A tompalátás nem csupán a szem működésének zavara: kialakulásában az is fontos szerepet játszik, hogy az agy miként dolgozza fel a látási információkat.
Két varjú klasszikus pszichológiai tesztet oldott meg – elképesztő gyorsasággal döntöttek.
Egy kísérleti mRNS-kezelés nemcsak a tüdőben kialakuló daganatok mennyiségét mérsékelte, hanem a rákhoz társuló súlyos szövetvesztést is enyhítette.
A kutatók szerint 5 különböző típusa van a depressziónak az agyban - ezért is lehet ennyire különböző a betegség tünettana.
Ugyanakkor a túl sok belőle ugyanolyan káros lehet, mint a túl kevés.
DNS nélkül is működhetett az öröklődés az élet hajnalán.
Genetikai fegyver a daganat ellen: új esély a melanoma kiújulásának megelőzésére.
Egy tudományos kutatás során azt figyelték meg, hogy az altatásban lévő betegek agya nemcsak a hangokra reagált, hanem bizonyos nyelvi információkat is feldolgozott, sőt az idegsejtek aktivitásában a következő szavakra vonatkozó előrejelzések nyomait is azonosították.