Ezeket látta már?

Magánegészségügy: itt vannak az Év Betegbarát Szolgáltatói

magánegészségügy betegbarát szolgáltató

A díjat azok a magánegészségügyi szolgáltatók nyerték el, amelyek Magyarországon 2023-ban a legjobb betegközpontú ellátást nyújtják.

Bár egyre többen veszik rendszeresen igénybe a magánegészségügyi rendszert, a betegek szerint fontos, úgynevezett betegbarát szempontok alapján még van tér a fejlődésre. Ezért jött létre a betegbarát projekt, amely az idén először választotta meg az Év Betegbarát Szolgáltatóit. A díjat azok a magánegészségügyi szolgáltatók nyerték el, amelyek Magyarországon 2023-ban a legjobb betegközpontú ellátást nyújtják. 2023-ban 12 kategóriában 34 szolgáltató érdemelte ki ezt a címet.

A magyarok több mint 80 százaléka igénybe vette már a magánegészségügyi rendszert

10-ből 6-an az elmúlt egy évben fordultak meg a magánellátásban, a 30 év alattiak között pedig ennél jóval többen választották ezt az utat. A betegek szerint fontosnak tartott tényezők alapján azonban már nem teljesített túl jól a szektor. Holott azok a szolgáltatók, amelyeket a betegek betegbarátnak tartanak, lényegesen jobb eséllyel szereznek ügyfeleket – derült ki a betegbarát projekt kutatásából. Többek között ez hívta létre a kezdeményezést. Azzal szembesítik ugyanis a szolgáltatókat, hogy a betegek döntéseihez nem elég a kiváló orvosi ellátás. Ennél többet, betegközpontú, a betegekre odafigyelő, kényelmes, sokszor személyre szabott szolgáltatást várnak.

A betegbarát projekt szakmai hátterét többek között a rendszeres reprezentatív kutatások és visszamérések biztosítják majd. A magánegészségügyi szolgáltatóknak pedig éves versenyt is rendezünk, az Év Betegbarát Szolgáltatója címért folyó versenyen a zsűri számos szempont alapján minősíti az egészségügyi szolgáltatók betegközpontú kezdeményezéseit. Ezzel visszajelzést kíván adni arról, hol tartanak a betegközpontú ellátásban. Fontos tehát, hogy a betegbarát projekt nem az egészségügyi ellátó tevékenység orvosszakmai színvonalát méri.

- mondta Vaszary Ádám, a betegbarát projekt alapítója.

16 kategóriában versenghettek a szolgálatók

Az első megmérettetés idén tavasszal indult, az eredményhirdetésre pedig június 8-án került sor. A versenyen a szolgáltatók 16 kategóriában – a bőrgyógyászattól kezdve a fogászaton át a szemészetig - mérhették össze erejüket. Az egyes kategóriákban pedig arany, ezüst és bronz díjat ítél oda a tizenhárom tagú zsűri sokoldalú pontozás alapján. Ezek mellett egy fődíjat is kiosztottak.

A pályázatra 99 regisztráció érkezett, melyből a döntőbe 40 szolgáltató 50 pályázata került be. Vaszary Ádám hozzátette:

Látható, hogy még sok a teendőnk. A döntőbe jutott pályázatok esetében érezhető, hogy megvan a szándék és az akarat a bizonyításra, a betegközpontú ellátás megszervezésére, de a szolgáltatóknak – csakúgy, mint az ügyfeleknek – még eligazodási pontokra van szükségük. Ugyanakkor vannak már most is kiemelkedő megoldások, melyeket mindenképp el kell ismernünk és büszkék vagyunk arra, hogy ezek már az idei versenyben is megmutatkoztak.

Vaszary Ádám, a betegbarát projekt alapítója, Dr. Horváth Zsófia, Dr. Gulyás Zalán, Bacskó Bernadett Vaszary Ádám, a betegbarát projekt alapítója, Dr. Horváth Zsófia, Dr. Gulyás Zalán, Bacskó Bernadett Forrás: EgészségKalauz

Ezek a legbetegbarátabb szolgáltatások

Idén a legmagasabb, arany fokozatot a Geomedical Orvosi Kft., a Laborpont Kft. és a Da Vinci Magánklinika kapta, az Oxymed Grand Prix díjat pedig szintén a Geomedical Orvosi Kft. vitte el. A cég számos kényelmi szolgáltatást nyújt a pácienseknek, olyan extra szolgáltatások is elérhetőek, mint az okosóra-konzultáció vagy a pacemaker-ambulancia.

A szakemberekből álló zsűri egyébként két fő szempontcsoport alapján döntött. Az egyik az úgynevezett „Patient Experience” szempontok csoportja. Ebben értékelik, hogy az egyes szolgáltatók milyen színvonalú környezetben fogadják az ügyfeleiket. A laikusok számára érthetően, türelmesen magyarázzák-e el a betegségeket és a kezeléseket. Mennyire nyújtanak személyre szabott szolgáltatásokat, foglalkoznak-e betegeik utógondozásával. A másik, úgynevezett „Eredmények és célok” szempontcsoportban a versenyzők piaci teljesítményét vizsgálják.

Vaszary Ádám hozzátette, hogy a betegbarát projekt célja hosszú távon egyébként egy olyan minősítési rendszer kialakítása, amellyel a betegek számára fontos paraméterek mentén lehet értékelni a magánegészségügyi szolgáltatókat. Azaz betegbarát szempontok alapján segít eligazodni a betegeknek a szolgáltatók között.

2023-AS DÍJAZOTTAK

Oxymed Grand Prix díjat a Geomedical Orvosi Kft. kapott

ARANY FOKOZAT

  • Da Vinci Magánklinika
  • Geomedical Orvosi Kft.
  • Laborpont Kft.

EZÜST FOKOZAT

  • Diaverum Hungary Kft.
  • Doktor24
  • Menta Egészségközpont Kft.
  • MindentMent Kft.
  • Poncz Dental Kft.
  • Prima Medica Egészségközpont
  • RMC Clinics (Magánkórház kategóriában)
  • T&G Health Kft.

BRONZ FOKOZAT

  • Albadent Fogászati Kft.
  • Budai Szemészeti Központ
  • Doktor Plusz Medical Kft.
  • Dr. Bánfalvi Aranyér Központ
  • Dr. Nyirády Tamás
  • Endomedix Kft.
  • HQ-Lab Kft.
  • Kastélypark Klinika Kft.
  • Medios Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
  • Mediteam Szeged Zrt.
  • Nádor Dental Kft.
  • Neomedical Ambulance Service Kft.
  • RMC Clinics (Magánorvosi cég kategóriában)
  • VP-MED Kft.

KISVÁLLALKOZÓI NEVEZÉSEK (megfelelt)

  • Budai Szemészeti Központ
  • Doktor Plusz Medical Kft.
  • IdealMed Orvos-Esztétikai Centrum
  • Laborpont Kft.
  • Nádor Dental Kft.
  • Poncz Dental Kft.
  • Tisza Medical Group Kft.
  • UD youMED Nonprofit Kft
  • Végtagmentő Applikáció Kft.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Egészségbiztosítási kisokos: ezek az egészségbiztosítás legfőbb típusai

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#maganegeszsegugy

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához