Ezeket látta már?

Hamis? Eredeti? Gyógyszerhamisítás elleni kampány indult

2013.03.07. Módosítva: 2015.11.04.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kezdeményezésére és koordinációjával államigazgatási szervek és szakmai szervezetek fogtak össze és indítottak március 6-án kommunikációs kampányt az interneten forgalmazott, bizonytalan forrásból származó gyógyszerek keresletének visszaszorítása érdekében.

A 2013. március 6-a és 31-e között futó kampány célja egyrészt, hogy felhívja a lakosság figyelmét arra a veszélyre, amit a nem biztonságos forrásból, legfőképpen internetes vásárlásokból származó gyógyszerek alkalmazása jelent, másrészt, hogy bemutassa a biztonságos gyógyszervásárlás szabályait.

Hamis? Eredeti? Gyógyszerhamisítás elleni kampány indult

Székely Krisztina, a HENT Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője elmondta, azért döntött úgy a testület, hogy 2013-ban kampányt indít, mert a testület által 2012-ben végzett fogyasztói attitűdkutatásból kiderül, Magyarországon egyre többen vásárolnak bizonytalan forrásból származó gyógyszereket – ez az arány évente megduplázódik, 2012-ben 4% volt.

A kampány alapvetően az interneten gyógyszert vásárlók hajlandóságának visszaszorítása érdekében indult, de emellett arra is felhívja a figyelmet, hogyan ismerhető fel a hamis gyógyszer, miért veszélyes általában bizonytalan forrásból származó gyógyszert alkalmazni és hová fordulhatnak a fogyasztók gyanú esetén segítségért. A kampány weboldala a www.hamisgyogyszer.hu, ahol a kampány filmje is megnézhető és amihez egy facebookon futó játék is kapcsolódik – mondta a HENT munkacsoportjának vezetője.

A jogalkotó oldaláról Dr. Páva Hanna, az EMMI egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára mutatta be, milyen eszközökkel lehetséges küzdeni a gyógyszerhamisítás ellen. Kiemelte, hogy a 2013. július 1-jétől hatályos új Btk. önálló tényállásként nevesíti az egészségügyi termékek hamisítását, büntetni rendeli a hamis gyógyszerek gyártását, terjesztését, és minősített esetként kezeli, ha a visszaélés halált okoz, illetve ha azt egészségügyi dolgozó vagy gyógyszergyártó követi el. A Btk. előkészíti az Európai Tanács által kidolgozott Medicrime egyezmény 2013. második felére tervezett parlamenti ratifikálását is, amely az aláíró országokat kötelezi a hamis gyógyszerek, hamis egészségügyi készítmények és eszközök gyártásának és terjesztésének büntetőjogi szankcionálására.

Dr. Páva Hanna beszédében kiemelte, hogy Magyarországon még nem került a legális kereskedelmi láncba és ezáltal forgalomba sem hamis gyógyszer és ezen állapot fenntartása érdekében szintén tenni kell. Magyarországon kizárólag működő gyógyszertár értékesíthet gyógyszert az interneten, és kizárólag vény nélkül kapható gyógyszereket. Az európai uniós gyógyszerhamisítás elleni irányelv átültetésének eredményeként 2013. március 1-jétől az ÁNTSZ OTH honlapján megtalálható ezen gyógyszertárak és weboldalaik listája, és az internetes értékesítést végző gyógyszertárak is kötelesek weboldalaikon az ÁNTSZ listájára mutató linket elhelyezni.

dr. Kőszeginé dr. Szalai Hilda, a GYEMSZI OGYI főigazgató-helyettese ismertette a 2012-ben bizonytalan forrásból származó gyógyszerek vizsgálati eredményeit. Kiderült, míg korábban a laborkapacitás 10-20 %-át vette igénybe a hamisítás gyanújával ellenőrzött gyógyszerek vizsgálata, tavaly már 50 %-os arányban folytak ezek a vizsgálatok. A főigazgató-helyettes felhívta arra a figyelmet, hogy az így ellenőrzött készítmények mindegyike hamis vagy illegális szer volt. Jellemző példaként említette, hogy a készítményekben az előírttól eltérő típusú és arányú hatóanyagot találtak, de bevizsgáltak hatóanyag nélküli, sőt forgalmazási tilalom alatt álló hatóanyagot tartalmazó szereket is.

dr. Horváth-Sziklai Attila, a Magyar Gyógyszerész Kamara országos ügyviteli vezetője felszólalásában a biztonságos forrásból, azaz a gyógyszertárból vásárlás fontosságát hangsúlyozta, jelezve, hogy országszerte több mint ötezer gyógyszerész áll a betegek rendelkezésére, szakértő segítésére. Gyógyszerészként hozzátette: nagyon fontos a bizalmi viszony, ami a beteg, a gyógyszerész és az eredeti gyógyszerek között fennáll, és amelyet a hamisítók és illegális terjesztők veszélyes termékeikkel képesek aláásni.

A kampányhoz kapcsolódóan a HENT a Magyar Gyógyszerészi Kamara segítségével az ország patikáiban plakátokat helyezett el, melynek szövege is a kampányüzenetre reflektál: Eredeti? Hamis? Melyiket venné be? Az egyik meggyógyítja, a másik megölheti!

A NAV képviseletében Sárközi Alexandra bűnügyi szóvivő arról beszélt, az internet miatt megnövekedett az illegális piaci forgalom, a magyar fogyasztók által interneten rendelt gyógyszereket légi forgalomban, postai úton vagy futár által szállítják. A csomagok jellemzően moldáviai, távol-keleti, indiai forrásból érkeznek, de arra is volt példa, hogy az USÁ-ban adtak fel egy küldeményt. A pénzügyőrök a légi forgalom mellett gyakran találnak a határokon, közúti ellenőrzések során, sőt piacokon is hamis termékeket. Utóbbi vonatkozásában a szóvivő megemlítette, míg az interneten az illegális vágyfokozók jelenléte a domináns, a piacokon ukrán és román forrású fájdalomcsillapítók kínálata a tipikus. Sárközi Alexandra felidézett két ismert gyógyszer-hamisítási esetet is, melyek során 1 millió darab hamis potencianövelőt találtak a Liszt Ferenc repülőtéren és lelepleztek egy békéscsabai házaspárt, akik családtagjaik bevonásával üzemeltettek egy, a határon túlra is postázó illegális webpatikát.

A sajtótájékoztatón megszólalt a kampányfilm egyik szinkronhangja, Gazdag Tibor színész is, aki egy népszerű kórházsorozatban orvosigazgatót alakít. Elmondta, hogy a televíziós sorozat indulásakor a termékmegjelenítési szabályok miatt maguk is kamu gyógyszerneveket használtak, de míg azok ártatlan hamisítványok voltak, addig a HENT kampánya a valós veszélyekről szól. Az ismert színész arról is beszélt, hogy ő mindig ugyanabban a gyógyszertárban vásárol gyógyszert, számára nincs annál fontosabb, hogy saját magát és családját biztonságban tudja.

A HENT szakmai partnerei a kampányban: az EMMI, a GYEMSZI OGYI, az ÁNTSZ, az NFH, a Magyar Gyógyszerészi Kamara, a NAV, a ORFK Bűnügyi Főigazgatósága, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magánorvosok Országos Szövetsége, a MAGYOSZ és az IGYE.

A kampány weboldala: www.hamisgyogyszer.hu

A kampányfilm linkje: http://youtu.be/XfAikhXnVaM

Közvetlen link a Facebook játékhoz: http://on.fb.me/VAQcN0

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához