Ezeket látta már?

Evészavar, különös tünetekkel: ilyen, amikor vashiány az oka

vashiany_1

A vashiány a világon leggyakoribb hiánybetegség, mely nőket és férfiakat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt érinthet, és legalább annyiszor találkozunk vele a gazdagabb nyugati államokban, mint a fejlődő országokban. Milyen tünetei lehetnek a vashiánynak?

A vas minden sejtünkben megtalálható, a férfiak testében összesen nagyjából 3.7 gramm, míg a nőkénben 2,5 gramm. Számos fontos biokémiai folyamatban részt vesz, ezek közül a leglényegesebb, hogy a vas segítségével szállítja a vérünk az oxigént a sejtekhez. A vashiány egyik következménye a vérszegénység: ilyenkor a túl kevés vas miatt csökken a hemoglobin termelődése, így a a vér kevesebb oxigént képes szállítani.

Kiket érinthet a vashiány?

A vashiánynak számos oka lehet, és emiatt kortól és nemtől függetlenül bárkit érinthet. Gyakori lehet például a vashiány azokban az esetekben, amikor valami miatt megnő a szervezet vasigénye, ám ezt a táplálkozásunkkal nem tudjuk kielégíteni. Több vasra van szüksége például a várandós hölgyeknek, vagy a gyorsan fejlődő kisbabáknak, kisgyermekeknek. A vérveszteség természetesen vasveszteséggel is együtt jár, így az extrém erős menstruációval küzdő nők vagy a gyakori véradók is vaspótlásra szorulhatnak, hogy a vashiányt megelőzzék.

A szervezetünknek szükséges vasat az ételeinken keresztül biztosíthatjuk, így a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, az alultápláltság, a szigorú diéták is hozzájárulhatnak a vasraktáraink kiürüléséhez. Fontos megjegyezni, hogy az állati eredetű vasat jobban képes hasznosítani a szervezetünk, mint a növényi eredetűt, és a növényi eredetű vas hasznosulása attól is függ, hogy milyen más ételeket fogyasztunk ugyanannál az étkezésnél (például, a C-vitamin javítja a vas felszívódását, míg a tejtermékekben található kalcium ronthatja).

A vashiány tünetei

Gyakran már azelőtt észrevehetjük magunkon a vashiány tüneteit, hogy a valódi vérszegénység kialakult volna, azonban a legtöbb tünet "általános", vagyis nemcsak a vashiányhoz, hanem más betegségekhez is köthető. A vas ugyanis nagyon sok biokémiai folyamatban részt vesz, ezért, ha túl kevés van belőle a szervezetünkben, az számos szervrendszerünkre hatással van.

Ezek közé a tünetek közé tartozik a fáradékonyság, a gyengeség, a gyakori szédülés, a sápadtság, a hajhullás, illetve a haj elvékonyodása, a gyenge és töredező körmök, a koncentrációs nehézségek, az ingerlékenység, illetve a hangulatingadozás.

A jóval súlyosabb vérszegénység általában hosszabb idő alatt alakul ki, és sokáig nem jár együtt erőteljes, látványos tünetekkel. Inkább csak a fokozatosan romló gyengeség, fáradékonyság, a kognitív képességek gyengülése, a kimerültség és az egyre rosszabb hangulat utalhat arra, hogy valami nincs rendben.

Idővel aztán a szervezet igyekszik kompenzálni a vashiányt, illetve azt, hogy nehezebben tud elegendő oxigént szállítani a sejtekhez. A vérnyomás alacsonyabb lesz, az érintett gyakrabban kifullad és szédül, sápadtság, illetve a bőr és a szemfehérje besárgulása is jelentkezhet. Jellemző lehet még a körmök elvékonyodása, töredezővé, majd homorúvá válása.

A vashiány különös jelei

A vashiánynak különlegesebb tünetei is lehetnek, a "megszokott" sápadtságon és kimerültségen kívül. Az egyik a picának nevezett evészavar, mely tulajdonképpen az ételnek nem tekinthető, valódi tápanyagokkal nem rendelkező, és sokszor nem megemészthető tárgyak, anyagok fogyasztása iránti ellenállhatatlan vágyat jelenti.

A picás betegek számtalan furcsaságot ehetnek, a papírtól a falról lekapargatott, megszáradt festéken át a krétáig, a hintőportól a homokig. Ez igen veszélyes lehet, és súlyos, akár életveszélyes szövődményekkel is együtt járhat. Bár a pica gyakran pszichiátriai okokra vezethető vissza, előfordulhat, hogy az "ehetetlen" anyagok iránti vágyat valamilyen tápanyaghiány okozza.

Meglepően gyakori például a pica a várandós nőknél, akiknek 8-10 százalékát is érintheti. Természetesen, a pica igen ritka és nem tekinthető a vashiány sem egyértelmű tünetének, sem pedig elkerülhetetlen következményének.

A másik tünet, mely összefüggésbe hozható a vashiánnyal, illetve a vérszegénységgel, a nyugtalan láb szindróma, mely a láb mozgatására, rázogatására irányuló ellenállhatatlan vágyat jelenti. Ezt gyakran kíséri valamilyen kellemetlen, zavaró érzés, melyet a láb mozgatása "enyhíthet".

A láb mozgatásának késztetése nagyon sokszor nyugalmi állapotban jelentkezik, még éjjel is, ezért jelentősen megnehezítheti az elalvást és a pihenést. A nyugtalan láb szindróma kísérőtünete lehet az ADHD-nak (figyelemhiányos hiperaktivitásnak), mellékhatása gyógyszereknek (például antihisztaminoknak, antidepresszánsoknak), és igen jellemző, hogy a nyugtalan láb szindróma egy család több tagjánál is jelentkezik. Ugyanakkor a nyugtalan láb szindrómás esetek egyötödében a vashiányos vérszegénység áll a tünetegyüttes hátterében, és ez a tünet a vashiányosok mintegy 34 százalékánál megjelenik.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Anorexia, bulimia, evészavarok: így ismerheti fel, ha a szerette érintett benne!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

evészavar

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához