Ezeket látta már?

Emiatt a pici étrendi hiba miatt rengeteget hízhatunk az évek alatt!

fogyás, étrend, diéta, túlsúly

Egyetlen kicsi rossz szokás az évek alatt több kiló pluszt jelenthet.

Apró étrendi szokások - mint például egy kis adag chips, vagy egy pohár cukros üdítő elfogyasztása naponta - hosszú évek alatt jelentős többletsúlyhoz vezethetnek - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.

20 éven át tartott az a három követéses felmérés, melybe összesen 120 ezer embert vontak be a Harvard egyetem közegészségügyi karának kutatói.

A New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban ismertetett eredmények arra utalnak, hogy "a jó egészségért kevesebbet kell enni és többet mozogni" elképzelés a dolog túlzott egyszerűsítése. A szakemberek ugyanakkor kiemelték, hogy a "többletként" elfogyasztott étel megválasztása alapvetően meghatározta a hízás mértékét.

A húszéves követés alatt a résztvevők átlagosan évente 0,4 kilogrammot szedtek fel. A vizsgálatokba bevont ápolónőket és egészségügyi szakdolgozókat 4 évente kérdezték ki életmódjukról, és testsúlyuk változását is nyomon követték. Egy-egy ilyen periódus alatt átlagosan mintegy másfél kilogrammot híztak az emberek, ez a követés teljes időtartama alatt 7,6 kilogrammot tett ki.

A Harvard szakemberei arra kerestek választ, hogy milyen étrendi tévedések vezettek a legnagyobb súly felszedéséhez. A "bűnlista" élén a sültkrumpli és a chips állt, ezeket követte a cukros üdítőital és a hús. Fontos hangsúlyozni, hogy minden esetben pár falat többlet ételről vagy egy pohár többlet italról van szó egy-egy étkezésnél, illetve azon kívül.

A legkevesebbet azok híztak, akik szokásos napi nassolásukat joghurttal, gyümölcsökkel vagy zöldségekkel, illetve teljes értékű gabonából készült harapnivalóval oldották meg.

"Apró étrendi és életmódbeli módosítások együttesen nagy változást okozhatnak - jó és rossz irányban is" - hangsúlyozta Dariush Mozaffarian kutatásvezető.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

„Haggyál már a hülyeséggel, nagyapám is szalonnát evett és pálinkázott"

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

elhízás

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához