Ezeket látta már?

Árvíz- és viharkárosultak támogatása

A 2010-es kora nyári viharos időszak, és az azt követő árvíz nem válogatott sem térben, sem emberben. Egyformán sújtott gyermeket és felnőttet, egészségest és beteget, városi és falusi lakosokat. Az ilyen vészhelyzetekben minden segítség elkél, legyen szó homokzsákok pakolásáról, vagy a helyreállítás támogatásáról. A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány négy családot rendkívüli segéllyel támogatott.

Rég nem látott eső, és ebből fakadóan árvíz zúdult kora nyáron Magyarországra. Szinte mindenhol kialakult valamilyen katasztrófahelyzet, ami komoly kihívás elé állította az érintetteket.

Szerencsére a társadalom azonnal mozdult, és példátlan méretű összefogással azonnal elkezdtek áramlani a természetbeni és pénzbeli adományok a rászorulóknak. Ebből a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány is kivette a részét. Bár az Alapítvány alapvetően szociális segéllyel támogatja a leukémiás és rákos megbetegedésben szenvedő gyermekeket és családjaikat, figyel arra is, hogy lehetőségeihez mérten rendkívüli esetekben is nyújtson támogatást.

A Nemzeti Helyzetértékelő Központ szíves tájékoztatása alapján megkerestünk minden támogatott családot, aki árvíz sújtotta településen él, hogy megtudjuk, szükségük van-e segítségre. Szerencsére ezek a beteg gyermekek és családjaik többségében megúszták a komolyabb károkat, de így is maradt négy család, akiknek rendkívüli támogatásra volt szükségük.

Alapítványunk fontosnak tartja, hogy ne csak anyagi támogatást nyújtson, hanem személyesen is megismerje a támogatott családokat. Ezért amikor lehetőség nyílik rá, munkatársaink meglátogatják támogatottjainkat, hiszen gyakran néhány jó szó is sokat jelent. Emellett arra is figyelünk, hogy a személyi jövedelemadó (SZJA) 1%-ból érkező felajánlások, amely a támogatások nagy részének a hátterét adják, a megfelelő helyre kerüljenek.

Ezért döntöttünk úgy, hogy a rendkívüli segélyeket az Alapítvány kuratóriumának elnöke és az Alapítvány munkatársai személyesen viszik el a katasztrófában érintett családoknak. Hernádnémetiben, Kisteleken, Szekszárdon és Szikszón adtunk át személyesen összesen 320.000 forint segélyt, valamint tájékozódtunk a keletkezett károkról. Saját szemünkkel láttuk, hogy jó helyre kerül az adomány, aminek segítségével hamarabb helyreállíthatóak a gyógyuláshoz szükséges lakhatási körülmények.

Remélhetőleg nem lesz szükség egyhamar hasonló segítségnyújtásra. Ha azonban újra rendkívüli helyzetbe kerülnek a leukémiás és rákos gyermekek, valamint családjaik, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány az Önök jóvoltából mindent meg fog tenni a megfelelő segítség eljuttatásáért.

Forrás: http://www.remenyalapitvany.hu

Kiadó: Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány

Forrás: MTI / OS
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához