Vajon mi bántja a leginkább az X generáció tagjait?
Így készítse fel a gyerekeket az óvodára és az iskolára.
A fiatal nő mindössze 20 éves volt, amikor egyre furcsább tüneteket kezdett tapasztalni: kiütések jelentek meg a bőrén, állandóan fáradt lett, majd fokozatosan olyan gyengévé vált, hogy már a haját sem tudta megmosni. A vizsgálatai sokáig nem adtak egyértelmű választ, és azt is felvetették, hogy panaszai mögött szorongás vagy depresszió állhat. Később azonban kiderült, hogy egy ritka autoimmun betegség, a dermatomyositis okozza a tüneteit.
Mit érdemes tenni szülőként, ha dadog a gyerekünk? Ezt mondja a neurológus.
Érdemes megfigyelni, pontosan milyen indíttatásból teszi.
Még véget sem ért a hétvége, de vasárnap délután már azon jár az esze, mi várja másnap a munkahelyén? Nincs egyedül: a hétfő közeledtével jelentkező feszültségnek külön neve is van: „Sunday scaries”, vagyis vasárnapi szorongás.
A mosatlan edények gyűlnek, a ruhák hetek óta ugyanazon a széken hevernek, és már egy egyszerű rendrakás gondolata is kimerítőnek tűnik. Depresszió esetén a környezet elhanyagolása nem feltétlenül igénytelenség vagy lustaság: több olyan tünet is jelentkezhet, amely a legegyszerűbb hétköznapi feladatokat is nehezebbé teszi.
Az önzetlenséget erénynek tartjuk, de mi történik akkor, ha valaki már a saját szükségleteit is szégyelli? Az echoizmus olyan működésmód, amelyben az ember annyira fél attól, hogy önzőnek vagy terhesnek tűnik, hogy észrevétlenül háttérbe szorítja önmagát.