Hirdetés

Összefüggés az olcsó, szervezett nyaralások és a bőrrák között

A bőrrákkal küzdő brit nyugdíjasok számának "aggasztó növekedéséért" részben az 1960-as években megszaporodott olcsó, szervezett nyaralások a felelősek - hozta nyilvánosságra adatait a Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet.

Hirdetés

Összefüggés az olcsó, szervezett nyaralások és a bőrrák közöttA szervezet szerint a mostani nyugdíjasok közül sokan nem tudhatták annak idején, hogy miként óvják meg a bőrüket. Az adatok szerint évente mintegy 5700, 65 éven felüli embernél állapítanak meg bőrrákot a szigetországban, míg az 1970-es évek közepén ugyanez a szám mindössze 600 volt.

Évente nagyjából 13 300 embernél diagnosztizálnak melanómát - a bőrrák legsúlyosabb típusát - Nagy-Britanniában és évente 2100-an halnak bele a betegségbe. A bőrrákos esetek száma minden korosztályban növekszik, de a legélesebb emelkedés a 65 éven felüliek körében figyelhető meg. A szervezet szerint minden korosztály profitálhat a napozás veszélyeire figyelmeztető közegészségügyi felhívásokból.

A 69 éves Sue Deansnél először 2000-ben, majd 2007-ben diagnosztizáltak bőrrákot. Mint felidézte, annak idején a szervezett nyaralások megfizethetővé váltak és az ember szinte minden évben mehetett külföldre.

"Nem hiszem, hogy akkoriban annyira köztudott lett volna, hogy a túl sok napozás milyen mértékben növelheti a bőrrák kialakulásának kockázatát. Én pedig imádtam a napot és az évek során bizony párszor leégtem" - idézte az asszonyt a BBC News. Deans idejében észrevette a rák jeleit és sikeresen megműtötték, ám azóta is árgus szemekkel figyeli a gyanús foltokat a bőrén.

"Aggasztó látni, hogy a melanóma előfordulásának gyakorisága ilyen gyors ütemben és minden korosztály esetében növekszik" - mondta Richard Marais, a Cancer Research UK (CRUK) munkatársa. Hangsúlyozta, milyen fontos, hogy az emberek figyeljék a saját bőrüket és orvoshoz forduljanak, ha bármilyen változást észlelnek az anyajegyeiken, vagy a bőrük más területein.

A szakemberek szerint már az is növelheti a melanoma malignum kialakulásának kockázatát, ha az ember kétévente egyszer leég. "Odahaza ugyanolyan könnyen leéghet az ember, mint vakáció közben, ezért fontos, hogy időnként árnyékba vonuljunk, pólót és sapkát viseljünk, hogy megóvjuk a bőrünket és rendszeresen bekenjük magunkat legalább 15 faktoros, jó minőségű naptejjel" - húzta alá Julie Sharp, a CRUK munkatársa.

Forrás: 

Aktuális hírek

Májrák és a máj érbetegségei

Ebben a cikkben a májat érintő betegségek közül a portális véna trombózist, és a rettegett májrák betegségeket mutatjuk be.

Miért fogy el belőlünk a vas?

Mihez kell, hogyan termelődik és mitől lesz bennünk kevés a vas? 

Ezért fontos a terhességi diabetes gyors kezelése

A várandósság időszaka alatt sajnos kialakulhatnak olyan állapotok, melyek veszélyeztetik mind a kismama, mind a baba egészségét. Ilyen például a terhességi diabetes, mely napjainkban igen sok nőt...

9 tünet, amiből tudhatjuk: szerelmesek vagyunk

A szerelem olyan intenzív érzés, hogy szinte belebetegszünk a nagy érzelmekbe. A szerelem vak – hát bizony sok minden megváltozik bennünk és körülöttünk akár még a "látásunk", a mozgásunk is. Van-...

Ne spenóttal akarjuk megoldani a vashiányt

A vashiány az egyik leggyakoribb hiányállapot, elsősorban a nők körében. Ma már kaphatóak vastartalmú étrend-kiegészítők, ám vasraktáraink feltöltésében a táplálkozásunknak is jelentős szerepe van...

Jelek, hogy nincs rendben a menstruáció

Ahány nő, annyiféle lehet a menstruáció: egyénenként eltérő lehet. Van azonban néhány jel, amely arra utal, hogy valami nincs rendben – ezekkel a tünetekkel mindenképpen forduljunk orvoshoz!

további cikkek >>