját és növeli a stroke esélyét, csak azt, hogy kapcsolat lehet közöttük. Mindenképpen további kutatásokra van szükség, hogy a pontos okokat megtalálják.

A halfogyasztás viszont mindenképpen jó hatással lehet az agy egészségére, a benne található Omega-3 zsírsavak miatt. Ezen tápanyagok nélkül az agy sérülékenyebbé válhat, de romolhat a koncentrálási és problémamegoldó képesség is.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mennyi az ideális koleszterinszint idősebbeknél? A kardiológus elmondja

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vegetarianizmus

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához