Ezeket látta már?

Meghalt Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor is elbúcsúzott tőle

Hegedűs Zsuzsa

76 éves korában, hosszan tartó betegséget követően hunyt el a szociológus.

A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben tanácsadóként dolgozó szakember 77 éves korában, közel egy éve tartó betegség következtében családja körében hunyt el.

Temetéséről a családja gondoskodik.

Hegedűs Zsuzsa 1969-ben az ELTÉ-n szerzett bölcsészdiplomát, szociológiából doktorált Párizsban, ahova 1976-ban emigrált, 10 évig nem jöhetett Magyarországra.

A szociológus 1969 és 1975 között a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársa volt, miniszterelnöki megbízottként 2014 és 2022 között dolgozott.

Hegedűs Zsuzsa 2009-től kuratóriumi elnöke volt a Minden gyerek lakjon jól! Alapítványnak, amely Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségében élő családok élelmiszer-előállításához nyújt segítséget.

Hegedűs Zsuzsa Orbán Viktor tusványosi beszéde után, 2022 nyarán lemondott tisztségéről. Később azonban – miután a kormányfő pontosította a kijelentéseit – azt mondta, hogy a lemondása okafogyottá vált, és elfogadja a miniszterelnök magyarázatát.

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután, 5 óra előtt néhány perccel Facebook-oldalán búcsúzott a szociológustól:

"Elhunyt Hegedüs Zsuzsa. Isten veled!"

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához