A rühesség egy gyakori bőrbetegség, melyet egy apró élősködő, a rühatka okoz. Mit tehetünk ellene?
A rühatkával való fertőzöttség legjellegzetesebb tünetei a bőrön megfigyelhető „járatok” és az intenzív viszketés. A fertőzés egyik emberről a másikra terjed, sokszor gyerekek között az óvodában, iskolában.
A rühesség a bőr betegsége, amelyet a rühatka nevű parazitának a bőrben való megtelepedése okoz. Fertőző betegség, az atkák gyorsan terjednek egyik emberről a másikra, és kellemetlen viszketést okoz. A rühatkák a bőr hámjával táplálkoznak – ez okozza a tüneteket. Általában a puhább bőrfelületeket kedvelik (ujjak közötti rések, nemi szervek és környező részei, hónalj, könyökhajlat).
A rühesség legzavaróbb tünete tehát a viszketés, amely esetenként oly mértékű is lehet, hogy a vakarás hatására a bőr kisebesedik. További gyakori tünet a bőrpír és az apró bőrkiütések megjelenése. A rühatkák a bőr hámjával táplálkoznak – ez okozza a tüneteket. Általában a puhább bőrfelületeket kedvelik (ujjak közötti rések, nemi szervek és környező részei, hónalj, könyökhajlat).
A rühesség évezredek óta ismert betegség, melyet egy atka, a Sarcoptes scabiei var. hominis okoz. Bár más élőlényeket is érinthet, az emberek csak más embertől kaphatják el, vagyis nem kell attól tartanunk, hogy a rühes kutyától vagy macskától fertőződünk meg.
A rühatkák áttetsző, fehér színű, ovális alakú állatok, szemek nélkül, négy pár rövid lábbal. Repülni, ugrani nem tudnak. A kifejlett rühatkák rendkívül kicsik, 0,5 mm-nél kisebbek, így szabad szemmel alig lehet őket észrevenni. Az atkák egész életciklusa az emberi bőrhöz kötődik. Az apró élősködők nőstényei befúrják-berágják magukat a bőrünk legfelső, elhalt hámsejtekből álló rétegébe, és oda helyezik el a petéiket. Egy-egy atka naponta akár 3-4 petét is rakhat.
A petékből 10-12 napon belül újabb atkák kelnek ki, melyek akár négy hétig tovább élhetnek a bőrünkben, és ott is szaporodnak, a megtermékenyített nőstények pedig újabb és újabb petéket raknak le a bőrben. A rühatkák 20 C-fok alatti hőmérsékleten mozgásképtelenné válnak, de képesek túlélni. A magas hőmérsékletet azonban rosszul tűrik, elpusztulnak.
A ruhatka a vékonyabb bőrterületeket részesíti előnyben, ahová könnyebben befúrják magát (ujjak közötti területek, emlőbimbó udvara, nemi szervek és környéke).
Forrás: Shutterstork.com
A rühesség fertőző betegség: bár 10-15 állat elegendő a betegség kialakulásához, hosszabb ideig tartó, közvetlen fizikai kontaktus szükséges. Mivel a rühesség lappangási ideje hosszú, különösen az első fertőződés alkalmával, tünetmentes beteg is továbbadhatja a parazitákat!
Ritkábban, de megfertőződhetünk törülközők, ruhadarabok, fésűk, ágyneműk megosztása során is. A rühatkák emberi gazdatest nélkül is képesek valameddig életben maradni, átlagosan 3 napig. Kutatások során kimutattak élő rühatkákat a fertőzött személyek környezetében, például kárpitos bútorok textíliáiban vagy a hálószobai padlóból vett pormintákban is.
Rizikófokozó tényező, ha valaki a rühesség legsúlyosabb, hiperinfesztációs formájában szenved, ilyenkor ugyanis rendkívül sok, akár több ezer vagy tízezer rühakta lehet a bőrében, így (a nagy számok törvénye alapján) annak is nagyobb az esélye, hogy a rühatkák a ruhájára, törülközőjére vagy más használati tárgyára kerüljenek.
A rühesség világszerte elterjedt betegség, az egyik leggyakoribb parazitafertőzés, mely életkortól és nemtől függetlenül bárkit érinthet. A becslések szerint legalább 250-300 millió ember küzd a rühességgel a világon. A legtöbb beteg a gyermekek, illetve a szexuálisan aktív korosztály tagjai közül kerül ki. Valamivel gyakoribb a rühesség az őszi és téli hónapokban.
A rühesség előfordulása régiónként eltérhet, a szegényebb országokban gyakoribb, mint a fejlettebb területeken. Ez utóbbiaknál általában egy-egy intézményen belüli „járvány” a jellemző (pl. hazánkban az elmúlt években kórházakban, idős otthonokban ütötte fel a fejét a fertőzés).
A rühatkák emberről emberre terjednek, szoros kontaktus során, így nagyobb veszélyben vannak a fertőződésre azok, akik másokkal szoros kapcsolatban vannak. Könnyen elterjedhet például a fertőzés óvodákban, iskolákban, idős otthonokban, börtönökben, katonai táborokban.
A rühesség igen jelentős viszketéssel jár, amely jellegzetesen este, ágymeleg hatására fokozódik. Ilyenkor ugyanis az atkák elkezdenek vándorolni a járatokban.
Forrás: Shutterstork.com
Intenzívebb tünetekkel, súlyosabb fertőzéssel járhat a rühesség a legyengült immunrendszerű, krónikus beteg embereknél, az idősebbeknél, a mozgásukban korlátozottaknál, vagy azoknál, akiknek szenzoros érzékelése csökkent (pl. cukorbetegség szövődményeként kialakuló neuropátia esetén). Náluk a fertőzés az egész testre kiterjedhet, és mivel több százezer atka is megtelepedhet a beteg szervezetében, másokat is könnyebben fertőznek meg. Éppen ezért fokozott kockázatú csoportba tartoznak azok, akik kórházban, idős otthonban vannak.
Az időskori rühesség nem különálló betegség, hanem ugyanaz a Sarcoptes scabiei nevű atkafertőzés, amely bármely életkorban kialakulhat. Az idősebb korosztályban azonban gyakran másképp jelenik meg, nehezebben ismerik fel, és sokszor komolyabb következményekkel jár.
Az időskor természetes velejárója az immunrendszer gyengülése, amely miatt a szervezet kevésbé hatékonyan védekezik a kórokozók és paraziták ellen. A rühesség esetén ez azt jelenti, hogy az atka gyorsabban szaporodhat, és akár a súlyosabb, úgynevezett norvég (krusztás) rüh is kialakulhat. Ez a forma vastag, pikkelyes, kérges bőrelváltozásokkal jár, rendkívül fertőző, és gyakran kórházi kezelést igényel.
A másik kockázati tényező az, hogy sok idős ember gondozóintézetekben vagy kórházi osztályokon él, ahol a közös környezet és a szoros kontaktus miatt gyorsan terjedhet a fertőzés. Nem ritka, hogy egy-egy idősotthonban tömeges megbetegedést okoz a rüh.
Míg fiatalabbaknál a rüh legjellemzőbb tünete a főként éjszaka jelentkező kínzó viszketés és a kis piros, vonalszerű kiütések, időseknél a kép sokszor atipikus. Gyakran enyhébb a viszketés, vagy egyáltalán nincs jelen, így a beteg vagy családtagjai nem is gyanakodnak rühességre. Előfordul, hogy ekcémának, pszoriázisnak vagy egyszerű bőrszárazságnak vélik a tüneteket. Ez megnehezíti a diagnózist, és késlelteti a kezelést.
Az időskori rühesség ugyanúgy emberről emberre terjed, mint fiatalabbaknál: bőr-bőr kontaktussal, illetve ritkábban közös ruházaton, ágyneműn keresztül. A norvég rüh esetében a fertőzőképesség annyira erős, hogy akár egy rövid érintkezés is elég lehet.
A kezelés alapja időseknél is a helyileg alkalmazott rühirtó készítmény (például permetrin-tartalmú krém), amelyet az egész testfelületre fel kell kenni, majd az előírt ideig rajta hagyni. Krusztás rüh esetén gyakran szükség van szisztémás gyógyszerre (ivermektinre) is. Fontos a környezet egyidejű fertőtlenítése: a ruhákat és ágyneműket 60 °C-on kell kimosni, amit nem lehet mosni, azt légmentesen kell zsákba zárni néhány napra.
A megelőzésben kulcsfontosságú a korai felismerés, a fertőzött személy elkülönítése, valamint az érintett családtagok, gondozók egyidejű kezelése.
A rühesség nagyon jellegzetes, ún. patognomikus tünete (ez azt jelenti, hogy a tünet rendkívül jellemző a betegségre, vagyis megléte egyértelműen jelzi az adott problémát) a bőrön megjelenő járat. A járatokat, bőrön észrevehető vonalakat a nőstény rühatkák okozzák. Az élősködők befúrják magukat a bőr alá, ott mozognak és ott is teszik le a tojásaikat.
Veszély a tömegközlekedésen: piros,viszkető kiütésekkel jár ez a fertőzés
Fontos tudni, hogy a betegség korai szakaszában, illetve ha az érintett nagyon sokat vakarózott, nehéz felfedezni ezeket a járatokat!
A nőstény rühatka alagutat fúr a bőr legfelső rétegében, és petéket rak a járatba. A fiatal rühatka lárvák azután néhány napon belül kikelnek, és tüneteket okoznak. A rühesség legjellemzőbb tünete az erős viszketés, amely éjszaka a legkínzóbb.
Forrás: Shutterstork.com
Előfordulhat, hogy a rühesség más bőrtüneteket is okoz, például apró, pirosas kiütéseket (noduláris scabiasis); vagy durva, repedezett felületű, nagyobb kiterjedésű, fehér vagy sárgás árnyalatú sebeket (hiperinfesztációs vagy norvég scabiasis). Ez utóbbinál, mivel a beteg szervezetében rendkívül nagy számú rühatka lehet, a fertőzés továbbadásának a rizikója is nagyobb.
Más rovarcsípésekre adott reakciókhoz hasonlóan a rühesség egyéb tünetei is sokfélék lehetnek, és az is előfordulhat, hogy valaki teljesen tünetmentes. A rühességre jellemző, rendkívül kellemetlen, intenzív viszketést tulajdonképpen egy, az atkák szervezetében megtalálható fehérjére adott allergiás reakció okozza. Tünet lehet tehát:
A rühességet általában a klinikai tünetek alapján állapítják meg. Egyszerű, a diagnózist segítő módszer lehet a bőr sötét filctollal történő átszínezése, majd a festék alkohollal való letörlése. Ilyenkor ugyanis a rühatkák hagyta járatok sötétebb árnyalatúak maradnak.
A diagnózist a bőr mikroszkópos vizsgálata egészítheti ki, melynek során azonosítják a rühatkákat, az atkák petéit vagy a parazita ürülékét a bőrről vett mintában.
Segítheti a pontos diagnózist és a megfelelő terápia megválasztását, ha megosztjuk az orvosunkkal:
Kiterjedt vagy régóta fennálló esetben az egész testfelszínt borítják tünetek, felmaródott, 1-2 mm átmérőjű papulák (kidomborodó, apró, piros bőrelváltozások). Az atkák a zsírosabb arcbőrt kerülik.
Forrás: Shutterstork.com
Egy-egy fertőzött testén átlagosan 5-50, peték lerakására alkalmas kifejlett nőstény van, de ez a mennyiség egyénenként igen eltérő lehet. Az idősebbeknél és a csecsemőknél, akik kevésbé „ügyesek” a vakarózásban, a rühatkák száma is több lehet, átlagosan 50-250 parazitát találhatunk rajtuk. Bizonyos esetekben pedig ennek a sokszorosa, extrém esetben akár több százezer élősködő is megtalálható a beteg szervezetében. Ez azonban általában csak azoknál jellemző, akik kevésbé érzékelik az intenzív viszketést, vagy akiknek gyenge az immunrendszere.
A rühesség miatt kivakart bőrterületek néha, főleg legyengült állapotú betegeken, felülfertőződhetnek. Ilyen esetben testszerte gennyes pörkök, vastag szaruréteg borítja a bőrfelszínt, amely állapot kimondottan fertőző.
Forrás: Shutterstork.com
A betegség lappangási ideje 4-6 hét, a fertőződést követően ennyi idővel jelentkeznek az első tünetek, főként az intenzív, éjszakai viszketés. Amennyiben azonban korábban már volt rühatka-fertőzése valakinek, akkor a lappangási idő 12-48 órára csökkenhet.
Megfelelő kezeléssel a tünetek 3-4 napon belül enyhülhetnek. Könnyen előfordulhat, hogy a bőrtünetek és a viszketés akár négy hétig is megmarad, még jóval azután is, hogy a rühatkák elpusztultak. A fertőzés a legtöbb esetben, egyébként egészséges érintetteknél szövődmények nélkül múlik el.
A rühességből való gyógyulás nem jár együtt hosszú távú védettséggel, bármikor újrafertőződhet valaki!
Haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, ha rühesség mellett a következő tüneteket tapasztaljuk:
A rühesség szövődményének tekinthető a különböző krónikus bőrbetegségek, például az ekcéma vagy a pszoriázis fellángolása. Ennek oka részben a rühatkák okozta irritáció és viszketés, részben pedig maga a vakaródzás.
Ha nagyon erős a viszketés, kortikoszteroidos krémet alkalmaznak csillapítására.
Forrás: Shutterstork.com
A fertőzésnek az esetek többségében nincsenek hosszú távú, súlyos szövődményei. Az enyhébb komplikációk is ritkák. A rühesség szövődménye a bőr bakteriális felülfertőződése lehet. Az erős viszketés és az ahhoz kapcsolódó vakaródzás miatt ugyanis könnyen kisebesedhet a bőr, a hámréteg sérülésein keresztül pedig kórokozók is könnyebben támadják meg a szervezetet. A gyakori, felülfertőződést okozó baktériumok között találtjuk például a Streptococcus pyogenest vagy a Staphylococcus aureust. Ezek a kórokozók ótvart (impetigót), kötőszöveti gyulladásokat, dermatitiszt okozhatnak. Nagyon ritkán a bakteriális felülfertőződés szövődménye tüdőgyulladás vagy szepszis is lehet.
A betegség kezelése általában nehézkes, mert nemcsak az érintett személy szervezetéből kell kipusztítani az élősködőket, hanem azokat is szükséges kezelni, akik közvetlen kapcsolatban lehettek vele (még akkor is, ha nincsenek tüneteik), sőt az otthonukat, környezetüket is fertőtleníteni kell.
A bőrt általában kenőccsel, krémmel vagy ecsetelővel kezelik, a leggyakoribb hatóanyagok közé tartozik a permethrin vagy a benzil-benzoát. A gyógyszert azonban az egész testre fel kell vinni – általában az arc és a hajas fejbőr kivételével - , nemcsak azokra a területekre, ahol a kiütések megjelentek, és legalább 8-10 órán keresztül (pl. egész éjszakára) a bőrön kell hagyni. A kezelést 7 nappal később javasolt megismételni. Létezik szájon át szedhető rühatka elleni gyógyszer is, ennek hatóanyaga az ivermectin, ez azonban gyermekeknek nem javasolt.
A viszketést szájon át szedhető gyógyszerekkel, antihisztaminokkal lehet enyhíteni. Bár a bőr lemosása, lezuhanyozása ideiglenesen szintén enyhíthet a panaszokon, fontos tudni, hogy az atkákat nem lehet „lemosni”, és a túl meleg víz vagy a kozmetikumok fokozhatják a viszketést és az irritációt!
A beteg és a családtagok ruháit, ágyneműit 60 C-fokon kell kimosni, és ha lehetséges, magas hőmérsékleten kell szárítani. Ha szárítógép nem áll a rendelkezésünkre, a kimosott ruhadarabokat helyezzük lezárt műanyag zsákba, és 10-14 napra helyezzük meleg helyre.
Rühesség esetén használható készítmények:
Ezek a szerek az atkákat hivatottak elpusztítani. A permethrin, az allethrin és a benzil-benzoát a bőrre felkenve ölik meg ezeket a parazitákat, azonban alkalmazásuk pontos menete különbözik egymástól. Permethrin esetén legtöbbször elegendő az egyszeri kezelés, amely során azonban a teljes testfelületünket be kell kennünk, viszont a nyálkahártyákhoz és testnyílásokhoz nem kerülhet ebből a készítményből, ugyanis ezeken a területeken rendkívül érzékenyen reagálhat a szervezetünk.
A fejünket és az arcunkat ugyanezen okból szintén nem kenhetjük be. A krémet este ajánlott magunkra kenni, majd 8 órával később szappannal kell lemosni. Amennyiben 2 héttel a kezelést követően úgy érezzük, vagy látjuk, hogy még mindig nem pusztult el az összes parazita, akkor meg kell ismételni a kezelést.
Ezt abban az esetben is ajánlott megtenni, ha az érintetteknek gyenge az immunrendszerük. Általában az erős immunrendszer rendelkező felnőttek és gyerekek esetén elegendő egy kezelés, ami után már nem fertőzőek, így 8-12 órával később ismét mehetnek közösségbe.
Allethrin és benzil-benzoát esetén hasonló a kezelés módja, azonban ezeknél a hatóanyagoknál mindig szükséges a többszöri ismétlés. Az ivermektin hatóanyagai belülről küzdik le a parazitákat. A tablettát kétszer kell beszedni, méghozzá 8 nap eltéréssel.
A rühesség megelőzésénél, elsősorban az újrafertőződés megakadályozásánál kulcsfontosságú szerepe van a közeli kontakszemélyek, egy családba tartozók kezelésének, illetve a nagyon alapos takarításnak és fertőtlenítésnek.
Rühesség esetén kerüljük a másokkal való szoros kontaktust, ha tehetjük, aludjunk külön ágyban vagy külön szobában!
Bár sokan szégyellendő dolognak tartják, lényeges, hogy minél gyorsabban értesítsünk másokat (óvodát, iskolát stb.) a rühességről. Mivel a rühatkák könnyen átkerülnek egyik emberről a másikra, még úgy is, hogy nincsenek tüneteink, egy-egy közösségben gyorsan elterjedhet a fertőzés. Ha pedig nem kezelnek mindenkit, gyógyulás után rövid időn belül vissza is fertőződhetünk.
Fontos észben tartani, hogy a házi módszerek önmagukban nem elegendőek a rühatkák teljes elpusztításához (ha magukat az atkákat meg is ölik ezek, a bőr mélyebb rétegeiben lévő petéket nem), a fertőzés kezeléséhez orvosi segítségre, gyógyszerekre is szükség van. Az egyszerű házi szerek alkalmazásának a célja inkább a kellemetlen bőrtünetek, például a viszketés enyhítése.
Az ágynemű és a ruházat alapos - forró vizes mosással, vasalással történő - tisztítása vagy fertőtlenítése igen fontos védekezési módszer.
Forrás: Shutterstork.com
A rühesség (scabies) kórokozója a Sarcoptes scabiei nevű atka, amely az ember bőrében él és szaporodik. Maga az atka a gazdatest nélkül nem képes hosszú ideig túlélni, de néhány napig életképes maradhat textíliákban, például ágyneműben, takaróban, matracban vagy ruhában. Ezért, ha a családban vagy közösségben valakinél rühességet diagnosztizáltak, az orvosi kezelés mellett kiemelten fontos a környezet fertőtlenítése is.
Az atka a bőrön kívül általában 2–3 napig marad életben, meleg és párás környezetben kissé tovább. Ezért az ágynemű, pizsama vagy a gyakran használt textíliák könnyen közvetíthetik a fertőzést, ha nem kezeljük őket megfelelően.
A rühesség kortól és nemtől függetlenül terjedhet, sok esetben a személyes ápoltságtól függetlenül. Az alábbi szabályok betartásával – már fennálló fertőzés esetén – jelentős mértékben csökkenthető a terjedés esélye.
A rühatkák más élőlényeket, kutyákat, macskákat, madarakat is megfertőzhetnek, ezek a paraziták azonban némileg különböznek az embert megtámadó rühatka-alfajtól. Az ember csak más embertől kaphatja el, vagyis nem kell attól tartanunk, hogy a rühes kutyától vagy macskától fertőződünk meg. Érdemes azonban tudni, hogy az állatokat megfertőző rühatkák az embert is megcsíphetik, ez azonban nem azonos a rühességgel, és bár ez viszketéssel jár együtt, más jellegzetes tünettel nem, és néhány napon belül magától is elmúlik.
Rühatka fertőzés esetén a házi kedvenceket, kutyákat, macskákat nem szükséges kezelni, rájuk ugyanis nem veszélyes az embereket megtámadó atka.
A bolhákkal vagy a kullancsokkal ellentétben a rühatkák nem terjesztenek semmilyen fertőző, szisztémás betegséget.
Tévhit, hogy a rühesség az elhanyagolt, piszkos emberek betegsége! A higiéniás szokásoktól, ápoltságtól függetlenül bárki összeszedheti a fertőzést.
A rühesség nem tartozik a „klasszikus” szexuális úton terjedő betegségek közé, a fertőzést, ugyanakkor a fertőződéshez szoros kontaktus szükséges. Így előfordulhat, hogy a szexuális együttlét során kerülnek, másznak át az élősködők egyik emberről a partnerére.
A rühatkák nem kizárólag a nemi szerveken telepednek meg, hanem a bőrön, éppen azokon a területeken, melyeket nem fed be a gumi óvszer, így kondom használata mellett is átkerülhetnek egyik emberről a másikra.
Ennek kicsi az esélye, de teljesen nem lehet kizárni. A rühatkák emberi gazdatest nélkül csak viszonylag rövid ideig, nagyjából 2-3 napig maradnak életben használati tárgyakon, textíliákon. Ha ebben a rövid időszakban „találkozik” valaki a fertőzött tárggyal, akkor sajnos van esély rá, hogy a rühatkák megtelepednek a testén. Rizikófokozó tényező, ha valaki a rühesség legsúlyosabb, hiperinfesztációs formájában szenved, ilyenkor ugyanis rendkívül sok, akár több ezer vagy tízezer rühakta lehet a bőrében, így (a nagy számok törvénye alapján) annak is nagyobb az esélye, hogy a rühatkák a ruhájára, törülközőjére vagy más használati tárgyára kerüljenek.
Nagyon valószínűtlen, hogy uszodában, strandon, wellness-központban fertőződjön meg valaki. A rühesség terjedéséhez szoros testi kontaktus szükséges, a medence vizében a rühatkák nem tudnak „odaúszni” máshoz. Maximum az növelheti a fertőzés rizikóját, ha fertőzött személy törülközőjét használjuk. Rizikófokozó tényező, ha valaki a rühesség legsúlyosabb, hiperinfesztációs formájában szenved, ilyenkor ugyanis rendkívül sok, akár több ezer vagy tízezer rühakta lehet a bőrében, így (a nagy számok törvénye alapján) annak is nagyobb az esélye, hogy a rühatkák a ruhájára, törülközőjére vagy más használati tárgyára kerüljenek.
Nem, a rühesség és a ruhatetű között nincs közvetlen összefüggés, bár mindkettő bőrparazita-fertőzés. A rühességet a Sarcoptes scabiei nevű atka okozza, amely a bőrbe fúrja magát, és apró járatokat, erős viszketést hoz létre. A ruhatetű ezzel szemben csak a ruhákban él és vért szív a bőrből, nem fúrja a bőrt, így más mechanizmussal okoz irritációt. Mindkét fertőzés viszketéssel és bőrelváltozással jár, ezért gyakran összetéveszthetők, de a kezelésük különböző készítményeket igényel.
Felhasznált irodalom:
Rühatka az ágyban – így tisztíthatja ki biztonságosan otthon az ágyat, ágyneműt, matracot.
Rühesség kutyától: tényleg elkaphatja a gazdi a kedvencétől?
A rühfertőzéshez elég néhány perc is, ahhoz azonban, hogy megszabaduljunk tőle sokkal több időre és tudatosságra van szükség.
Útmutató azoknak, akik szeretnék végre visszakapni a régi életüket, és a viszketés nélküli, nyugodt éjszakáikat. Minden, amit a tünetek elmúlásáról, a kezelésről és a visszafertőződés megelőzéséről tudni érdemes.