Jelenlegi hely

Hirdetés!

Egyes fogamzásgátlók növelhetik a mellrák kockázatát

Friss kutatások szerint, összefüggés fedezhető fel a Depo-Provera néven ismert, injekció formájában kapható fogamzásgátló és a mellrák kockázatának megnövekedése között.

Hirdetés

Egyes fogamzásgátlók növelhetik a mellrák kockázatátA tanulmány során a kutatók több mint ezer Seattle környékén élő, 20-44 év közötti, korábban mellrákkal diagnosztizált nő adatait vetették össze több mint 900 olyan nőével, akiknél nem diagnosztizálták a betegséget.

Megállapították, hogy az injekcióban kapható fogamzásgátló legalább egy éven át történő használata hatására megnövekedett a mellrák kockázata.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy már néhány hónappal a fogamzásgátló használatának megszűnte után csökkent a kockázat mértéke, azoknál a nőknél pedig, akik egy évnél rövidebb ideig használták, vagy már több mint egy évvel a vizsgálat előtt abbahagyták a használatát, semmilyen mértékben nem mutatkozott magasabb kockázata a rák kialakulásának.

A Cancer Research című lap áprilisi számában dr. Christopher Li, a Seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ mellrák szakértője, a tanulmány vezető szerzője kifejtette, hogy a fenti tények ismeretében fontos lenne, hogy minden nő megfelelően mérlegelje, milyen fogamzásgátló módszert választ, hiszen az Egyesült Államokban számos különféle lehetőség áll a nők rendelkezésére, ezért a hatékonyság mellett minden esetben érdemes figyelembe venni a lehetséges kockázati tényezőket is.

Dr. Elizabeth Poynor, a New York-i Lenox Hill Kóráz nőgyógyászati onkológusa megjegyezte, hogy a tanulmány megerősíti azt a korábbi felismerést, miszerint a progeszteron egyes fajtái nem tesznek jót a mellnek, ezért azoknak, akiknek a családi kórtörténetében előfordult mellrák, érdemes elkerülniük ezeket a fogamzásgátló szereket.

Dr. Freya Schnabel, a New York-i Klinikai Rákközpont munkatársa azonban nem tartja kellően megalapozottnak a tanulmány állításait, véleménye szerint szélesebb körű felmérésre lenne szükség az abban leírtak alátámasztására.



Hirdetés