Ezeket látta már?

Kiderült: semmi gond a fehér kenyérrel

feherkenyer

A feldolgozott fehér kenyér jó választás lehet szendvicsekhez, ugyanakkor az egészségügyi szakértők gyakran megfeledkeznek róla alacsony tápértéke miatt. Kevés különbség van mégis abban, hogy a fehér és a barna kenyér hogyan befolyásolja testünket.

Az izraeli Weizmann Tudományos Intézet kutatói 20 egészséges emberen keresztül vizsgálták meg a problémát. Nézték a bélflóra, a zsír, koleszterin és a glükóz szintjét, illetve különböző ásványi anyagokat például kalciumot és vasat.

Teljes kiőrlésű kenyér és fehér kenyér

A résztvevők fele átlagosan több mint egy hétig fogyasztott friss, teljes kiőrlésű kenyeret, míg a többiek ugyanebben a mennyiségben feldolgozott, csomagolt fehér kenyeret kaptak. A várakozásokkal ellentétben azonban mégis azt állapították meg, hogy nem volt klinikailag jelentős különbség a két kenyérfajta hatásai között – mondja Eran Segal professzor.

A fehér kenyér értékesítése 1974 óta 75%-kal esett vissza, míg a barna és teljes kiőrlésű kenyér vásárlása 85%-kal növekedett amiatt, hogy az egészségesebb alternatívaként tekintünk rá a felmérések szerint.

A kutatás legérdekesebb része ugyanakkor mégis az, hogy az alanyok egyik csoportja feldolgozott fehér kenyeret evett napi energiabevitele 25%-aként, miközben a másik csoport kézműves barna kenyeret. Ezután 2 hetes szünet következett, majd megcserélték az étrendeket. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a bélben lévő mikrobáktól függ minden: különböző emberek különböző módon reagálnak ugyanazokra az élelmiszerekre, ami meglepő felfedezés.

A kenyér összetétele változott nemrégiben. Tud róla?

A szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy jelenleg még igen kevés emberen végezték el a tanulmányt, így az eredményeket nem szabad készpénznek venni, viszont a megállapítások világosan egyértelműek még így is, hiszen nem tapasztalható a szervezetben jelentős különbség.

Így lehet megtalálni a legjobb kenyeret - nézze meg a videónkat!

Forrás: independent

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához