Hirdetés

Alváshiány és súlygyarapodás

Az alváshiány súlygyarapodáshoz vezethet! Az alváshiány nem csupán nyűgössé teszi az embert napközben, de az anyagcserefolyamatok lelassulása miatt könnyen súlygyarapodáshoz is vezethet - figyelmeztetnek európai szakemberek.

Alváshiány és súlygyarapodásAz American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban közölt tanulmányuk szerint a nem megfelelő mennyiségű alvás egyrészt a napközbeni éhségérzet növelése, másrészt a kalóriaégetés lelassulása miatt vezethet súlygyarapodáshoz. A svédországi Uppsalai Egyetem szakemberei 14 egyetemista fiút vontak be tanulmányukba, akik több napon át különböző alvásfajtákat próbáltak ki, a teljesen éberen töltött éjszakáktól kezdve, a néhány órányi szundításon át, egészen a normális alvásig.

A szakemberek folyamatosan mérték a résztvevők által elfogyasztott ételek mennyiségét, a vércukor- és hormonszintjüket, valamint az anyagcserearányukat. Kimutatták, hogy már egyetlen alvás nélkül töltött éjszaka után is 5-20 százalékkal csökkent a légzéshez és emésztéshez szükséges energiaráfordítás mértéke egy végigaludt éjszakát követő reggelhez képest.

A kialvatlan fiatalok reggeli vércukorszintje, az étvágyképződés szabályozásáért felelős grelin-, valamint a stresszt kiváltó kortizol hormon szintje is magasabb volt az éjszaka békésen szundikáló társaikhoz képest. A megnövekedett éhségérzet ellenére a résztvevők nem ettek többet napközben.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az öt, vagy annál kevesebb órát alvó emberek jóval hajlamosabbak a súlygyarapodásra, valamint az elhízáshoz kapcsolódó betegségekre, így például a 2-es típusú cukorbetegségre. A megfelelő mennyiségű alvással tehát megelőzhető a súlyfelesleg felhalmozása - hangsúlyozta a tanulmány vezetője, Christian Benedict. A szakemberek ajánlása szerint a felnőtteknek naponta hét-kilenc órát kell aludniuk.

További tartalmak cukorbetegség témában

További tartalmak elhízás témában

További tartalmak alvászavar témában

További tartalmak diagnózis témában

Aktuális hírek

Anyajegye miatt jár orvoshoz a Barátok közt sztárja

 Mára ez lett a védjegye, ugyanakkor orvosnak is legalább évente megmutatja. Miért aggódik R. Kárpáti Péter?

Trombózis vagy embólia: melyik a veszélyesebb?

A rossz keringéssel és a vénás betegségekkel kapcsolatban gyakran lehet hallani a trombózis, illetve az embólia fogalmakat. Melyik mit jelent? Mi a különbség közöttük? Melyik a veszélyesebb? 

Új szívgyógyszereket fejlesztenek Debrecenben

Ironheart: ez a projekt neve, amelynek keretében új gyógyszereket és diagnosztikai eljárásokat fejlesztenek a Debreceni Egyetem szív- és érrendszeri betegségek kutatásával foglalkozó központjában...

Mi a tüdőfibrózis?

A napokban megjelent hírekből sokan felfigyelhettek rá, hogy évről évre nő az ismeretlen eredetű tüdőfibrózisos esetek száma Magyarországon. Melyek a betegség tünetei és hogyan ismerhetjük fel?

Fájdalom, görcs, zsibbadás: csillapíthatjuk gyógyszer nélkül?

Most egy olyan gyógyszermentes terápiát mutatunk be, amely fájdalomcsillapításra, gyulladáscsökkentésre, ideg- és izomstimulációra, diabétesz kezelésére is alkalmas, ráadásul mellékhatások nélkül...

Hogyan előzhető meg a trombózis?

A trombózisnak – vagyis a vérereinkben kialakuló vérrögöknek – időnként súlyos, sőt életveszélyes szövődményei is lehetnek, ezért érdemes mindent megtenni azért, hogy megelőzzük ezt a betegséget....

további cikkek >>