Ezeket látta már?

Koronavírus: fertőzés után akár 6 hónapig is immunisak lehetünk

koronavírus, covid

A Covid-19 ellen termelt antitestek a betegség után még minimum 6 hat kimutathatóak a fertőzöttek szervezetében.

Brit kutatók 20 ezer ember adatait vizsgálták - akiktől fél éven keresztül minden hónapban vettek vért -, és arra jutottak, hogy az egykori koronavírus betegek 88 százalékánál még a koronavírus fertőzés után fél évvel is jelen vannak az antitestek.

Májustól decemberig tartó megfigyelést azzal zárták, hogy a résztvevők 88 százalékának szervezetében még mindig észlelhető mennyiségű antitestet mutattak ki. Naomi Allen professzor, a brit biobank vezető kutatója elmondta:

"Noha nem tudhatjuk biztosan, hogy az antitestek jelenléte milyen kapcsolatban áll az immunitással, az eredmények azt sugallják, hogy a fertőzésen átesett emberek legalább 6 hónapig védettek lehetnek az újbóli megfertőződéssel szemben"

Ez is érdekelheti:

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához