Jelenlegi hely

Hirdetés!

Nehézfém kimutatása hajból: ezek a kritikus határértékek

Ön tudja, hogy mennyi nehézfém van a szervezetében? Tudta, hogy legbiztosabban a hajból mutatható ki? Milyen egy hajszövet vizsgálat? És hogy szabadulhatunk meg a kimutatott nehézfémektől? Mutatjuk!

Hirdetés

Tisztázzuk: a fémek az egészségünkhöz nélkülözhetetlenek, jó néhány biokémiai folyamathoz szükség van rájuk – igaz, rendkívül kis mennyiségben (ezért nyomelemeknek is nevezzük ezeket). Természetesen, ha túl sok van egy-egy fémből a szervezetünkben, az súlyos tüneteket és betegségeket is okozhat, sőt az is előfordulhat, mint például a króm esetében, hogy egy fém egyik típusa nélkülözhetetlen az egészségünkhöz, másik fajtája viszont erősen mérgező.

Ilyenek a nehézfémek. Ezek közé tartozik pl. a higany, az ólom vagy a kadmium. A mérgezés súlyossága több, külső és belső tényezőtől is függ, így az életkortól vagy a mérgezés módjától (belélegezve, lenyelve vagy a bőrön keresztül jut a testünkbe az adott fém). Nagyon sokat számít azonban az is, hogy akut vagy krónikus mérgezésről van-e szó, vagyis egyszerre kerül be nagy mennyiség a szervezetünkbe, vagy jóval kisebb „adagokban”, de akár éveken keresztül „mérgeződünk”.


Hajból a legtöbb nehézfém jelenléte kimutatható, magyaroknál leginkább az arzén

A krónikus mérgezés ugyanis sokszorosára növelheti bizonyos betegségek, daganatok kialakulásának rizikóját, de arra is hatással lehet, hogyan képes hasznosítani a szervezetünk a működéséhez nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat.

Honnan tudhatom, hogy sok a szervezetemben a nehézfém?

A szennyezett levegőből, az élelmiszereinkből, az ivóvízből is bejuthatnak a nehézfémek, ám ezek egy részével a szervezetünk képes megküzdeni, vagyis eltávolítani azokat.

Előfordulhat azonban, hogy a nehézfémek felhalmozódnak, összegyűlnek a szöveteinkben. Ez lassú folyamat, de sajnos az is nehézkes és hosszadalmas, míg megszabadulunk tőlük, ezért akár éveken keresztül küzdhetünk az általuk okozott problémákkal.

Szabaduljon meg a nehézfémektől, így csinálja, hogy hatásos legyen, kattintson!

 A nehézfémek általában vér- vagy vizeletvizsgálattal is kimutathatóak, de érdemes ezeket a teszteket kiegészíteni például hajszövet-vizsgálattal is.

Így mutatható ki a nehézfém hajszövet analízissel

A hajszálvizsgálat, illetve a haj szöveteinek vizsgálata egy fájdalommentes módszer az egészségi állapotunk felmérésére. A hajszálak több éven keresztül növekedhetnek a fejünkön, ez idő alatt az apró vérerek, vagyis kapillárisok folyamatosan táplálják azokat a hajhagymákon keresztül. Azonban nemcsak a tápanyagok kerülhetnek bele a hajszálakba, de különböző vegyületek, a szervezetünkben lévő gyógyszerek vagy kábítószerek, sőt a nehézfémek is.

A hajszálak, hajtincsek elemzésével megállapítható, küzdünk-e valamilyen ásványianyag- vagy vitaminhiánnyal, esetleg arról is képet kaphatunk, milyen toxikus anyagok, nehézfémek halmozódtak fel a szervezetünkben. A hajvizsgálat azért is jó kiegészítője a vérvizsgálatnak, mert amíg a vér a vérvétel pillanatában fennálló egészségi állapotot tükrözi, a hajszálak több információt tartalmazhatnak, akár hónapokra visszamenőleg is.

A nehézfémek ráadásul nem szabadon keringenek a vérben, hanem a szövetekben raktározódnak el, így a hajszövetből még az is kideríthető, ami a vérből nem.

Nehézfém határértékek vérben

  • Alumínium: 0-6 ng/mL
  • Arzén: 0,02 mg%.
  • Bór: 100 mcg/L-nél kevesebb
  • Higany: 0-9 ng/mL
  • Kobalt: 0.0-0.9 ng/mL
  • Nikkel: 2.0 ng/mL-nél kevesebb
  • Ólom: 0.0-4.9 mcg/dL
  • Kadmium: 0.0-4.9 ng/mL
  • Molibdén: 4 ng/mL-nél kevesebb
    Forrás: www.hajlabor.hu
    (Az itt olvasható referenciaértékek csak tájékoztató jellegűek, a tartományok laboronként és mintavételi eljárásokként változhatnak!)

Hajmund Mónika, hajanalízis specialista kiemelten fontosnak tartja az arzén vizsgálatát, mivel az eddig általuk elvégzett hajvizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az arzénterheltség kiemelkedően magas a magyar lakosság körében. Eddig a legmagasabb, hajban mért értékük 0,447 mg% volt, méghozzá egy 2 éves kisfiú páciensüknél.

Ezen kívül az ólomterheltség számottevő a magyaroknál. Az eddig mért legmagasabb érték 1,0 mg% volt egy 74 éves ALS beteg férfi esetében.

Szerencsére, a súlyos krónikus nehézfémmérgezés, melynek kezeléséhez szakorvosi segítségre és gyógyszerekre is szükség van, meglehetősen ritka. Sokkal gyakoribb azonban, hogy annyi toxikus nehézfém gyűlik össze valaki szervezetében, hogy kellemetlenül érezze magát, vagy más hiánybetegségek rizikója megnövekedjen.

Hogyan tudjuk kivezetni a nehézfémeket?

Nehézfém méregtelenítésre a természetgyógyászok ajánlják a chlorella algát, a koriander kivonatot, de a természetes tőzegből kivont, huminsavat tartalmazó étrend-kiegészítőkkel is felvehetjük a harcot a nehézfémekkel, ezek kúraszerű alkalmazásával eltávolíthatjuk azokat a szervezetünkből. Ezek ráadásul nagy mennyiségben tartalmaznak nélkülözhetetlen ásványi anyagokat, nyomelemeket, jól hasznosuló formában, így a segítségükkel a tápanyagraktárainkat is feltölthetjük!



Hirdetés