Ezeket látta már?

Stroke-nap volt vasárnap!

Stroke Nap 2012: Perceken múlhat a túlélés! Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket május 13-án vasárnap a Magyar Stroke Társaság a budai Allee bevásárlóközpontban. A Stroke Napja rendezvényen a szervezők az agyiér-katasztrófák gyakoriságára, a megelőzés fontosságára, valamint az azonnali segítséghívás jelentőségére kívánták felhívni a figyelmet.

A WHO szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezető okok, úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a halálos kimenetelő események száma évi 1,4 millióról 20 millió fölé fog emelkedni.

Stroke-nap volt vasárnap!

Magyarországon évente 50 ezren kapnak szélütést, mintegy 12 ezren halnak meg stroke következtében. A stroke nemcsak az idősek betegsége, sajnos minden negyedik beteg 60 év alatti, sőt a betegek mintegy 3 százaléka 30 évnél is fiatalabb. A túlélők 22%-a járásképtelen, többen kerekesszékbe is kerülnek. A stroke-betegek csaknem fele nem képes saját magáról gondoskodni, ugyanakkor ötödük komoly beszédzavarral küzd.

A betegség nem új keletű: Mátyás Király hadvezérénél – Kinizsi Pálnál – például egy malomkő megemelése indította el a stroke-ot, de Wilson amerikai elnök , Roosevelt vagy éppen Lenin bele is haltak a szélütésbe.

A szélütés ugyanakkor kezelhető, de csak abban az esetben, ha a szakszerű segítség időben érkezik. Prof. Dr. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnökének véleménye szerint nagyon fontos, hogy a beteg három órán belül kórházba kerüljön, ilyenkor ugyanis visszafordítható a károsodás. Ugyan a legújabb bizonyítékok szerint 4,5 óra áll a szakemberek rendelkezésére az életmentő vérrögoldó eljárás megkezdéséig, azonban a Társaság elnöke arra kér mindenkit, hogy amint a stroke tüneteit észlelik, azonnal hívjanak mentőt, hiszen minél hamarabb megtörténik a kezelés annál nagyobb az esély a teljes felépülésre. A kezelés nélkül azonban óránként 700 kilométer idegpálya megy tönkre és 3,6 évvel rövidül az élet.

"A szélütésre figyelmeztető jel lehet az átmeneti beszédmegértési- és szóformálási nehézség, látászavar, kettőslátás, látótérkiesés, féloldali végtaggyengeség, valamelyik arc- vagy testfél néhány percig tartó zsibbadása, szédülés, hirtelen fellépő eszméletvesztés" – mondta a professzor. A tünetek lehetnek múló jellegűek, vagy maradandóak, s együtt vagy külön-külön is előfordulhatnak. "Annak, akinek magas a vérnyomása, vércukorszintje, magas a koleszterinszintje, sokkal nagyobb az esélye a szélütésre. Éppen ezért nagy jelentősége van a megelőzésnek, a rizikófaktorok kezelésének." – tette hozzá a Társaság elnöke.

A Társaság idén május 13-án ismételten megrendezte a Stroke Napot, ezúttal a budai Allee bevásárlóközpontban ezzel is felhívva a figyelmet a prevenció és a szűrővizsgálat fontosságára. A rendezvényen ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérés, nyaki doppler vizsgálat, valamint tanácsadás várta az érdeklődőket. A rendezvény során mindenki kezébe vehette a saját egészségi állapotáról készült kockázatfelmérést. A szervezők véradási lehetőségről is gondoskodtak.

A délelőtt 10:45-kor kezdődő és egészen 18:30-ig tartó eseményen a kilátogatók a nagyszínpadon a neurológia legkiválóbb hazai szakértőivel hallhattak beszélgetést. Az előadások szüneteiben változatos szórakoztató programok is várták az egészségükkel törődőket. A Thai Chi, Capoeira és Salsa bemutatók, valamint az akrobatikus rock and roll táncbemutató mellett a felhőtlen hangulatról a népszerű tehetségkutató műsorból jól ismert Fekete Dávid és Cserpes Laura, Szeleczki Dávid, Kökény Attila, Kállay Saunders András, valamint a legutóbbi széria győztese, Tolvai Renáta gondoskodott. A Stroke Napja házigazdája ebben az évben Dombovári Vanda volt.

További sajtóinformáció:

www.diamondagency.hu

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához