Ezeket látta már?

Az állítólag vegetáló beteg agyi szken segítségével kommunikál

2010.02.05. Módosítva: 2015.11.04.

Egy szerdán közzétett tanulmány szerint egy férfi, akiről azt hitték, hogy öt éve vegetatív állapotban van, gondolkodási mintái révén „igen” és „nem” formájában képes a kommunikációra.

A most 29 éves férfi 2003-ban egy közúti balesetben súlyos traumás agysérülést szenvedett. Fizikai reakciót nem mutatott, és az orvosok öt évig úgy vélték, hogy vegetatív állapotban van.

A New England Journal of Medicine szaklapban közzétett tanulmány belga és brit szerzői arról számoltak be, hogy a beteg agyi aktivitását funkcionális mágneses rezonancia vizsgálattal (fMRI) térképezték fel, mialatt olyan eldöntendő kérdéseket tettek fel neki, mint például "Az édesapja neve Thomas?".

"Megdöbbenve láttuk a páciens eredményeit a szkenen. A feltett kérdésekre helyesen tudott válaszolni egyszerűen azzal, hogy megváltoztatta gondolkodási mintáit, amit aztán mi az fMRI technikával dekódoltunk" – mondta Dr. Adrian Owen, a cambridge-i Wolfson Brain Imaging Centre kutatócsoportjának vezetője.

Az új technika az ilyen jellegű kérdésekre adott agyi válaszokat az egészséges, nem vegetatív állapotban lévő alanyok esetében 100 százalékos pontossággal képes dekódolni. Olyan páciensen azonban eddig még nem próbálták ki, aki képtelen a mozgásra vagy a beszédre. Egy hároméves kutatás során 23 vegetatív állapottal diagnosztizált beteget szkenneltek Cambridge-ben és Liege-ben. Az új módszerrel 23-ból négy esetben mutatták ki az éberség jeleit.

"Egyelőre gyerekcipőben járunk, de a jövőben reményeink szerint e technika továbbfejlesztésével bizonyos betegek kifejezhetik majd érzéseiket és gondolataikat, irányíthatják környezetüket, és javíthatják életminőségüket" – nyilatkozta a Liege Egyetem kutatója, Dr. Steven Laureys, a belga kutatócsoport vezetője.

"Az olyan betegektől például, akik tudatuknál vannak, de képtelenek mozogni vagy beszélni, megkérdezhetnénk, hogy éreznek-e fájdalmat, így az orvosok eldönthetnék, mikor kell fájdalomcsillapítót adni" – tette hozzá Audrey Vanhaudenhuyse, a Liege Egyetem neuropszichológusa.

Laureys az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy hosszú távú hatású kutatásról van szó, de természetesen további, szélesebb körű vizsgálatokra lesz szükség kómában fekvő betegeken. A szakember szerint most össze kell ülni a multidiszciplináris orvosi közösséggel és a jogi szakértőkkel, hogy eldöntsék, mihez kezdjenek ezzel az új információval, amely olyan területeket is befolyásolhat, mint például az asszisztált öngyilkosság.

Az eredmény kapcsán egy másik, szintén Dr. Laureyshez kapcsolódó esetet is felidézhetünk, amely novemberben látott napvilágot. Rom Houben, egy belga férfi, akit tévesen 23 évig kómás állapottal diagnosztizáltak, épp most készül könyvet írni hihetetlen történetéről, miután Laureys kiszabadította elszigeteltségéből. Houben 2006-tól kezdve, amikor valódi állapotát diagnosztizálták, elegendő koordinációra tett szert egyik ujjának – segítséggel történő – mozgatásához, amivel egy speciális számítógép billentyűzetén üzeneteket pötyöghet be.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához