Ezeket látta már?

Sajtot együnk, vagy vajat?

2011.11.17. Módosítva: 2015.11.04.

Táplálkozási szakértők az állati eredeti zsírok fogyasztásának csökkentését ajánlják egy ideje a koleszterinszint csökkentése érdekében, dán kutatók eredménye azonban arra utal, hogy a sajt nem árt egészségünknek.

Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány szerint azoknál az embereknél, akik egy 6 hetes periódus alatt naponta ettek sajtot, alacsonyabb volt az LDL koleszterin szintje, mint az energiatartalmában egyenértékű mennyiségű vajat fogyasztó önkénteseknek.

Sajtot együnk, vagy vajat?

A tesztbe ötven embert vontak be, akik étrendjét ellenőrizték, majd a csoport egyik felénél sajttal, a másik felét pedig vajjal egészítették ki a napi menüt. Ezt a kiegészítő táplálékadagot úgy állapították meg, hogy a tehéntejből készült sajt és vaj is - mint állati eredetű zsiradék - a naponta táplálékkal bevitt energia 13 százalékának feleljen meg.

A kísérlet végére a többlet zsírbevitel ellenére a sajtot evők LDL koleszterinszintje nem emelkedett, a többlet vajat fogyasztóknál azonban átlagosan hét százalékkal növekedett a rossz, károsnak tekinthető koleszterin szintje - állapították meg a Koppenhágai Egyetem kutatói Julie Hjerpsted vezetésével.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához