Hirdetés

Reuma és infarktusveszély?

Veszélyben a reumások! Svéd kutatók szerint összefüggés van a szívinfarktus és a reumás ízületi gyulladás között. Kiderült, hogy azokat a betegeket, akiknél kialakul ez a típusú mozgásszervi elváltozás, gyakrabban éri infarktus.

Reuma és infarktusveszély?A stockholmi Karolinska Egyetem kutatói 1995 és 2006 között 44 500 ember bevonásával végezték vizsgálatukat. Közel 7 500 esetben diagnosztizálták az ízületek krónikus gyulladással járó elváltozásait. Pácienseik állapotát átlagosan négy évig követték nyomon.

A kutatás vezetője Marie Holmqvist és munkatársai megállapították, hogy a diagnózis felállítását követő négy éven belül a szívinfarktus kialakulásának kockázata 60%-kal nőtt a reumás betegek körében, az egészségesekhez viszonyítva. A kockázatnövekedés bármely szívet érintő keringési zavar esetén is 50% volt.

Az eredményeiket a Journal of Internal Medicine-ben publikáló orvosok szerint természetesen további vizsgálatok szükségesek, hogy felderítsék, milyen kapcsolat van a két eltérő kórkép között, de addig is fokozott figyelemmel kell kísérni azokat a pácienseket, akiknél megállapítják a krónikus reumás ízületi gyulladást.

 

További tartalmak reuma témában

További tartalmak szívinfarktus témában

További tartalmak szív- érrendszeri betegségek témában

További tartalmak immunrendszeri betegségek témában

Aktuális hírek

Aszalás és szárítás - Tartósítsunk adalékanyag nélkül!

Az ételek aszalása és szárítása az emberiség egyik legrégibb módszere a tartósításra. Elődeink általában a húsféléket tartósították így...

5 betegség, ami életmóddal gyógyítható

Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy az életmód jelentős hatással bír bizonyos betegségek megelőzésében, sőt gyógyításában. Dr. Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke a...

Mennyit hízhatok a terhesség alatt?

Nagyon jó kérdés, és bizony a várandós nők többségét foglalkoztatja is, hogy mennyit hízhatnak a terhességük alatt. A válasz azonban nem olyan egyszerű, nem lehet csak mondani egy súlyt, ehhez...

Fogamzásgátlás trombózis után - mit válasszak?

A hormonális fogamzásgátlók köztudottan megnövelik a vérrögök kialakulásának esélyét, ezért ha már valakinél előfordult mélyvénás trombózis, úgy abban az esetben fokozott odafigyelést igényel a...

A nyári fejfájás 3 leggyakoribb oka

Amikor a napi középhőmérséklet tartósan magasan van, nem csak a krónikus betegek és az idősek érezhetik levertnek magukat. Kifejezetten a hölgyeket sújthatják a fejfájások, migrének. Hogyan...

Káliumhiány: nagy bajokat okozhat

A szervezetünk számára legfontosabb ásványi anyagok között találjuk a káliumot is, melynek nagy szerepe van többek között a vérnyomás szabályozásában, hozzájárul a jó emésztéshez, valamint a szív...

további cikkek >>