Hirdetés

Tisztelet a mentőknek! (Kresz Géza emlékezete)

Megkoszorúzták a magyarországi mentőszolgálatot megszervező Kresz Géza emléktábláját halálának 110. évfordulója alkalmából pénteken az általa alapított Markó utcai Mentőpalotánál. Az eseményen részt vettek az orvos leszármazottai és az Országos Mentőszolgálat munkatársai.

Hirdetés

Az intézmény igazgatója Mártai István beszédében emlékeztetett arra, hogy Kresz Géza, a magyarországi szervezett mentés megteremtője 1887-ben alapította meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesületet (BÖME). Az 1890-ben általa építtetett Mentőpalota Európa első mentőállomásainak egyikeként kezdte meg működését. Az akkor még csak egy szobából álló mentőközpontból - amely csak a székesfőváros hiányos orvosi ellátását akarta megoldani - 1948-ra egy egész országra kiterjedő hálózat, az Országos Mentőszolgálat nőtte ki magát.

Az eseményen részt vettek Kresz Géza leszármazottai, akik a világ különböző pontjairól érkeztek Magyarországra, hogy tisztelegjenek ősük emléke előtt.

A Mentőpalota épülete a mai napig a mentőszolgálat székhelye. Az épületben működik a Mentőmúzeum is, amelyben egészen az 1800-as évek végétől láthatók különböző, a mentőorvosok és ápolók által használt eszközök, berendezések.

Kresz Géza mindössze 57 évet élt, de ez alatt az idő alatt megszervezte a magyar mentést, megépíttette a Mentőpalotát, megalapította a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületet, a Mentők Lapját, a Korcsolyázóegyletet. Felépítette a városligeti műjégpálya épületének elődjét, felvilágosító műveket írt, fellépett az élelmiszerhamisítás ellen, a kolerajárvány felszámolásában tevékenykedett, közreműködött a Fertőtlenítőintézet létrehozásában és megszervezte az anyatej ellátását a fővárosban.

Kitartásáért és a közügyekben való kimagasló érdemeiért 1900-ban Ferenc József - aki egy ízben a Mentőpalotában is látogatást tett - nemesi oklevelet ajándékozott az orvosnak, aki innentől kezdve a Szemlőhegyi előnevet viselhette. Címerén látható a mentőegyesület címerét tartó oroszlán, alatta a pajzson pedig három tölgyfalevél, amely három fiát és három liliom, amely három lányát szimbolizálja.

További tartalmak általános egészségügyi téma témában

További tartalmak sürgősség, mentés témában

Forrás: 

Aktuális hírek

9 tünet, amiből tudhatjuk: szerelmesek vagyunk

A szerelem olyan intenzív érzés, hogy szinte belebetegszünk a nagy érzelmekbe. A szerelem vak – hát bizony sok minden megváltozik bennünk és körülöttünk akár még a "látásunk", a mozgásunk is. Van-...

Ne spenóttal akarjuk megoldani a vashiányt

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, elsősorban a nők körében. Ma már kaphatóak vastartalmú étrend-kiegészítők, ám vasraktáraink feltöltésében a táplálkozásunknak is jelentős szerepe van...

Jelek, hogy nincs rendben a menstruáció

Ahány nő, annyiféle lehet a menstruáció: egyénenként eltérő lehet. Van azonban néhány jel, amely arra utal, hogy valami nincs rendben – ezekkel a tünetekkel mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Fogkrémtől a zsíroldóig: mire jó még a szódabikarbóna?

Hogyan, mire használhatjuk a házi tisztítószek koronázatlan királyát, a szódabikarbónát? Fogkrémtől a zsíroldóig - íme néhány tipp, használati útmutatóval.  

Puffadás a menstruáció előtt – mit tegyünk ellene?

A nők többsége számára bizonyára nem ismeretlen ez a havonta jelentkező kellemetlenség, elsősorban az alsó végtag és a has puffadása "azok a napok..." előtt. A jelenség oka - amely egyébként a PMS...

Eperallergia: ismeri a tüneteket?

Kimagasló C-vitaminszint, magas vas-, kalcium-, magnézium- és alacsony kalóriatartalom. Színe, illata és zamata miatt a kora nyári időszak egyik legkedveltebb gyümölcse. Kedvező tulajdonságai...

további cikkek >>