Ezeket látta már?

Újabban berepedezik a szájzuga? Ezt az ásványi anyagot hiányolhatja a szervezete

cink hiány berepedezett szájzug szájszeglet tünete

A száj nyálkahártyáján, esetleg a száj sarkában is nehezen gyógyuló sebek jelenhetnek meg.

A cinkhiányt egészen hétköznapi tünetek is jelezhetik

A világon minden negyedik embert érintheti a cinkhiány. Ez a hiánybetegség sok szervrendszerünket érintheti, és többek között haj- és bőrproblémákat, az immunrendszer gyengülését, étvágytalanságot és pszichés zavarokat is okozhat.

A cink rengeteg biokémiai folyamatban vesz részt a szervezetünkben, megtalálható például több száz enzimben, de nélkülözhetetlen az agy, az izmok, az érzékszervek, a csontok, az idegek, a bőr és az immunrendszer megfelelő működéséhez is.

A cink szerepe a programozott sejtpusztulásban

Sejtszinten is igen fontos a cink, mert nemcsak a sejtek osztódásához, az örökítőanyagok másolásához szükséges, de az úgynevezett apoptózisban, vagyis a programozott sejtpusztulás szabályozásában is nagy szerepe van. Ez a folyamat az egészséges sejt-életciklus része, naponta a sejtjeink nagyjából 0,5 százalékát (vagyis több milliárd sejtet) "veszítünk el" ily módon.

Gyulladások, fájdalmak gyötrik? Nem mindegy, hogyan szedi a cinket, kattintson ide!

Az apoptózis rendkívül fontos például az embrió fejlődéséhez, a növekedéshez, de az öregedésben, illetve az immunrendszer működésében is nagy szerepet játszik. Más ásványi anyagokkal (például a kalciummal vagy a foszforral) szemben a szervezetünknek nincsenek nagy "cinkraktárai", így folyamatos pótlására, bevitelére van szükség.

Már a viszonylag enyhe mértékű cinkhiánynak is lehetnek kellemetlen tünetei és komoly következményei. Meglepő módon, a cinkhiány igen elterjedt betegség, a becslések szerint a világ népességének mintegy 25 százalékát érintheti. A súlyos, életveszélyes cinkhiány azonban ritka, és általában egy veleszületett, genetikai eredetű betegséggel függ össze.

A cinkhiány lehetséges tünetei

Mivel a cink igen sok folyamatban vesz részt, és szinte minden szervrendszerünk működéséhez szükséges, hiányának sokféle tünete lehet. Igen gyakoriak például a bőr-, illetve a hajproblémák: a pattanások, az ekcéma, a kiszáradt, pikkelyes, viszkető bőr, az elvékonyodott, gyenge, töredezett hajszálak és a hajhullás is utalhat cinkhiányra. A sebek gyógyulása is lassabb.

Cinkhiányos állapotban megfigyelhető, hogy a száj nyálkahártyáján, esetleg a száj sarkában nehezen gyógyuló sebek jelennek meg. A cinkhiány az érzékszervekre is hatással van, befolyásolhatja például az íz- és szagérzékelést. Növelheti az A-vitamin hiányával összefüggő szürkületi vakság (farkasvakság) kialakulásának rizikóját is.

A cinknek komoly szerepe van az immunrendszerünk megfelelő működésének fenntartásában, így a cinkhiány annak romlásával jár együtt, vagyis sokkal fogékonyabbak leszünk a különböző fertőzésekre, és a gyógyulás is lassabb. A cink hiánya étvágytalansággal, illetve gyakoribb hasmenéssel is együtt járhat.

Rosszkedv vagy cinkhiány?

Az agyunk működéséhez, illetve a pszichés és kognitív folyamatok szabályozásához is nélkülözhetetlen a cink. A cinkhiány növelheti a tanulási, viselkedési zavarok rizikóját. Az állandó rosszkedv, letargia, az örömérzet hiánya, az ingerlékenység, a memóriazavarok egyaránt utalhatnak cinkhiányra. Kutatások szerint a cink pótlása, a cinktartalmú étrend-kiegészítők vagy éppen a cinkben gazdag ételek gyorsan és drasztikusan javíthatják a hangulatunkat, sőt a cink a súlyos depresszióval küzdők terápiájának is fontos része lehet.

A cinkhiány lehetséges okai

A legtöbb esetben szervezetünk cinkhiányát a nem megfelelő táplálkozás okozza, vagyis nem fogyasztunk eleget a sok cinket tartalmazó élelmiszerekből. Mivel az állati eredetű élelmiszerekben nagyobb mennyiségben található cink, mint a növényekben, ezért különösen ügyelniük kell a cinkpótlásra a vegán, vegetáriánus étrendet követőknek.

A cink ürülését gyorsítja többek között az alkoholfogyasztás és a hasmenés. A rendszeresen sportolóknak, a növekedésben lévő gyermekeknek és tinédzsereknek, valamint a várandós és szoptató kismamáknak több cinkre van szükségük (egyszerűen azért, mert többet használ fel a szervezetük).

A súlyos, akár életveszélyes cinkhiány szerencsére meglehetősen ritka, és a legtöbb esetben egy veleszületett, genetikai eredetű betegséggel, az acrodermatitis enteropathicával van összefüggésben. Ez a betegség befolyásolja a szervezet cinkfelvevő és -hasznosító képességét, így az érintettek tulajdonképpen állandó cinkhiánnyal küzdenek, és életük végéig cinktartalmú étrend-kiegészítőket kell szedniük.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Tudja, hogy mely növényekben a legtöbb a cink?

Forrás: sciencedirect.com
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához