Jelenlegi hely

Hirdetés

Mikor kezdődik a terhesség?

Az amerikai orvostársadalom többségének véleménye szerint a terhesség a női petesejt megtermékenyítésének pillanatában kezdődik, míg a téma vezető szakértői testületének álláspontja szerint a várandósság csak néhány nappal később veszi kezdetét.

Mikor kezdődik a terhesség?Az Amerikai Szülészek és Nőgyógyászok Kollégiumának (ACOG) hivatalos meghatározása szerint a terhesség akkor kezdődik, amikor a megtermékenyített petesejt beágyazódik a méhbe, nagyjából egy héttel a fogantatást követően. "Az eredményeink azonban azt bizonyítják, hogy az amerikai orvostársadalmon belül igenis megoszlanak a vélemények ezzel kapcsolatban" - mondta a Chicagói Egyetem munkatársaként dolgozó Farr Curlin, a kérdésről készült tanulmány vezető szerzője.

Kutatásuk során Curlin és kollégái több mint ezer szülész-nőgyógyásznak küldtek szét kérdőíveket, azzal kapcsolatban, hogy a szakemberek a fogantatás, illetve a beágyazódás pillanatától számítják-e a terhesség kezdetét, vagy nem tudnak egyértelmű választ adni a kérdésre. Az orvosok többségének - minden 100-ból 57-nek - az álláspontja szerint a terhesség a fogantatás pillanatában, míg minden 100 szakemberből 28 szerint a beágyazódáskor kezdődik. Maradékuk - minden 100-ból 15 - pedig bizonytalan volt a kérdést illetően.

Az American Journal of Obstetrics and Gynecology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a magukat vallásosnak, abortusz-, illetve fogamzásgátlás-ellenesnek valló orvosok hajlamosabbak voltak azt válaszolni, hogy a terhesség a fogantatás pillanatában kezdődik.

A tudományos kutatások során használt embrionális őssejteket gyakran azokból a "többlet" embriókból nyerik, amelyeket nem használtak fel a mesterséges megtermékenyítés során, és a méhen belüli fogamzásgátló eszközök - például a spirál - éppen a beágyazódás megakadályozására szolgálnak. A beágyazódásra nagyjából egy héttel a megtermékenyítés után kerül sor, amikor a blasztocita - amelynek belső sejtjeiből később kialakul a magzat - beágyazódik a méhfalba.

A szakembereket nagyon meglepte, hogy az amerikai orvosok többsége nem ért egyet az ACOG álláspontjával. A szervezet nem reagált a felméréssel kapcsolatos megkeresésre. Ugyanakkor Curlin hangsúlyozta: a tanulmány egyik gyenge pontja az volt, hogy a "fogantatás" kifejezést használták a megtermékenyítés helyett, előbbit ugyanis sokan felcserélik a beágyazódással.