Ezeket látta már?

Mire jó a gyömbér? Így vethetjük be torokfájás ellen, megfázás esetén!

gyömbér torokfájás ellen megfázás

A gyömbért gyomorbántalmakra, immunerősítésre, valamint felső légúti fertőzések megelőzésére is használhatjuk!

A jellegzetes aromájú, pikáns gyömbér az egyik leggyakoribb fűszer, amelyet világszerte használnak. A friss gyömbérgyökér egész évben kapható a hazai üzletekben is, egy-egy alkalommal csak igen kevés kell belőle és sokáig eláll, de szárított és őrölt változata is könnyen elérhető. A gyömbérrel ízesíthetünk leveseket, húsételeket, süteményeket, gyümölcsös fogásokat, sőt italokat is.

A gyömbér mint gyógynövény

Emellett azonban a gyömbér évszázadok óta alkalmazott gyógynövény is, melyet főként a gyomorbántalmak ellen javasolnak, de a különböző felső légúti fertőzések elleni küzdelemben is hasznos segítőnk lehet. A gyömbér egyik nagy előnye az is, hogy koncentrált formában találhatóak benne a gyógyító hatóanyagok, így kevés is elegendő belőle ahhoz, hogy a kedvező hatásait élvezhessük.

A gyömbérben található hatóanyagok megnyugtatják a háborgó gyomrot és segítenek ellazítani a bélrendszer izmait. Ezen tulajdonságainak köszönhetően a gyömbér igen hatásos hányinger ellen, még a várandós kismamák reggeli rosszulléteit is enyhítheti, de megelőzheti, illetve kezelheti a kellemetlen puffadást, gázképződést is. A gyömbér az utazási betegségek tünetei ellen is bevethető, mert a hányinger és hányás mellett a szédülést is enyhíti.

A gyömbérben találhatóak erős gyulladáscsökkentő vegyületek, úgynevezett gingerolok is. Ezek többek között a krónikus gyulladásos betegségek ellen hatásosak, például azoknak érdemes rendszeresen gyömbért, vagy gyömbérkivonatot tartalmazó étrend-kiegészítőket fogyasztani, akik ízületi problémákkal, sokízületi gyulladással küzdenek. Az idősebbeknek is javasolt a gyömbér, hogy az öregedéssel összefüggő ízületi kopás okozta fájdalmakat, duzzanatokat csökkenthessék.

Reggel kicsi, este nagy has: a puffadás hormonális okai

A gyömbér kiváló immunerősítő!

Ha az immunrendszerünk működését szeretnénk hatékonyabbá tenni, arra is alkalmas lehet a gyömbér. A gyömbérben vírusok, gombák és egyéb káros mikrobák elleni anyagok is vannak, melyek segíthetik a szervezetünket a fertőző betegségek elleni küzdelemben, de izzasztó-melegítő hatásának köszönhetően is gyorsíthatja a gyógyulásunkat.

Azért is érdemes gyömbért fogyasztani megfázás, nátha, influenza vagy más felső légúti megbetegedések esetén, mert a növényben található hatóanyagok köptető hatásúak, csökkentik a köhögést és a torokfájást is.

A kutatások szerint a gyömbér aktív hatóanyagai bizonyos daganatos betegségek megelőzésében is szerepet játszhatnak, a növény rendszeres fogyasztása például csökkentheti a bélrendszerben kialakuló daganatok rizikóját; állatkísérletek során pedig bizonyították azt is, hogy a gyömbérkivonat lassítja a daganatos sejtek terjedését, és megakadályozza azok növekedését. Egy másik kutatás során pedig úgy találták, hogy a gingerolok serkentik az úgynevezett apoptózist (programozott sejthalált) a petefészekben kialakuló daganatos sejtekben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hurutos köhögés: otthoni módszerek a csillapításra

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

gyömbér

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához