Ezeket látta már?

Melegkiütés vagy napallergia okozza a tüneteket? A bőrgyógyász elmondja

melegkiütés, allergia, napallergia tünet

Egy laikus nem feltétlenül tudja megmondani, hogy a bőrén érzékelt foltok, kiütések vajon napallergia, polimorf fénykiütés vagy melegkiütés tünetei, éppen ezért bizonyos esetekben fontos az orvosi diagnózis, hiszen az egyes bőrtünetek más-más kezelést igényelhetnek.

Dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus abban segített, hogy be tudjuk azonosítani, mikor érdemes orvoshoz fordulnunk.

Amit házilag is kezelhetünk: a melegkiütés

A melegkiütés (miliaria) viszonylag gyakori bőrtünet csecsemőknél, kisgyerekeknél ugyanis az ő hőszabályozásuk nem olyan fejlett, mint a felnőtteké, és ezért a hőség hatására eltömődhetnek a verejtékmirigyeik. A meleg, nedves környezetben pedig könnyen elszaporodnak a baktériumok, amelyek látható tüneteket okoznak: piros foltokat, hólyagokat.

Éppen ezért meleg időben a szülőknek fontos lenne a gyerekeknél is a szellős, könnyű öltözéket és lehetőség szerint a pelenka nélküli „szellőztetést” választani.

A melegkiütés mindazonáltal felnőttkorban is kialakulhat, ugyanis a meleg hatását fokozzák a túl szoros, nem szellőző ruhák. Ezek alatt megreked az izzadtság, és kialakulnak a kiütések. A melegkiütések gyulladásos formáját miliaria rubrának hívják és többnyire viszkető, duzzadt, vörös pattanás formában jelenik meg.

A nem gyulladásos típus, a kristályos miliaria főként a háton, a vállon, a mellkason, a hónaljban alakul ki, és egy folyadékkal töltött hólyag formában jelentkezik. Többnyire nem egyetlen hólyagról van szó, sőt, az adott bőrfelületen nagyobb csoportokban vannak jelen a hólyagocskák. Ezek nem viszketnek, nem pirosak, és ha kifakadnak, ha elvakarjuk őket, vízszerű folyadék távozik belőlük. Jellemzően gyorsan elmúlnak, különösen, ha szabadon hagyjuk a testfelületet. Ezért, ha biztos vagyunk abban, hogy melegkiütésről van szó, a legfontosabb teendő a szellőztetés.

Honnan ismerhető fel az allergia, a fényérzékenység?

Akkor beszélhetünk fényérzékenységről, ha valaki a normálistól eltérően reagál a fényhatásra. Ha csalánkiütés alakul ki, akkor valódi allergiáról van szó, ami nem gyakori jelenség. Onnan lehet felismerni, hogy kellemetlen égető, viszkető érzés mellett összefolyó kiütések fedezhetők fel a bőrön a fénynek való kitettség után – a fénnyel leginkább érintkező területeken. Érdekes megfigyelés, hogy a tünetek kora tavaszi megjelenése után később a jelenség enyhül, mintha megszokná a bőr a napot. Terápiájában megoldás lehet a speciális megelőző fénykezelés, vagyis az érzékenységhez való „hozzászokás” még nyár előtt.

Vigyázni kell a fényérzékenységet kiváltó anyagokkal!

Néhány anyag felerősítheti a bőr fényérzékenységét. Az ilyen fényérzékenyítő anyagok megsokszorozzák a fény hatását, és csúnya, hólyagos bőrgyulladást okoznak, amely után később sokszor marad vissza barna folt.

Fényérzékenységet kiváltó anyagot tartalmaz például a petrezselyem, kömény, ánizs, pasztinák, citrusfélék, sárgarépa, a krizantém, napraforgó, őszirózsa. Veszélyes ilyen szempontból a bergamottolaj is, amely bizonyos parfümökben és akár napolajban is található. Napsütéses időszakban semmiképpen se fújjuk a bőrünkre a parfümöt!

Érdemes a nyári kertészkedéssel is óvatosnak lenni azoknak, akik fényérzékenységgel küzdenek, a napon végzett munka után 24 órán belül alakulhatnak ki a hólyagos, fájdalmas, gyakran a növény körvonalát mutató nyomok. Gyógyszerek is okozhatnak ilyen problémát, ezért mindig el kell olvasni az adott szerek leírásában a mellékhatásokról szóló részt is, és ha szerepel benne a fényérzékenység, akkor fokozottan ügyelni kell a fényvédelemre, illetve kerülni kell a direkt napsütést.

Mikor kell felkeresni a bőrgyógyászt?

Ha nem múlik el magától a melegkiütés, érdemes orvoshoz fordulni, rázókeveréket rendelhetünk el, ami enyhíti a viszketést, égő érzést. Ritkábban, de előfordulhat, hogy helyi antibiotikumos kenőcsre van szükség, ha a kínzó tünetek alapján úgy látszik, hogy az érintett bőrfelületen elszaporodtak a baktériumok.

– ismerteti dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus. - A kivizsgáláson az is kiderülhet, hogy valójában napallergiáról van szó, amelyet szintén ajánlatos lehet gyulladáscsökkentő, hűsítő készítménnyel kezelni, súlyosabb esetben antihisztamin tartalmú gyógyszer szedése mellett. A tünetek elmulasztásában a helyi szteroid kezelés is sokat segít. Természetesen a fényvédelem, és a karokat, lábakat, fejet fedő ruházat megelőzésként és kiegészítésképpen is elengedhetetlen.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mi lehet jó szénanátha ellen? Ezt javasolja az allergológus

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szénanátha

Forrás: Dermatica
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához