Hirdetés

Itt a biztos fogyás titka: gyomorszűkítés műtét nélkül

Igazi forradalmi újításnak tűnik az a súlycsökkentő módszer, amely nem sebészi úton segít elérni a pácienseknek a kívánt eredményt. Ehhez az eljáráshoz mindössze egy speciális cső behelyezésére van szükség a páciens torkába, majd a gyomor összevarrására, ami manapság rutineljárásnak számít. 

fogyás

Biztonságos, hatékony és költségkímélő – így jellemzik a szakemberek a fogyókúrás módszert, amelynek külsőleg látható nyomai szinte egyáltalán nincsenek a korábbiakkal ellentétben.

A procedúra lényege, hogy az orvosok egy hosszú csövet tesznek a páciens nyelőcsövén keresztül egyenesen a gyomrába, majd ezután egy harmonikához hasonlító redőt varrnak a gyomor megfelelő részére, így csökkentve annak térfogatát. A betegek ezután sokkal gyorsabban érzik magukat tele étkezés közben, így pedig kevesebbet is fognak elfogyasztani. Mivel az eljárás endoszkóp segítségével valósul meg, így nem kell hozzá átszúrni a hasfalat sem, tehát nem tekinthető sebészi beavatkozásnak.

Fogyás műtét nélkül

Ez az eljárás jó eséllyel lehet népszerű olyan magas BMI-értékű emberek számára, akiken orvosi körülményeik miatt nem tudnak vagy nem akarnak műtétet végezni az esetleges kockázatok miatt, ugyanakkor nem helyettesít más súlycsökkentő műtéteket, csupán alternatívát kínál.


Az endoszkópos módszerrel beültetett cső használata során állítólag 18%-os testtmegcsökkenést mértek.

Kisebb súlyvesztés, kevesebb komplikáció

Összehasonlítva a korábban alkalmazott laparoszkópiás (bemetszéssel járó) eljárásokat az endoszkópos módszerrel arra jutottak, hogy a megvizsgált páciensek mindegyikénél súlycsökkenés következett be, azonban más arányban. A vizsgált személyeket egy évvel később felkeresve azt tapasztalták, hogy az endoszkópos módszer után 18 százalékos testtömegcsökkenés jött létre, laparoszkópiánál pedig 30 százalékos. Igaz tehát, hogy az endoszkópos műtéten átesett alanyok kevesebb súlyt vesztettek, ugyanakkor a komplikációk száma is 1 százalékra redukálódott a korábbi 10 százalékhoz képest, ami nem elhanyagolható tényező.

Az endoszkópos műtét egynapos sebészeti eljárásnak számít, így a betegek már aznap elhagyhatták a kórházat, míg a laparoszkópiás operáció után átlagosan 1-3 nap kórházi megfigyelésre van szükség.

Miből álljon a tartható fogyókúra? Kattintson és olvasson tovább!

A különbség ugyanakkor nem csak ebben mutatkozik meg hanem az árban is: nagyjából kétszer annyiba kerül a laparoszkópiás műtét az endoszkóposhoz képest, ráadásul utóbbi önköltséges eljárásnak számít, a korábbi lehetőségekkel szemben. Lehetséges persze az is az orvosok szerint, hogy az emberek egyszerűen jobban követték a súlycsökkentési tanácsokat, ha maguknak kellett finanszírozni a műtétet.

Forrás: livescience.com 

További tartalmak fogyókúra témában

További tartalmak gyomorszűkítő műtét témában

További tartalmak életmód témában

Aktuális hírek

Anyajegye miatt jár orvoshoz a Barátok közt sztárja

 Mára ez lett a védjegye, ugyanakkor orvosnak is legalább évente megmutatja. Miért aggódik R. Kárpáti Péter?

Trombózis vagy embólia: melyik a veszélyesebb?

A rossz keringéssel és a vénás betegségekkel kapcsolatban gyakran lehet hallani a trombózis, illetve az embólia fogalmakat. Melyik mit jelent? Mi a különbség közöttük? Melyik a veszélyesebb? 

Új szívgyógyszereket fejlesztenek Debrecenben

Ironheart: ez a projekt neve, amelynek keretében új gyógyszereket és diagnosztikai eljárásokat fejlesztenek a Debreceni Egyetem szív- és érrendszeri betegségek kutatásával foglalkozó központjában...

Mi a tüdőfibrózis?

A napokban megjelent hírekből sokan felfigyelhettek rá, hogy évről évre nő az ismeretlen eredetű tüdőfibrózisos esetek száma Magyarországon. Melyek a betegség tünetei és hogyan ismerhetjük fel?

Fájdalom, görcs, zsibbadás: csillapíthatjuk gyógyszer nélkül?

Most egy olyan gyógyszermentes terápiát mutatunk be, amely fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre, ideg- és izomstimulációra, diabétesz kezelésére is alkalmas, ráadásul mellékhatások nélkül...

Hogyan előzhető meg a trombózis?

A trombózisnak – vagyis a vérereinkben kialakuló vérrögöknek – időnként súlyos, sőt életveszélyes szövődményei is lehetnek, ezért érdemes mindent megtenni azért, hogy megelőzzük ezt a betegséget....

további cikkek >>