Ezeket látta már?

Meglepő helyről érkezhet gyógyszer a petefészekdaganatra

petefészekrák, petefészekdaganat, koleszterin, kolezterin gyógyszer

Koleszterincsökkentővel a petefészekrák ellen: egy új kutatás szerint a koleszterincsökkentő sztatinok hatékony, olcsó és könnyen elérhető terápiát jelenthetnek.

A sztatinok a leggyakrabban alkalmazott gyógyszerek közé tartoznak, világszerte több millióan szedik ezeket a koleszterin- és vérzsírszint normalizálására. Emellett a sztatinoknak tumormegelőző hatásokat is tulajdonítanak: kutatások szerint ezek a gyógyszerek csökkenthetik a nyelőcső-, a bélrendszeri, a prosztata- és a gyomordaganatok kialakulásának rizikóját.

Korábban már több kutatás is foglalkozott azzal, miként lehetne a sztatinokat a daganatos betegségek kezelésére alkalmazni.

In vitro kísérletekben már bizonyítottak a sztatinok

Az in vitro kísérletek során a sztatinok hatékonynak bizonyultak a rákos sejtek elleni küzdelemben, azonban amikor "valódi" daganatos betegek kezelésére alkalmazták, teljesen hatástalanok voltak. Egy új tanulmány szerzői azonban megtalálták a magyarázatot erre az ellentmondásra, és ennek megfelelően egy új klinikai vizsgálatot is kidolgoztak.

A petefészekrák gyógyításában ígéretes kísérletek folynak A petefészekrák gyógyításában ígéretes kísérletek folynak Forrás: EgészségKalauz

Dr. Alan Richardson, a Keele University kutatója és a tanulmány egyik vezető szerzője szerint egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sztatint alkalmaznak a daganat kezelésére. "Úgy gondoljuk, hogy a megfelelő sztatint a megfelelő dózisban kell adagolni, és ügyelni kell arra is, hogy a gyógyszer egyes adagjai között megfelelő idő teljen el" - mondta dr. Richardson.

"Emellett pedig ügyelni kell arra is, hogy a beteg étrendje minél kevesebbet tartalmazzon egy geranylgeraniol nevű vegyületből, mely gyengítheti a sztatinok daganatra gyakorolt hatását."

A geranylgeraniol nevű diterpén vegyület számos biokémiai folyamatban részt vesz, többek között az E- és K-vitaminok feldolgozásában. Számos élelmiszerben, alapanyagban megtalálható, például a rizs bizonyos típusaiban, az olíva- és napraforgóolajban és egyes ételszínezékekben.

A nemrég publikált tanulmány szerzői a petefészekrák kezelési lehetőségeire koncentráltak a vizsgálatukban. Úgy találták, hogy a pitavasztatin igen hatékony lehet a petefészek daganatos sejtjei ellen, mert viszonylag hosszú időn keresztül képes megakadályozni a daganat növekedését, emellett pedig beindítja a daganatos sejtek apoptózisát, vagyis a programozott sejtpusztulást.

Más dagantnál is hatásos gyógymód lehet?

A szakemberek, bár ebben a kutatásban a petefészekrákot állították a középpontba, feltételezik, hogy a pitavasztatin más daganattípusok ellen is hatékony lehet.

Ahhoz azonban, hogy a pitavasztatin kifejthesse a hatását, geranylgeraniolban szegény étrend szükséges. Ezt dr. Richardson és csapata állatkísérletekkel bizonyította: azoknál az egereknél, akik pitavasztatint és geranylgeraniolmentes tápot kaptak, jelentősen csökkent a daganatok mérete, míg azoknál az állatoknál, akik a pitavasztatin mellett geranylgeranioltartalmú eleséget kaptak, a daganat tovább növekedett.

Dr. Richardson szerint a pitavasztatin előnye a hatékonysága mellett a viszonylagos olcsósága, illetve az, hogy széles körben elérhető. A kutatás eredményeiről a Scientific Reports című szakmai lapban számoltak be.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához