Ezeket látta már?

Éjszakai ágybavizelés gyermekkorban

2009.08.26. Módosítva: 2015.11.04.

Kérdés: Tisztelt Doktor úr! Kisfiam hároméves korára lett nappalra szobatiszta, ezzel egy időben éjszakai is egyre kevesebbet pisilt be. Ekkor viszont óvodás lett, mivel vissza kellett mennem dolgozni, és ismét sokkal többször fordult elő, hogy álmában bepisilt. Tavaly nyáron már több hétig is előfordult, hogy nem vagy csak ritkán pisilt be éjszaka, mostanra azonban szinte mindíg előfordul. Pörgős, akaratos, hisztis, viszont korához képest nagyon intelligens, okos gyerek. Óvodában azt mondják, kiemelkedően jó felfogóképességű gyerek, viszont csak szigorú szabályokkal kezelhető. Mivel lassan már 6 éves, háziorvosunknak jeleztem, hogy még mindíg fent áll ez a probléma. Anafranil kezelést javasolt, egy hete szedi a gyerek napi 1 szemet esténként,(10 mg) azóta nem pisil be. Félek, hogy hozzászokik, és nem tudom mit tegyek?! Szeretném erről megkérdezni a véleményüket. Vigyem inkább el más orvoshoz is a gyereket? Köszönettel:

Válasz:

Gyermekkorban az éjszakai bevizelés hátterében sokszor gerinccsigolyaív záródási hiba (spina bifida occulta) áll. Ezt mindenek előtt ki kell zárni, az ágyéki gerinc röntgenvizsgálatával. Az Anafranil alvászavarokat okoz, ez még ingerlékenyebbé teheti a gyermeket. Célszerűbb tehát az alábbiakat megfogadni: 1. Lefekvés előtt 2 órával már ne igyon folyadékot és feltétlenül ürítse ki a hólyagot. 2. Éjszaka (1-2 óra tájban)keltsük fel a gyermeket. Ilyenkor olyan mélyen alszik, hogy általában fel sem ébred vizelés közben, reggel nem is fog emlékezni rá. 3. Amennyiben gyógyszerre feltétlenül szükség lenne, legyen az ADH (antidiuretikus hormon) orrspray. Hatására fokozódik a vese vízvisszatartása és a hólyag sokkal hosszabb idő alatt telik meg. Az éjszakai ágybavizelést a gyermekek legtöbbször kinövik, a gyógyulás a pubertáskor elejére várható. Kivételesen ritka esetben műtét is szóba jöhet.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához