Ezeket látta már?

Az élelmiszeripar sokat tehetne az emberek egészségéért!

2010.10.25. Módosítva: 2015.11.04.

A táplálkozás csak úgy lehet egészségesebb a fejlett és fejlődő országokban, ha az élelmiszeripar fölismeri, hogy neki is ez az érdeke - ennek már vannak biztató jelei, de az eddigi eredmények meglehetősen szerények, pedig a közegészségügy képviselői folyamatosan jelzik a kedvező irányt.

Az Amerikai Orvosszövetség hetilapja érdekes szerkesztőségi közleményt jelentetett meg. A táplálkozástudomány két kiemelkedő képviselője, Jeffrey P. Koplan és Kelly D. Brownell azzal foglalkozik az írásban, hogy miképpen válaszol az amerikai élelmiszeripar az elhízás szinte járványos terjedésére. A szakemberek úgy látják, hogy a szakiparban már megjelentek azok a változások, amelyek igyekeznek megszüntetni a súlynövekedésnek a gyermekeket és felnőtteket egyaránt érintő kedvezőtlen hatását.

Az élelmiszeripar sokat tehetne az emberek egészségéért!

Ennek ellenére az a véleményük, hogy az eddiginél alaposabb és általánosabb lépésekre volna szükség.

Az élelmiszeripar mind gyakrabban egészíti ki vitaminokkal, rostféleségekkel, egészségesnek állított nyomelemekkel egyébként túl édes, hizlaló termékeit, azt állítva, hogy az adalékoknak köszönhetően jót tesznek a szervezetnek. A szakemberek kifejezetten rosszallják, hogy ezt a beállítást még gátlástalanabbul használják a reklámokban azokban az országokban, ahol ennek semmiféle hatósági akadálya nincsen.

A két professzor kiemeli, hogy 2009 utolsó negyedében például a Coca-Cola világcég forgalma legnagyobb mértékben Kína és India területén növekedett. Ebben a rendkívül erős reklámtevékenység játszott szerepet, amelynek semmiféle kritikája nem volt a két országban. Dollármilliárdokat költöttek - elsősorban a gyermekműsorokban - annak bemutatására, hogy a túlcukrozott üdítőitalok és rágcsálnivalók, erősen sózott ropik és egész sor, rettenetesen zsíros ennivaló fogyasztása az igazán erősítő, sportos, sőt szexi. Mind több amerikai szövetségi államban igyekeznek elérni az ételek sótartalmának csökkentését, ugyanakkor az amerikai gyárak gátlástalanul exportálják ezeket a termékeket szerte a világba.

A szerzők szerint jó volna, ha az élelmiszeripar a világon mindenütt több felelősséggel dolgozna: ettől a haszon nem csökkenne, de az egészség javulna, és csak kicsit kellene odafigyelni.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához