Ezeket látta már?

Elmúlt 45? Erre a vizsgálatra minimum kétévente menjen el!

mellrák tünete emlőrák jele ajánlott vizsgálat nőknek

Magyarországon nagyságrendileg évente 2100-2200 emlőrákos beteg hal meg.

Az idejében felfedezett korai stádiumú mellrák az esetek döntő többségében jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet.1-3,5,6

Itthon több mint 2000 beteg hal meg emlőrákban

Magyarországon nagyságrendileg évente 2100-2200 emlőrákos beteg hal meg (Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a két nemnél együttesen 2010 és 2019 közötti időszakban).2

A statisztikák alapján hazánkban több európai országhoz hasonlóan alacsony az emlőszűrő programban a résztvevők aránya (az Eurostat 2018-as adatai alapján az 50 és 69 év közötti nők körében vizsgálva).8 A Pfizer hisz abban, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni, és ennek az egyik legfontosabb eszköze a felvilágosítás. A Szűrés Most címen elindított weboldalnak ez a fő célkitűzése.

Az ingyenes1,6 népegészségügyi szűrőprogramok keretében Magyarországon több mint 20 éve5,11 elérhető a kétévenkénti mammográfiás szűrővizsgálat, amelyre évről évre több ezer nő kap meghívót a 45 - 65 év közötti korosztályból.

A kétévenként elérhető mammográfiás szűrővizsgálat jelenleg az egyetlen, tudományosan igazolt eljárás az átlagos rizikójú nők szűrésére,4,7 a korai stádiumú emlőrák időben történő felfedezésére és ezáltal az emlőrák okozta halálozás csökkentésére.4 Ingyenes, az adminisztrációval és az öltözőben eltöltött idővel együtt sem vesz 20 percnél többet igénybe.6 Mindezek ellenére Magyarországon a 45 és 65 év közötti korosztályból a nők fele sem él a kétévenként felkínált térítésmentes mammográfiás szűrés lehetőségével.8,10

Az Eurostat adatai szerint 2017-ben nagymértékben eltért a tagállamok között azoknak az 50-69 év közötti nőknek az aránya, akik az előző két évben mellrákszűrésen (mammográfiás vizsgálaton) vettek részt. Míg négy tagállam 75%-os vagy annál magasabb mellrákszűrési arányról számolt be - Dánia (82,1%), Finnország (81,9%), Hollandia (78,2%), Egyesült Királyság (75,1%), addig nyolc tagállamban 50% alatti volt az emlőrákszűrési arány.10 Ezek közé tartozott Magyarország is, ahol az érintett korosztálynak mindössze a 41,4 százaléka élt a szűrés lehetőségével.10

A koronavírus-járvány rontott a helyzeten: a szervezett emlőrákszűrést a világjárvány miatt kétszer felfüggesztették. Ennek eredményeként a mammográfiás vizsgálatok száma ezen időszakban csökkent.11

A rákos megbetegedések közül a mellrák a betegek harmadát érinti

Az Európai Rákinformációs Rendszer (ECIS) statisztikái szerint 2020-ban csak az EU 27 tagállamában több mint 350 000 új mellrákos esetet diagnosztizálnak, ami a nőknél diagnosztizált összes új rákos megbetegedés közel harmada (29%).12

A daganatos betegségekre, így a mellrákra is igaz, hogy kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, és általában nincs olyan faktor, ami egymagában felelőssé tehető. Az időben és korai stádiumban felismert mellrák jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet.2,5 Ezért érdemes hangsúlyozni a rendszeres mammográfiás szűrővizsgálat és a rendszeres nyugodt körülmények között elvégzett önellenőrzés jelentőségét.

Nagyon fontos, hogy minden felnőtt nő, függetlenül attól, hány éves, szült-e már, vagy esetleg a menopauzán is túl van, rendszeresen ellenőrizze a melleit. Ugyanakkor az önellenőrzést önmagában nem tekinthetjük szűrővizsgálatnak.5

A Pfizer hisz abban, hogy a mellrák korai felismeréséért közösen is tehetünk azzal, ha széles körben mélyítjük az ismereteket, többek között a mellrák kockázatairól, a mellrák tüneteiről, a rendszeres, nyugodt körülmények között elvégzett önvizsgálatról, és arról, hogy miért menjenek el a nők mellrák szűrővizsgálatra.

A Pfizer által elindított Szűrés Most weboldalon mindezekről a témákról találhatnak közérthető információkat a látogatók. Az általános tájékoztatás mellett a nők a saját korcsoportjukra – 25-45, 46-65 és 65 éven felüliek – vonatkozóan néhány fontosabb tudnivalóról is olvashatnak.

A Szűrés Most oldal célkitűzésének tekinti, hogy szakmailag megalapozott információkkal segítse eligazodni a nőket a mellrákkal kapcsolatos információk tengerében.

A weboldal célja az is, hogy a felvilágosítás mellett a nők széles körében erősítse az egészségtudatosságot is. Ezért arra biztatja látogatóit, hogy osszák meg a tudást minél több nővel, aki fontos a számukra, legyen az a lányuk, az édesanyjuk, a nagymamájuk vagy éppen a barátnőjük.

Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. I 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park „A” épület

PP-IBR-HUN-0211 I Anyag lezárásának dátuma: 2022.10.27.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Húgyhólyagrák: nem csak véres vizelettel jelezhet a tumor

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#húgyhólyagrák

Hivatkozások

1. Magyar Onkológusok Társasága. Betegeknek. Az emlőrákról. Letöltés dátuma:2022.10.13. http://oncology.hu/betegeknek/cikk/az_emlorakrol#

2. Kenessey I, Nagy P, Polgár C (2022) The Hungarian situation of cancer epidemiology in the second decade of the 21st century. Magy Onkol, 66: 175–184. Letöltés dátuma: 2022.10.13. https://huon.hu/2022/66/3/0175/0175a.pdf

3. Radiológiai Szakmai Kollégium, Az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokollja. Mammográfiás emlőszűrésről és a korai emlőrák diagnosztikájáról. Letöltés dátuma: 2022.10.13. https://kollegium.aeek.hu/Iranyelvek/Index

4. Nemzeti Népegészségügyi Központ. Komplex Népegészségügyi Szűrések/Lakossági Információk/ Emlőszűrés/Gyakran ismételt kérdések/Emlőszűrés. Letöltés dátuma: 2022.10.13. https://szures.nnk.gov.hu/lakossagi-informaciok/emloszures/gyakran-ismetelt-kerdesek.html

5. Döbrössy L. (2013) Daganatok szűrése. Minőségbiztosítási kézikönyv és módszertani útmutató. Budapest. https://www.antsz.hu/data/cms75553/Konyv4_20130904.pdf

6. Nemzeti Népegészségügyi Központ/ Információk az emlőszűrésről. Letöltés dátuma: 2022.10.13. https://www.nnk.gov.hu/index.php/informaciok-az-efop-1-8-1-projekten-belul/618-informaciok-az-emloszuresrol?highlight=WyJtZWxsclx1MDBlMWsiXQ==

7. Forrai G, Kovács E, Ambrozay É (2020) A képalkotó vizsgálómódszerek alkalmazása az emlődaganatok korszerű szűrésében, diagnosztikájában és ellátásában – Szakmai útmutató a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia alapján. Magyar Onkológia, 64:278-299.

8. EUROSTAT, Breast cancer screening differs among Member States (14/10/2020) Letöltés dátuma: 2022.10.12. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/edn-20201014-

9. Boncz I, (2003) Az emlőrákszűrések egészség-gazdaságtani elemzése. Magyar Onkológia, 47: 149-154.

10. EUROSTAT, Breast cancer screening differs among Member States (09/01/2020) Letöltés dátuma: 2022.10.12. https://ec.europa.eu/eurostat/web/products-eurostat-news/-/ddn-20200109-1

11. P. Elek, M. Csanádi, P. Fadgyas-Freyler (2022) Heterogeneous impact of the COVID-19

pandemic on lung, colorectal and breast cancer incidence in Hungary: results

from time series and panel data models. (2022) BMJ, Open 2022; 12: e061941_ doi:10.1136/

bmjopen-2022-061941. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/35981776/

12. European Commission Initiative on Breast Cancer, Rationale of ECIBC. (2022) Letöltés dátuma: 2022.10.20. https://healthcare-quality.jrc.ec.europa.eu/discover-ecibc/rationale

Forrás: Pfizer
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához